Topligák: a megtorpanó CR messze az első Messitől

Vágólapra másolva!
2015.03.30. 20:36
Lionel Messi, a Barcelona labdarúgója volt 2015-ben eddig a legjobban teljesítő támadó a topligákban – derül ki a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) kimutatásából. A nagy rivális Cristiano Ronaldo csak 29. a listán.

A CIES a top öt bajnokság – La Liga, Premier League, Bundesliga, Ligue 1 és a Serie A – játékosait vizsgálta hat paraméter szerint. A tanulmány a Key Performance Indicators (KPI), magyarul Kulcs Teljesítmény Index – a gólszerzési hatékonyság, gólpassz, veszélyes szituációk kialakítása, labdatartási és labdaszerzési hatékonyság, illetve párharcok megnyerésének eredményessége – alapján értékelte a játékosokat.

A mutatók által kiderült, hogy posztra lebontva kik a legjobb formában lévő játékosok a január elsejétől március 30-ig terjedő időszakban.

Messi az új évben pazar formát mutat, és ezt a tanulmány is alátámasztja. Az argentin ebben a vizsgált időszakban a bajnokságban tizenhétszer talált be, és kilenc gólpasszt adott. A második a listán a müncheni Arjen Robben, míg a harmadik a holland Bas Dost (Wolfsburg), aki előkelő helyét annak köszönheti, hogy a téli szünet után beindult, és öt mérkőzésen tizenegyszer talált a hálóba. Ronaldo újévi rossz formáját is bizonyítja a CIES, csak a 29. a listán, és a szezon első felében 25 gólt szerző támadó idén eddig csak hat gólra volt képes.

A BBC és az MSN összevetésében a barcelonai trió formája a jobb. Az első Messi mögött Luis Suárez a negyedik, míg Neymar a 12. a listán. A Real Madrid támadó hármasa közül még Ronaldo a legelőkelőbb a 29. helyével, a mostanában sokat kritizált Gareth Bale a 35., kettővel marad le tőle Karim Benzema.

A támadó középpályások között két londoni klub játékosa, Mesut Özil (Arsenal) és Eden Hazard (Chelsea) holtversenyben az elsők, míg Jesús Navas (Manchester City) a harmadik. A középső középpályásoknál a dortmundi Nuri Sahin áll az élen, Paul Pogba (Juventus) és Fernandinho (Manchester City) követi őt a második és harmadik helyen.

A szélső védők közül Gaël Clichy emelkedik ki teljesítményével, mellette két brazil került a dobogóra, a madridi Marcelo a második helyre, míg a müncheni Rafinha a harmadikra.

A középső hátvédek között Emir Spahic (Bayer Leverkusen) a legjobb, a 34 éves Martín Demichelis (Manchester City) és Mats Hummels (Dortmund) került a rangsor második és harmadik helyére.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
8 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik