Törökország: friss hírek Van Persie súlyos szemsérüléséről

Vágólapra másolva!
2016.11.07. 07:48
null
Hordágyon vitték le Robin van Persie-t (Fotó: AFP)
A Fenerbahce orvosa szerint nincs veszélyben Robin van Persie-nek, a török csapat labdarúgójának látása a vasárnapi súlyos sérülés után. Ugyanakkor a török sajtó arról is cikkez: nem látták el időben a holland játékost.

 

Bár a brit sajtóban olyasmi is megjelent, hogy Van Persie soha többé nem lát majd a bal szemével, Burak Kunduracıoglu a kórházi vizsgálat után arról számolt be: a játékos szemhéja felrepedt, a bal szeme bevérzett, de egyelőre semmi sem utal arra, hogy látása károsodott volna. Az orvos igyekezett mindenkit megnyugtatni: Van Persie a körülményekhez képest jól van.

Egyes török lapok beszámolója szerint ugyanakkor „botrányos”, hogy a történtek után tizenöt percbe telt, mire a súlyosan sérült Van Persie szakszerű orvosi ellátásban részesült – addig úgymond várakoztatták.

Mint beszámoltunk róla, a holland támadó az Akhisar Belediyespor ellen vasárnap idegenben 3–1-re megnyert találkozón – amelyen ő szerezte az első gólt – szenvedett szemsérülést, az első félidő hajrájában hordágyon vitték le a pályáról.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
Tegnap, 8:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Török Szuperkupa: Sallaiék elveszítették a döntőt

Légiósok
2026.01.10. 19:49

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

Légiósok
2025.12.01. 20:20

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41
Ezek is érdekelhetik