Törökország: Roberto Carlos lehet a kiscsapat edzője

Vágólapra másolva!
2013.05.21. 13:12
A jelenleg az orosz Anzsi Mahacskala sportigazgatói posztját betöltő Roberto Carlos a legesélyesebb a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sivasspor edzői posztjára. A klub elnöke és a világbajnok brazil ügynöke szerint a kinevezését akár már a héten bejelenthetik.

„A tárgyalások nagyon jól haladnak, a következő két-három napban pedig le is zárhatjuk az ügyet” – mondta Mecnun Otyakmaz, a Sivasspor elnöke.

A török bajnokság a hétvégén befejeződött, a Sivasspor a 2012–2013-as szezonban a 12. helyen végzett. A török csapat 2006-ban jutott fel az első osztályba, legnagyobb sikere az élvonalban a 2008–2009-es szezonban elért második helye.

„A Sivasspor és Roberto Carlos szinte már mindenben megegyezett, a szerződést kedden vagy szerdán alá is írhatják a felek” – mondta Özkan Dogan, a brazil ügynöke a milliyet.com-nak. Mecnun Otyakmaz, a Sivasspor elnöke.

A török bajnokság a hétvégén befejeződött, a Sivasspor a 2012–2013-as szezonban a 12. helyen végzett. A török csapat 2006-ban jutott fel az első osztályba, legnagyobb sikere az élvonalban a 2008–2009-es szezonban elért második helye.

„A Sivasspor és Roberto Carlos szinte már mindenben megegyezett, a szerződést kedden vagy szerdán alá is írhatják a felek” – mondta Özkan Dogan, a brazil ügynöke a milliyet.com-nak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik