Torres sohasem volt Pool-, és nem lesz Chelsea-szurkoló

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 12:17
null
Itt az idő: Carlo Ancelotti (balra) épp a Liverpool ellen vetheti be először Torrest (Fotó: Action Images)
Címkék
Korábbi klubja ellen mutatkozhat be új csapatában Fernando Torres, a Chelsea labdarúgója, aki Liverpoolból szerződött Londonba. Spanyolországban a Real Madrid hazai pályán a Real Sociedadot fogadja: kötelező a győzelem a királyiak számára, ha versenyben akarnak maradni az FC Barcelonával. A Serie A-ban Inter–Roma derbivel zárul a forduló.

 

PREMIER LEAGUE

Nemcsak azért lesz izgalmas a ma délutáni Chelsea–Liverpool rangadó, mert az angol labdarúgás két igencsak meghatározó klubja csap össze egymással a Stamford Bridge-en, hanem azért is, mert történetesen a „vörösök" egyik legnagyobb sztárja épp a rivális Chelsea-hez szerződött a téli átigazolási időszak utolsó napján.

SZAVAZÁS

Fernando Torres a Stamford Bridge-en a Liverpool ellen mutatkozhat be a Chelsea-ben. Szerez-e gólt volt csapata ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mindenki kitalálhatta már, hogy a spanyol Fernando Torresről van szó, aki 2007 nyara óta erősítette a liverpooli alakulatot, ám elmondása szerint neki nincs ideje megvárni, míg újra erős csapatot építenek Kenny Dalglishék, így a nemzetközi kupaporondon való szereplés és a trófeák nyerése érdekében Londonba költözött.

„Sohasem csókolgattam a Liverpool-címert. Soha. A labdarúgásból kihalt a romantika, ez már új világ – emberek jönnek és mennek. A mez az egyenruhám, és nem a bőröm. Nem Liverpool és nem Chelsea-drukkernek születtem, az Atlético Madrid volt a kedvencem – most is az. Kizárólag az Atlético-címert csókolnám meg" – vélekedett Torres.

Forgatókönyvbe illő, hogy Torres épp korábbi csapata ellen mutatkozhat be a Chelsea kék mezében, míg a spanyol pótlására érkező Luis Suárez már szerdán debütált a Poolban, ráadásul rögtön góllal tette ezt. A „vörösök" másik nagy szerzeménye, a 35 millió fontért vásárolt Andy Carroll még nem segítheti új csapatát a pályán, hiszen sérüléssel bajlódik.

A két csapatot egyébként mindössze kilenc pont választja el egymástól a bajnokságban – igaz, a Chelsea egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Legutóbbi találkozásukkor épp a „Kölyök″ becenévre is hallgató Torres duplájával tudott nyerni a Liverpool az Anfielden.

A spanyol világ- és Európa-bajnok megfogadta, hogy nem fog ünnepelni, amennyiben betalál Pepe Reina kapujába, ezt az ígéretét minden bizonnyal be is kell majd tartania, lévén, hogy első hazai liverpooli mérkőzésén is eredményes volt – ki nem találják, épp a Chelsea ellen.

A liverpooli fanatikusok minden bizonnyal nem fogják felállva megtapsolni a spanyol klasszist – ezt már az átigazolása után is jelezték a Torres feliratú mezek elégetésével. A 26 éves támadó azonban nem gondolja úgy, hogy cserben hagyta volna egykori csapatát.

„Tisztában vagyok vele, hogy a szurkolók dühösek lesznek rám, megértem őket, tudom, mit éreznek. Annak idején én is csalódott voltam, képtelen voltam felfogni a miértjét, ha egy klasszis úgy döntött, elhagyja az Atléticót. Az én esetemben a Chelsea érdeklődése ösztökélte az elhatározást, a londoniak ajánlatáról hallva döntöttem a távozás mellett" – nyilatkozta az Anfield Roadon a hét eleje óta Júdásnak „becézett" Torres.

Jó hír lehet a „kékek" szurkolói számára, hogy a brazil David Luiz is bevethető, így ő is bemutatkozhat a Chelsea csapatában, amely a Manchester United és az Arsenal tegnapi botlásával még korántsem mondhat le a bajnoki cím megszerzéséről.

Amennyiben a Chelsea nem hibázik hazai pályán, és legyőzi a Liverpoolt, úgy mindössze három pontra csökkenti az Arsenallal szembeni hátrányát.

PRIMERA DIVISIÓN

Kötelező begyűjtenie hazai pályán a három pontot a Real Madridnak, ha versenyben akar maradni a tegnap 3–0-ra nyerő Barcelonával a bajnoki címért. José Mourinho legényei a baszk Real Sociedadot fogadják a Santiago Bernabéuban.

„A Real Sociedad nagyon jól játszik, egyike a kedvenc csapataimnak – kezdte mondandóját Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. – Az őszi mérkőzésünk nagyon nehézre sikerült, és nem azért, mert rosszul játszottunk, hanem, mert a Sociedad nagyon is jól futballozott."

„A bajnokság legesélyesebb csapata mindig az, amelyik gárda az élen áll. Matematikailag még van esélyünk megelőzni a Barcát, ehhez pedig folytatnunk kell a munkát, és mérkőzéseket kell nyernünk" – tette hozzá a portugál szakember.

Az őszi mérkőzésen a Real Madrid 2–1-re nyert – a győztes gól szerzőjéről azóta is folynak a viták, egyes forrásokban Cristiano Ronaldo, máshol Pepe neve szerepel a gólszerzők között. Egy biztos: a portugál aranylabdás támadó ebben a szezonban már több percet volt a pályán, mint a teljes előző idényben – szám szerint 61 perccel játszott eddig többet –, hiszen nem hátráltatta komolyabb sérülés, mint tavaly.

SERIE A

Olaszországban is rangadót rendeznek: a címvédő Inter az AS Romával csap össze Milánóban. A fekete-kékeket irányító Leonardo izgalmas mérkőzést vár a „farkasok" ellen.

Leonardo hisz a győzelemben
Leonardo hisz a győzelemben

„Az Inter és a Roma összecsapásai hagyományosan magas színvonalú mérkőzések az utóbbi éveket követően. Ahogy mindig, most is hajtós, izgalmas meccs várható, amely fontos lehet az idény szempontjából. Nagyon elégedett vagyok a csapatom jó eredményeivel, mivel a Serie A nagyon nehéz bajnokság. Tudom, hogy a Roma nagyszerű teljesítményre képes, de hiszek benne, hogy mi jobbak tudunk lenni. Totti hiányzása nagy érvágás a fővárosiaknak, de Marco Borriello jelenleg szerintem a legjobb olasz középcsatár" – mondta Leonardo.

Claudio Ranieri, a Roma vezetőedzője is nehéz meccsre számít, és nagyon fontosnak tartja a találkozót a bajnoki versenyfutás szempontjából.

„Nehéz, izgalmas meccs lesz, amelyen kiválóan kell játszanunk. Az Inter filozófiája többször is megváltozott az utóbbi időben. Más volt José Mourinho irányítása alatt, majd Rafa Benítez vezetésével. Most pedig Leonardo vitt újat a klubhoz. Nagyon fontos meccs lesz ez számunkra, mivel a bajnoki címért harcolunk, és a győzelemért küzdünk ezen a rangadón" – mondta Ranieri.

Az éllovas Milan a Genoa otthonába látogat. Massimiliano Allegri, a piros-feketék mestere nem aggódik amiatt, hogy az Inter már a harmadik a tabellán.

„Nem aggódunk jobban, mint korábban. Senki sem gondolta, hogy az Inter kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból, főleg én nem. Most következik a legnehezebb és a legfontosabb időszak a bajnokságban. Még tizenöt meccs van hátra, és a lehető legtöbb győzelmet kell elérnünk. Továbbra is csak a saját találkozóinkkal kell foglalkoznunk" – mondta Allegri.

A Brescia–Bari mérkőzésen két magyar játékos találkozhat a pályán: a hazaiaknál Vass Ádám ott van a keretben, a vendégeknél pedig az olasz lapok a kezdőcsapatba várják Rudolf Gergelyt.

BUNDESLIGA

Két napja esik az eső a németországi Hamburg városában, így a pálya használhatatlanná válása miatt elmarad a vasárnapi Hamburger SV–St. Pauli mérkőzés.

A találkozót eredetileg 15.30-tól játszották volna, de az eső miatt lehetetlen meccsre alkalmas körülményeket teremteni a Hamburger Arenában, így a Német Labdarúgóliga (DFL) elhalasztotta a hamburgi derbit. A mérkőzés új időpontjáról a jövő hét elején döntenek.

A Bundesligában így az egyetlen vasárnapi mérkőzésen a hatodik helyen álló Freiburg a 11. Eintracht Frankfurtot fogadja.

 A MAI PROGRAM
PREMIER LEAGUE, 26. FORDULÓ
West Ham United–Birmingham 14.30
Chelsea–Liverpool 17.00 (Tv: Digi Sport)
   
SERIE A, 24. FORDULÓ
Bologna–Catania 12.30 (Tv: Digi Sport)
Napoli–Cesena 15.00
Brescia–Bari 15.00
Lecce–Palermo 15.00
Genoa–Milan 15.00 (Tv: Digi Sport)
Parma–Fiorentina 15.00
Lazio–Chievo 15.00
Internazionale–Roma 20.45 (Tv: Digi Sport)
   
PRIMERA DIVISIÓN, 22. FORDULÓ
Sevilla–Málaga 17.00
Real Madrid–Real Sociedad 19.00 (Tv: Sport1)
Valencia–Hércules 21.00 (Tv: Sport1)
   
BUNDESLIGA, 21. FORDULÓ
Freiburg–Eintracht Frankfurt 17.30 (Tv: Eurosport2)

A bajnokságok állását itt tekintheti meg.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik