Topligák: Monaco, Schalke, Villarreal – egy év alatt magasról a mélybe

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 18:25
null
A Burnley jelenlegi idénye nem alakul fényesen (Fotó: AFP)
Hajrájukhoz közelednek az európai topligák, s ezúttal azt vizsgáltuk meg, melyek azok az együttesek, amelyek egy idénnyel ezelőtt még remekeltek (sőt a nemzetközi porondon is indulhattak), most viszont csak hazájuk bajnoki tabellájának hátsó részében találhatók. A fordítottjára is kíváncsiak voltunk: kik azok, akik újoncként, egy éve éppen bennmaradóként vagy szimplán pocsékul teljesítőként ezúttal már a magasban szárnyalnak.

 

ANGLIA

MAGASRÓL A MÉLYBE: BURNLEY
A Premier League meglepetéscsapata egy idénnyel ezelőtt a Burnley volt, amely stabil védekezésének (a 38 forduló alatt kapott 39 gól a hatodik legjobb mutató volt a ligában) köszönhetően sorra gyűjtötte a skalpokat, majd a kiírást 54 ponttal a 7. helyen zárta, csupán a nagy hatos (a két manchesteri, három londoni és a Liverpool) előzte meg. Aztán az Európa-ligában az Aberdeen és az Istanbul Basaksehir ellen egyaránt hosszabbításban jutott tovább, végül a csoportkör előtti utolsó akadályban már elbukott.

Hogy a kontinentális szereplés okozta többletterhelés, vagy az idő előtti idénykezdet, esetleg szimplán a csapat játékának kiismerése okozta-e a visszaesést, az érdekes kérdés lehet; ami tény, hogy az együttes az első öt fordulóban csupán egy pontot gyűjtve az utolsó, 20. helyen állt szeptember közepén, majd két siker után újabb nyolc nyeretlen meccs jött és december elején megint a kiesőzónában, a 19. helyen tanyázott. A december vége és február 23. közötti időszakban öt győzelmet és három döntetlent felmutató csapat kissé fellélegezhetett, egészen a 13. pozícióig kapaszkodott fel, de négy újabb vereség után a 17. helyre került, és bár legutóbb győzött, így is csak öt pont az előnye az egy találkozóval kevesebbet játszó Cardiff Cityvel szemben – úgyhogy még nem nyugodhat meg.

MÉLYRŐL A MAGASBA: WOLVERHAMPTON
A Wolverhampton egy évvel ezelőtt a feljutásért küzdött a másodosztályban, s 99 pontot szerezve simán megnyerte a Championshipet. Ebben a kiírásban már a PL tagja, ráadásul kifejezetten jól teljesít! Ikszelt a Manchester Cityvel, a Manchester Uniteddel, az Arsenallal, legyőzte a Chelsea-t meg a Tottenhamet is, és a 7. helyen áll a tabellán. A 38 kapott gól a liga ötödik legjobb mutatója, miközben a gárda az FA-kupában is remekel, a hétvégén a Watforddal küzd a döntőbe jutásért.

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 32 24 7 1 72–19 +53 79
2. Manchester City 31 25 2 4 81–21 +60 77
3. Arsenal 31 19 6 6 65–39 +26 63
4. Tottenham 31 20 1 10 58–34 +24 61
5. Manchester United 31 18 7 6 60–41 +19 61
6. Chelsea 31 18 6 7 52–34 +18 60
7. Wolverhampton 31 12 8 11 38–38 0 44
8. Leicester City 32 13 5 14 42–43 –1 44
9. Everton 32 12 7 13 45–42 +3 43
10. Watford 31 12 7 12 43–46 –3 43
11. West Ham 32 12 6 14 41–48 –7 42
12. Bournemouth 32 11 5 16 43–58 –15 38
13. Crystal Palace 31 10 6 15 38–41 –3 36
14. Newcastle 32 9 8 15 31–42 –11 35
15. Brighton & Hove Albion 30 9 6 15 32–43 –11 33
16. Southampton 31 8 9 14 35–50 –15 33
17. Burnley 32 9 6 17 37–59 –22 33
18. Cardiff City 31 8 4 19 28–59 –31 28
19. Fulham 32 4 5 23 29–72 –43 17
20. Huddersfield Town 32 3 5 24 18–59 –41 14
A Monaco legalább a kieső helyekről elmozdult már (Fotó: AFP)
A Monaco legalább a kieső helyekről elmozdult már (Fotó: AFP)


FRANCIAORSZÁG

MAGASRÓL A MÉLYBE: MONACO
Az előző idény ezüstérmese a nyáron többek között Fabinhót (Liverpool), Joao Moutinhót (Wolverhampton), Thomas Lemart (Atlético Madrid) elvesztő klub csúfosan leszerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, egy ponttal és 2–14-es gólkülönbséggel zárt a Dortmund, Atlético, FC Bruges hármas mögött az utolsó helyen. Ehhez képest a bajnoki nyitány még úgy-ahogy elment, a Nantes legyőzése és a Lille elleni iksz után a negyedik, majd a hatodik helyen állt, aztán folyamatosan csúszott vissza, a hetedik körben már a veszélyzónában (18.) volt, a 10. és a 22. forduló között pedig csupán egyszer nem a már biztosan kieső 19. helyen állt. A szezont Leonardo Jardimmal kezdő, majd Thierry Henryt és Franck Passit is kipróbáló együttes január végén visszatért a portugálhoz, és ha nem is szárnyal, a Jardim irányításával azóta lejátszott nyolc meccsen négy győzelmet és három döntetlent elérve legalább már biztonságban érezheti magát, mivel hét pontra eltávolodott az osztályozós helytől.

MÉLYRŐL A MAGASBA: LILLE
A csapat egy éve az utolsó négy fordulóban aratott három sikerének köszönhetően egy ponttal megelőzte végül a már osztályozót érő 18. pozícióban végző Toulouse-t. Ebben az idényben 30 forduló alatt 22 ponttal (38, ill. 60) és hét góllal (41, 48) ért el többet, mint egy idénnyel ezelőtt 38 meccsen, de az igazán nagy fejlődés a védekezésben tapasztalható, hiszen csupán 26-szor kapitulált a gárda (szemben a tavalyi 67-tel), ez pedig a liga második legjobbja, ahogyan a 60 pont is. Az Eden Hazard-ék 2011-es bajnoki címe óta az újabb aranyra hiába váró Lille ennél feljebb ezúttal már aligha jut, tekintve, hogy az eggyel kevesebbet játszó PSG 20 ponttal vezet előtte.

Meg kell említeni még a patinás Reimst is: a másodosztály tavalyi bajnoka csak ötször kapott ki és 27 gólt engedett az ellenfeleknek, így a 6. helyen tanyázik, sőt a vesztett pontok terén is mindössze három jobb együttes van.

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 29 26 2 1 87–16 +71 80
2. Lille 30 18 6 6 48–26 +22 60
3. Lyon 30 16 8 6 51–35 +16 56
4. Saint-Étienne 30 14 7 9 43–35 +8 49
5. Marseille 30 14 6 10 47–40 +7 48
6. Reims 29 11 13 5 31–27 +4 46
7. Nice 30 12 8 10 22–29 –7 44
8. Montpellier 29 10 12 7 40–34 +6 42
9. Rennes 29 11 8 10 39–37 +2 41
10. Strasbourg 29 9 12 8 45–35 +10 39
11. Angers 30 8 13 9 35–35 0 37
12. Nimes 29 10 7 12 41–44 –3 37
13. Bordeaux 30 8 11 11 28–31 –3 35
14. Toulouse 30 7 11 12 26–42 –16 32
15. Nantes 29 8 7 14 33–38 –5 31
16. Monaco 30 7 9 14 30–45 –15 30
17. Amiens 30 8 6 16 24–43 –19 30
18. Caen 30 4 11 15 24–44 –20 23
19. Guingamp 29 5 7 17 19–51 –32 22
20. Dijon 30 5 6 19 19–45 –26 21

 

A Schalke a BL-ben nyolcaddöntőig jutott, a bajnokságban viszont szenved (Fotó: AFP)
A Schalke a BL-ben nyolcaddöntőig jutott, a bajnokságban viszont szenved (Fotó: AFP)


NÉMETORSZÁG

MAGASRÓL A MÉLYBE: SCHALKE 04
Bár az aranyra nem volt esélye a gelsenkircheni gárdának, a 63 pont bőven elégnek bizonyult a Bayern München (84) mögötti második helyre a bajnokság végén – nyolc ponttal előzte meg a közvetlen riválisokat. A Leon Goretzkát és Thilo Kehrert is elvesztő csapat öt zakóval kezdte az új idényt, így hamar a tabella alján találta magát, majd bár javulni látszott a helyzet, a 20. és a 26. forduló közötti egy döntetlen és hat vereség nyomán a 15. helyen állt, és csak a legutóbbi, a sereghajtó Hannover elleni sikerrel lépett a 14. pozícióba. A BL-ben a nem túl veretes D-csoportban a Porto mögött, a Galatasaray és a Lokomotiv Moszkva előtt végzett, így bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol otthon még alaposan megnehezítette a Manchester City dolgát (2–3), idegenben viszont egyáltalán nem tudta (0–7).

MÉLYRŐL A MAGASBA: WOLFSBURG
Itt nem láthattunk óriási előrelépéseket, az éllovas Dortmund tavaly 4. volt, a harmadik Leipzig a 6., a negyedik Frankfurt a 8., az ötödik Mönchengladbach a 9., a hatodik Werder a 11. Így a Wolfsburgot emeljük ki, amely egy idénnyel ezelőtt az utolsó fordulóban szerzett győzelemmel biztosította, hogy az automatikus kiesés helyett osztályozót játszhat, ezt pedig sikerrel vette a Holstein Kiel ellen (3–1 és 1–0). Az új bajnokságot két győzelemmel indítva a második helyen állt, de egy hatos nyeretlenségi széria után a 10. helyre szorult, majd a 11. fordulóban már a 12. is volt. Ekkor egy 16 pontos hatmeccses sorozat jött, amivel visszakapaszkodott ötödiknek, a 23. körben is ott állomásázott, ám azóta visszacsúszott a nyolcadik helyre, igaz, csak rosszabb gólkülönbsége miatt marad le az El-indulást érő hatodikról. És a kiesés réme idén legalább nem fenyegeti a gárdát.

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 6 2 66–30 +36 63
2. Bayern München 27 19 4 4 69–28 +41 61
3. RB Leipzig 27 15 7 5 49–20 +29 52
4. Eintracht Frankfurt 27 14 7 6 54–30 +24 49
5. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
6. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
7. Bayer Leverkusen 27 13 3 11 48–44 +4 42
8. Wolfsburg 27 12 6 9 44–41 +3 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Hertha 27 9 8 10 40–44 –4 35
11. Fortuna Düsseldorf 27 10 4 13 36–51 –15 34
12. Freiburg 27 7 11 9 38–43 –5 32
13. Mainz 27 8 6 13 28–48 –20 30
14. Schalke 27 7 5 15 28–44 –16 26
15. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
16. VfB Stuttgart 27 5 5 17 26–59 –33 20
17. Nürnberg 27 3 7 17 22–52 –30 16
18. Hannover 27 3 5 19 24–62 –38 14


OLASZORSZÁG

ITT GYAKORLATILAG MINDEN VÁLTOZATLAN.
De tényleg. A Juventus simán vezet, a Napoli simán lehet második, az élmezőnyben az egyetlen lényegi különbség, hogy a bronzérmes Roma jelenleg a hetedik, ugyanakkor egy pontra van az ötödik és négyre a negyedik helytől. Az első hétben ugyanúgy ott van a két milánói csapat, a Lazio és az Atalanta is, a 8–10. helyeken ugyanúgy a Fiorentina, Torino, Sampdoria hármas osztozik (ezúttal fordított sorrendben), míg a feljutók közül a Parma 13. helye a legjobb. Lapozzunk is tovább.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 25 3 1 60–19 +41 78
2. Napoli 29 19 6 4 56–24 +32 63
3. Internazionale 29 16 5 8 43–25 +18 53
4. Milan 29 14 9 6 43–27 +16 51
5. Atalanta 29 14 6 9 60–40 +20 48
6. Lazio 28 14 6 8 42–29 +13 48
7. Roma 29 13 8 8 53–43 +10 47
8. Sampdoria 29 13 6 10 50–38 +12 45
9. Torino 29 11 12 6 38–27 +11 45
10. Fiorentina 29 8 14 7 44–36 +8 38
11. Genoa 29 8 9 12 34–44 –10 33
12. Cagliari 29 8 9 12 28–40 –12 33
13. Parma 29 9 6 14 31–47 –16 33
14. Sassuolo 29 7 11 11 40–49 –9 32
15. SPAL 29 7 8 14 26–42 –16 29
16. Udinese 28 7 7 14 26–40 –14 28
17. Bologna 29 6 9 14 27–43 –16 27
18. Empoli 29 6 7 16 36–55 –19 25
19. Frosinone 29 3 8 18 21–54 –33 17
20. Chievo* 29 1 11 17 21–57 –36 11
*A Chievótól három pont levonva.
A Villarreal újra kiesik a nemzetközi szerepléssel kísért idényben? (Fotó: AFP)
A Villarreal újra kiesik a nemzetközi szerepléssel kísért idényben? (Fotó: AFP)


SPANYOLORSZÁG

MAGASRÓL A MÉLYBE: VILLARREAL
A „sárga tengeralattjáró” egy idénnyel ezelőtt az ötödik helyen zárt a La Ligában, így kiharcolta a nemzetközi porondot, sőt még jelenleg is talpon van az Európa-ligában, a negyeddöntőben a szintén spanyol Valencia ellen tehet újabb lépést a végső győzelem felé. No, a bajnokságban már kevéssé rózsás a helyzet, az előző három fordulóban szerzett két győzelem révén egy ponttal előzi meg a már kieső helyen lévő Celta Vigót, és a mai, Barcelona elleni ütközetnek sem éppen esélyese... Mondjuk a Villarreal számára nem lenne újdonság, ha egy nemzetközi szerepléssel „feldúsított” évben kiesne az élvonalból...

MÉLYRŐL A MAGASBA: ALAVÉS
Az olaszoknál senkit sem tudtunk ide felírni, a spanyoloknál viszont két nagy kapaszkodó is van. A Getafe mindenképpen említést érdemel, hiszen 29 fordulót követően 46 ponjával a Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid hármas mögött a negyedik, BL-t érő helyen áll. A csupán 26 gólt kapó, ezzel a liga harmadik legjobb mérlegével büszkélkedő gárda ugyanakkor már egy éve sem a vert mezőnyben volt, hiszen 55 ponttal a nyolcadik helyen végzett. Éppen ezért esett a választás a Deportivo Alavésre, amely egy idénnyel ezelőtt csupán a 14. helyen zárt, most viszont 44 ponttal az ötödik, és nagyban üldözi a Getafét – bár ebben az Atlético elleni 0–4 nem segített…

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 29 21 6 2 75–27 +48 69
2. Atlético Madrid 29 17 8 4 43–19 +24 59
3. Real Madrid 29 18 3 8 52–34 +18 57
4. Getafe 29 12 10 7 36–26 +10 46
5. Alavés 29 12 8 9 31–35 –4 44
6. Sevilla 29 12 7 10 47–37 +10 43
7. Valencia 29 9 16 4 31–23 +8 43
8. Athletic Bilbao 29 9 13 7 30–32 –2 40
9. Betis 29 11 7 11 33–37 –4 40
10. Real Sociedad 29 9 10 10 34–34 0 37
11. Eibar 29 8 12 9 38–40 –2 36
12. Leganés 29 9 9 11 29–34 –5 36
13. Girona 29 8 10 11 32–39 –7 34
14. Espanyol 29 9 7 13 32–43 –11 34
15. Levante 29 8 8 13 40–50 –10 32
16. Valladolid 29 7 9 13 24–40 –16 30
17. Villarreal 29 6 11 12 33–39 –6 29
18. Celta Vigo 29 7 7 15 39–49 –10 28
19. Rayo Vallecano 29 6 6 17 31–52 –21 24
20. Huesca 29 5 7 17 30–50 –20 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik