Thaiföld ellen „csak” hetet vágott a Barcelona

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 16:17
null
Puttinan Wannasri feladata volt megakadályozni Neymart a gólszerzésben – a 11. percig sikerült <br />(Fotó: Action Images)
A Santos elleni 8–0 után újabb fölényes győzelmet aratott a Barcelona labdarúgócsapata: a katalánok ázsiai túrájuk első meccsén 7–1-re győzték le a thaiföldi válogatottat. A vendégeknél a találatok sorát Neymar nyitotta, aki első gólját szerezte gránátvörös-kék mezben, Pedro Rodríguez triplázott, Lionel Messi duplázott az összecsapáson.

A Barcelona a Valdés – D. Alves, Piqué, Bagnack, Adriano – Fabregas, A. Song, Sergi Roberto – Pedro, Messi, Neymar tizenegyben állt fel, azaz ezúttal már a kezdőcsapatban kapott helyet Neymar, és a brazilnak nem is kellett sok idő első gólja megszerzéséhez. A 11. percben a Barcelona a bal oldalon megbontotta a thaiföldiek védelmét, Cesc Fabregas centerezett, Neymar pedig a kapuba helyezett. 0–1

Nem fogta vissza magát a katalán csapat, Lionel Messi annak ellenére rendkívül aktívan játszott, hogy a beszámolók szerint – az edző Gerardo Martinóhoz és Javier Mascheranóhoz hasonlóan – letaglózta a hír, amely arról szólt, hogy szülővárosában, Rosarióban bomba robbant, amely legalább 12 halálos áldozatot követelt. A Barca a 25. percig négy gólt rámolt be, ebből kettőt szerzett az argentin tízes, és betalált Pedro Rodríguez is, aki a folytatásban is feltalálta magát a kapu előtt.

A szünet után két perccel már mesterhármasnál járt a világ- és Európa-bajnok spanyol támadó, aki ezzel hálálta meg Martinónak, hogy annak a három játékosnak – mellette Valdés és Fabregas – az egyike lehetett, aki a pályán maradt, ugyanis az argentin szakember nyolc helyen is váltott: érkezett Xavi, Iniesta, Busquets, Bartra, Montoya, Mascherano, A. Sánchez és Jordi Alba is.

A telt házas stadion közönsége egyébként nemcsak a Barca találatait bámulhatta, az első félidőben egyszer hazai gólnak is tapsolhatott, amikor Teerasil Dangda tizenegyesből bevette Valdés kapuját – így 1–5-tel fordultak a csapatok.

Pedro gyors második félidő eleji gólja után Alexis Sánchez is betalált a 49. percben, a Barca csak ezután vett vissza az iramból. A katalánok végül 7–1-re nyertek – a legutóbbi két felkészülési meccsükön 15 gólt szereztek.

A Barcelona legközelebb augusztus 10-én a malajziai ligaválogatott ellen lép pályára Kuala Lumpurban.



NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
THAIFÖLD–BARCELONA 1–7
(1–5)
BARCELONA. 1. félidő:
Valdés – D. Alves, Piqué, Bagnack, Adriano – Fabregas, A. Song, Sergi Roberto – Pedro, Messi, Neymar. 2. félidő: Valdés (Pinto, 62.) – Montoya, Bartra, Mascherano, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro, Fabregas (Dongou, 68.), A. Sánchez. Vezetőedző: Gerardo Martino
Gólszerzők:
Dangda (42. – 11-esből), ill. Neymar (11.), Messi (13., 25. – az elsőt 11-esből), Pedro (19., 35., 47.), A. Sánchez (49.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik