Topolya: Lukics duplázott, és a góllövőlista élére állt

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 17:33
null
Fotó: fktsc.com
A Szerb Szuper Liga őszi idényének utolsó fordulójában jó iramú mérkőzésen a Topolyai Sport Club megszerezte nyolcadik győzelmét: a topolyai labdarúgócsapat Nenad Lukics duplájával 2–0-ra nyert a nisi Radnicski ellen, ezzel megőrizte ötödik helyét a táblázaton.

 

Az első húsz percben egy nagy helyzet adódott a hazaiak előtt adódott, azonban Szilágyi Vladimirnek közelről nem sikerült megszereznie a vezetést a TSC-nek. Az első félidő derekán a vendégek közül Filip Knezsevics próbálkozott meg távoli lövéssel, amelyet Filipovicsnak sikerült szögletre ütnie. Az első félidőben az igen erős szél a vendégeket segítette, s igyekeztek is kihasználni ezt, ám gól nem született a játékrészben.

A folytatásban a TSC azonnal átvette a kezdeményezést, s a 48. percben ennek meg is lett az eredménye: Dejan Milicsevics fejesét a vendégek kapusa bravúrral hárította, a kipattanó Szilágyi elé került, aki okosan középre passzolt, s a jól helyezkedő Nenad Lukics közelről a hálóba lőtt. A topolyai csatárnak ez volt a nyolcadik gólja az idényben, ezzel egy találatra megközelítette a nisi Sztefan Mihajlovicsot.

A mérkőzés hajrájában a vendégvédők a felezővonalnál elveszítették a labdát, amelyre Lukics csapott le, egészen az ellenfél kapujáig loholt vele, s okosan ellőtte a kapus mellett a labdát – megszerezte saját és csapata második gólját, s nem mellékesen holtversenyben a góllövőlista élére állt. 2–0

A bajnokság a hétvégén már a tavaszi idénnyel folytatódik: a 16. fordulóban a TSC ismét Zentán lép pályára, ezúttal a Vozsdovac ellen, amelyet a szerb bajnokság első fordulójában 2–1-re legyőzött. A belgrádi együttes tizenöt forduló alatt huszonhét pontot gyűjtött, s a hatodik helyen várja a TSC elleni találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik