Teqball-vb: visszavágtak a mieink, párosban is magyar aranyérem

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2019.12.09. 00:33
null
Világbajnok a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba magyar páros (Fotók: FITEQ)
Párosban a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős nyerte meg a budapesti teqball-világbajnokságot, mivel a Vasas Fáy utcai sporttelepén megrendezett vasárnapi döntőben két játszmában (20:9, 20:18) visszavágott a Bogdan Marojevics, Nikola Mitro montenegrói duónak a tavalyi fináléban elszenvedett vereségért. A vegyes párosok döntőjében a Bányik, Janicsek Zsanett duó három játszmában alulmaradt a Marcos Vieira, Natalia Guitler brazil kettőssel szemben.

 

A vasárnap esti program a vegyes párosok döntőjével kezdődött, de a szervezők gondoskodtak arról, hogy már az est első fináléja előtt elkápráztassák a közönséget, és látványos show-elemekkel tarkított, a riói karnevál hangulatát is megidéző, fergeteges megnyitóünnepséget valósítottak meg a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában. A ceremónia során beszédet mondott Borsányi Gábor, a teqball társalapítója és a Nemzetközi Teqballszövetség (FITEQ) elnöke, valamint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. A VIP-vendégek között volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, Magyarország volt köztársasági elnöke és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó is, míg a lelátókon több élvonalbeli labdarúgó (Juhász Roland, Feczesin Róbert, Stieber Zoltán) is feltűnt. Torghelle Sándor a szomszédban rendezett Vasas–Dorog NB II-es mérkőzés (2–0) után kapcsolódott be a teqball-vb küzdelmeibe.

És akkor azokról a bizonyos küzdelmekről: a vegyes párosok döntőjét a magyar színeket képviselő Bányik Csaba, Janicsek Zsanett kettős vívta a Marcos Vieira, Natalia Guitler brazil duóval, amelyről mindenképpen tudni érdemes, hogy tavaly Reimsben a férfi párosok versenyében végeztek a negyedik helyen. Mert akkor még nem írtak ki vegyes páros kategóriát. Így aztán nem kérdés, hogy a finálénak (és úgy en bloc az egész tornának) a dél-amerikai páros volt a favoritja.

Nataliáék az első játszmát meg is nyerték 20:15-re, a második szett azonban óriási izgalmakat hozott: 19:19-nél a brazilok a győzelemért, a mieink a harmadik játszma kiharcolásáért játszottak. A magyar páros megnyerte a pontot, ám az angol bíró újrajátszatta a labdamenetet, amiért Bányik gúnyosan meg is tapsolta őt. De ettől szerencsére nem zökkentek ki a mieink, a megismételt pontot is megnyerték, ezzel döntő szettre kényszerítették riválisukat (20:19). Annak elejét a brazilok kezdték jobban, hamar elhúztak 5:1-re, és ezek után már nem is engedték magukhoz közel a magyar duót. A vége 20:14, Brazília lett a világbajnok, de ahogy az sem kérdés, hogy jelenleg a Marquinhos, Natalia kettős a legjobb vegyes páros duó a világon, úgy az sem, hogy a Bányik, Janicsek kettős a második legjobb.

A VIP-szektorban egyetlen vendég ünnepelte felállva a brazilok sikerét, ő Ronaldinho, a teqball világhírű nagykövete, 2005 aranylabdás futballistája, aki a lelátón ülve végig együtt élt a döntővel, több ízben is rázta az öklét, amikor honfitársai labdamenetet nyertek. És ugyanúgy bosszankodott is, amikor Bányikék szereztek pontot.

A Paris Saint-Germain, az FC Barcelona és az AC Milan korábbi sztárja aztán maga lépett a teqballasztalhoz, Carles Puyollal, Simao Sabrosával, Nuno Gomessel és William Gallasszal ugyanis bemutató-mérkőzést tartottak a vegyes páros és a férfi páros döntője között. Az idő rövidsége és a sűrű menetrend miatt a korábbi világklasszis labdarúgókat sajnos nem sokáig láthattuk labdázgatni, ám ezalatt a néhány perc alatt is kiderült, hogy közülük Ronaldinhóhoz és az ő képességeihez áll a legközelebb a teqball.

Simao, Nuno Gomes, Gallas, Ronaldinho és Puyol a teqballasztalnál
Simao, Nuno Gomes, Gallas, Ronaldinho és Puyol a teqballasztalnál

Ronaldinho a gálameccs után kedélyesen nekiállt beszélgetni a teqballasztalt körülvevő LED-falnál a világbajnok brazil vegyes páros két tagjával, Nataliával és Marquinhosszal, de Huszár Viktor társalapító kisvártatva jelezte neki, hogy jó lenne, ha a diskurzust a játéktéren kívül folytatnák, mert elkezdődne a férfi párosok döntője.

Nem kellett kétszer szólni a brazil sztárnak, úriember módjára lesétált a pályáról, és „átadta” a helyet az est második döntője két (pontosabban négy) résztvevőjének, a Blázsovics Ádám, Bányik Csaba és a Bogdan Marojevics, Nikola Mitro párosnak. A magyar és a montenegrói kettős a 2018-as világbajnokságon is a fináléban találkozott, akkor Marojevicsék hatalmas csatában felülkerekedtek a mieinken. Az egyéniben világbajnok Blázsovics már szombaton hangoztatta, hogy szeretnének visszavágni a montenegróiaknak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért. A magyar páros a célja eléréséhez szükséges mentalitással kezdte a meccset, az első szettben állva hagyta Marojevicséket, és 20:9-cel besöpörte a játszmát.

CSAKNEM 45 MILLIÓ FORINTOT OSZTANAK SZÉT

A budapesti világbajnokság összdíjazása 150 ezer dollár (csaknem 45 millió forint) volt. Ebből a magyar játékosoknak 44 ezer dollárt osztanak szét. Az egyéniben aranyérmes Blázsovics Ádám 10 ezer (közel 3 millió forint), vb-győztes férfi párosunk 20 ezer (majd’ 6 millió forint), míg ezüstérmes vegyes párosunk 14 ezer dollárt (4.19 millió forint) tehet zsebre.

Lehetett sejteni, hogy a második felvonásra a címvédő montenegróiak összekapják magukat, s jó úton jártak a döntő szett kiharcolása felé. 14:11-nél azonban megfordult a játszma, Bányik lerúgásaival egymás után nyerte a labdameneteket a magyar kettős, és 18:14-nél kettő pontra került a végső győzelemtől.

Ekkor a montenegróiak időt kértek, ezalatt sikerült rendezni a gondolataikat, és sorozatban négy pontot megnyerve egyenlítettek (18:18). A közönség érezte, hogy Blázsovicséknak szükségük van a támogatásra, zúgott a „Ria, ria, Hungária”, amelyet nemcsak a magyar szurkolók, hanem még a világbajnok brazil vegyes páros tagjai is hangosan skandáltak. Nemigen volt kérdéses, hogy ők ki(k)nek szurkolnak.

Aztán következett két pont, két nagyon fontos pont, és szerencsére két nagyon fontos magyar pont, így a mieink 20:18-ra megnyerték a második játszmát, s visszavágtak Montenegrónak a reimsi vereségért. Blázsovics az egyéni után Bányik oldalán párosban is világbajnok lett! A magyar fiúk természetesen egymás nyakába ugrottak, és csatlakoztak hozzájuk a pályára rohanó brazilok is, akik a mieinkkel együtt örültek a világbajnoki címnek. Szívderítő és megható pillanatok voltak.

Nem volt más hátra, mint a díjátadás, előbb vegyes párosban, majd férfi párosban hirdettek győztest, és hallgathattuk meg a brazil, valamint a magyar himnuszt. Az érmeket és a trófeákat a teqball nagykövetei, továbbá – a teljesség igénye nélkül – Borsányi Gábor, Schmitt Pál, Gyurta Dániel és Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség első embere adta át.

VEGYES PÁROSBAN BRAZIL ARANYÉREM

Nesse momento só uma palavra: GRATIDÃO* CAMPEÕES DO MUNDO @teqball

22.8k Likes, 260 Comments - Natalia Guitler (@nataliaguitler) on Instagram: "Nesse momento só uma palavra: GRATIDÃO* CAMPEÕES DO MUNDO @teqball"



Folytatás jövőre, remélhetőleg hasonlóan szép magyar sikerekkel.

3. TEQBALL-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Magyar érdekeltségű eredmények
PÁROS
B-CSOPORT:
Blázsovics Ádám, Bányik Csaba–Felipe Videla, Tobia Aguilar (Argentína) 20:0; Blázsovics, Bányik–Szun Cse-hszü, Csang Csün-ming (Kína) 20:3; Blázsovics, Bányik–Joseph Payne, Freddie Brown (Anglia) 20:1
A legjobb 16 között: Blázsovics, Bányik–Oleh Usicsenko, Dmitro Sevcsuk (Ukrajna) 20:10, 20:10
Negyeddöntő: Blázsovics, Bányik–Lukás Flaks, Tomás Macurek (Csehország) 20:4, 17:20, 20:4
Elődöntő: Blázsovics, Bányik–Julien Grondin, Hugo Rabeux (Franciaország) 20:10, 20:4
Döntő: Blázsovics, Bányik–Bogdan Marojevics, Nikola Mitro (Montenegró) 20:9, 20:18

A VÉGEREDMÉNY
1. MAGYARORSZÁG (Blázsovics Ádám, Bányik Csaba)

2. Montenegró
3. Románia

VEGYES PÁROS
D-CSOPORT:
Bányik Csaba, Janicsek Zsanett–Aitor Vives, Silvia Ferrer (Spanyolország) 20:8; Bányik, Janicsek–Maor Ankona, Mor Saked (Izrael) 20:12; Bányik, Janicsek–Hamdi Hellal, Szabrin Hellal (Tunézia) 20:5; Bányik, Janicsek–Julio Morales, Diana Rojer (Panama) 20:4; Bányik, Janicsek–Gabriela Csavgova, Dian Georgiev (Bulgária) 20:7
Negyeddöntő: Bányik, Janicsek–Joel Nisslein, Dana Hillmann (Németország) 20:5, 20:12
Elődöntő: Bányik, Janicsek–Lázár Zsolt, Mitri Rita (Románia) 20:12, 20:8
Döntő: Bányik, Janicsek–Marcos Vieira, Natalia Guitler (Brazília) 15:20, 20:19, 14:20

A VÉGEREDMÉNY
1. Brazília
2. MAGYARORSZÁG (Bányik Csaba, Janicsek Zsanett)
3. Montenegró

EGYES
B-CSOPORT:
Blázsovics Ádám–Szun Cse-hszü (Kína) 20:10, Blázsovics Ádám–Kirill Zemszkov (Oroszország) 20:2, Blázsovics Ádám–G. U. Egejuru (Nigéria) 20:0
A legjobb 16 között: Blázsovics Ádám–Vladimir Jecmenica (szerb) 20:2, 20:6
Negyeddöntő: Blázsovics Ádám–Roman Gesmier (Franciaország) 20:6, 20:10
Elődöntő: Blázsovics Ádám–Györgydeák Apor (Románia) 20:10, 20:13
Döntő: Blázsovics Ádám–Adrian Duszak (Lengyelország) 20:10, 20:9

A VÉGEREDMÉNY
1. MAGYARORSZÁG (Blázsovics Ádám)

2. Lengyelország
3. Románia

A TEQBALL-VILÁGBAJNOKSÁG ÉREMTÁBLÁZATA
Arany Ezüst Bronz Összesen
1. MAGYARORSZÁG 2 1 3
2. Brazília 1 1
3. Montenegró 1 1 2
4. Lengyelország 1 1
5. Románia 2 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik