U20-as női vb: nehéz szavakat találni arra, amit Nigéria művel

Vágólapra másolva!
2014.08.21. 06:59
A Kanadában zajló U20-as női labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében a nigériai válogatott 6–2-es győzelmet aratott Észak-Korea felett, így bejutott a fináléba, ahol a franciákat két vállra fektető németekkel találkozik – csakúgy, mint 2010-ben.

Nehéz szavakat találni Nigéria teljesítményére. Az afrikai nemzeti csapat a Dél-Korea elleni csoportmérkőzésen, valamint az Új-Zéland elleni negyeddöntőben is már az első percben előnybe került – ez a két gól volt a torna históriájának két leggyorsabb találata –, de a döntőbe jutásért rendezett találkozón, az Észak-Korea elleni összecsapáson sem kellett a második percnél tovább várni a vezető találatra.

Az erős kezdést hasonló folytatás követte, a nigériaiak hat gólt rámoltak be az eddigi négy meccsén háromszor kapituláló ázsiai együttesnek, amely az U20-as női vb-k történetének legsúlyosabb elődöntőbeli vereségét szenvedte el.

A bravúroknak ezzel még nincs vége: az afrikaiak csatára, Uchechi Sunday az előző fordulóban a becserélése utáni első labdaérintéséből betalált Új-Zélandnak, ezt a teljesítményt pedig Észak-Korea ellen is megismételte. A legjobb négy között zsinórban harmadszor érdekelt Nigéria kiütéses sikeréhez négy góllal járult hozzá a szélvészgyors Asisat Oshoala, aki hét találatával vezeti a góllövőlistát.

A másik ágon két, támadófutballt játszó csapat mérkőzésén a németek visszavágtak a franciáknak a tavalyi U19-es Európa-bajnokságon elszenvedett kudarcért, és Kulcsár Katalin játékvezetése mellett ezúttal 2–1-es győzelmet arattak.

A fináléban tehát – akárcsak négy évvel ezelőtt – Nigéria Németországgal csap össze. Az afrikaiak célja, hogy „bosszút álljanak” az akkori 2–0-s vereségért, míg a sorozatban harmadszor finalista germánok a harmadik sikerükre készülnek, amivel utolérnék az örökranglista élén álló Egyesült Államokat.

U20-AS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KANADA
ELŐDÖNTŐ
Észak-Korea–Nigéria 2–6
Németország–Franciaország 2–1

A 3. HELYÉRT
Augusztus 24. (vasárnap), 22.00:
Észak-Korea–Franciaország
DÖNTŐ
Augusztus 25. (hétfő), 01.00:
Nigéria–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik