Teljes átalakítás után sokkolják a ligát – itt az új futballcsoda?

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 17:56
null
A Famalicao pazarul kezdte a portugál bajnokságot, egyelőre a Benfica és a Porto előtt jár (Fotó: AFP)
Ha a portugál bajnokságot hétről hétre nemigen követő futballszurkolókat megkérdezik, hogy melyik csapat vezeti a bajnokságot, a legtöbben – nem véletlenül – a Benfica, Porto, Sporting hármas egyikét nevezik meg. A 2019–2020-as idény azonban nagy-nagy meglepetéssel indult: az újonc Famalicao hét forduló után veretlenül áll az élen. Még érdekesebb a sztori, ha hozzátesszük, hogy a kiscsapat a nyáron 19 játékost igazolt át, míg majdnem ennyit szélnek eresztett – a háttérben Jorge Mendes áll, aki többek között Cristiano Ronaldo ügynöke és jó barátja. Egy izgalmas történet Portugáliából.

A „PORTUGÁL LEICESTER CITY” ÉS AZ IZRAELI HAJÓMÁGNÁS

Nem könnyű az újoncok élete az élvonalban: az NB I-ben a Kaposvár az utolsó előtti helyen tanyázik, mindössze jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzve a sereghajtó DVTK-t, míg a ZTE egy ponttal többet gyűjtve a Rákóczinál a nyolcadik a tabellán. Egy másik példa: az angol Premier League-ben a frissen feljutott Aston Villa hét forduló alatt gyűjtött öt pontjával a kiesést jelentő 18. helyen áll, a másik újonc Norwich City a 17., a Sheffield United a 12. – utóbbi kimondottan nem rossz szereplés.

A portugál bajnokság egyik újonca, az FC Famalicao viszont kimondottan jó teljesítménnyel rukkolt elő, ugyanis hét fordulót követően veretlenül áll a tabella élén. A 25 év után az élvonalba visszajutó együttes maga mögé utasítja egyelőre a három nagyágyút, amelyek 1934 óta kettő kivételével az összes bajnoki címet (Benfica 37, Porto 28, Sporting 18) bezsebelték. Két csapatnak, a Belenensesnek (1945–1946) és a Boavistának (2000–2001) sikerült megtörni a 3 gigász uralmát. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a Famalicao szereplése felkeltette a futballvilág érdeklődését.

Vila Nova de Famalicao Portugália északi részén található, fontos közlekedési csomópont Braga és Porto között. A 140 ezer lakosú települést az útikalauzok többnyire iparvárosként mutatják be, amelynek középkori templomai és gasztronómiája egyre több turistát vonzanak. A város futballcsapatát 1931-ben alapították, 1990 és 1994 között sorozatban négy idényt töltött az élvonalban. Ezt követően viszont megindult a lejtőn, 2008-ban kiesett az ötödosztályba. Innen sikerült felkapaszkodnia az elmúlt években egészen az élvonalig, a legutóbbi évadban a Pacos Ferreira mögött ezüstérmes lett a második ligában, így feljutott.

ISMERŐS A KORMÁNYNÁL
Az edzők és a játékosok mellett a klub vezérkarának tagjai között is akadnak ismerősei Jorge Mendesnek, mindjárt a legfontosabb pozícióban: az ügyvezető igazgató Miguel Ribeiro. A szakvezető korábban hét évet töltött a Rio Avénél, amelyet Mendes legkedveltebb klubjai között emlegetnek. Nem véletlen az sem, hogy a Rio Ave jelenlegi keretének négy futballistáját és a Gestifute képviseli. Miguel Ribeiro kinevezésekor nem fogta vissza magát, úgy fogalmazott a Famalicaóval kapcsolatban, hogy „új éra kezdődik a portugál labdarúgásban”. Az eddigiek alapján klubvezető mellett kiváló jósnak is bizonyul.

A „portugál Leicester Cityként” emlegetett Famalicao tulajdonosa az izraeli hajómágnás, Idan Ofer – akinek vagyonát 5.1 milliárd dollárra becsüli a Forbes – által vezetett Quantum Pacific Group. A befektetői csoport – amely 2018 nyarán jelent meg a Famalicaónál – szeptember elején 51-ről 85 százalékra növelte tulajdonrészét a klubban, azt követően, hogy gyakorlatilag a teljes játékoskeretet lecserélték az átigazolási időszakban. Ráadásul edzőváltás is volt a nyáron: a csapatot az élvonalba juttató Carlos Pinto munkáját megköszönték, az első osztálynak Joao Pedro Sousával vágtak neki. A 48 éves tréner éveket töltött a Premier League-ben, ugyanis Marco Silva segítője volt a Hull Citynél, a Watfordnál és az Evertonnál is.

A csapat az 5300 férőhelyes Estádio Municipal 22 de Junho stadionban játssza mérkőzéseit, a jelenlegi idényben az átlag nézőszám meghaladta a 4900-at – a klub eddigi meseszerű szereplését tekintve ez nem meglepő. A sikereken felbuzdulva már elkezdték a létesítmény bővítésének tervezését, a 2020-ban induló munkálatokat követően valamivel több mint 7000 szurkoló befogadására lesz alkalmas az aréna.

FIATAL, INGYEN MEGSZERZETT JÁTÉKOSOK: A JORGE MENDES-PROJEKT

Még egyszer hangsúlyozzuk: messzemenő következtetéseket nem szabad levonni a Famalicao álomszerű rajtjából.

Az igazsághoz tartozik, hogy a második Benfica és a harmadik Porto egy-egy ponttal van leszakadva, és az újonc még egyikükkel sem találkozott. Az első nagy próbát azonban kiállta: a volt DVSC-edző, Leonel Pontes által irányított Sportingot legyőzte 2–1-re, ráadásul Lisszabonban. Emellett a tabella utolsó három helyezettjével találkozott, valamint a 7. és a 8. pozícióban tanyázó együttesekkel. A hét mérkőzésen aratott hat győzelem és egy döntetlen viszont önmagáért beszél, ahogy szokták mondani, a győzelmet nem kell magyarázni.

A SPORTING ELLENI GYŐZTES MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Famalicao – a már említett edzőváltás mellett – szinte két új csapatra való játékost, összesen 19 futballistát szerződtetett a nyáron, míg csaknem ugyanennyien távoztak a klubtól. Többnyire fiatal tehetségeket szemel ki a csapat, mely 26 fős keretének átlagéletkora 23 év. A nyári érkezők egytől egyig ingyen igazolhatók voltak, a távozókkal pedig szerződést bontottak, így ők is átigazolási díj nélkül válthattak klubot. Az ingyen érkezők mellett kölcsönjátékosok is jöttek-mentek, pénzmozgás azonban minimális volt, inkább a fizetésekkel operáltak meggyőző érvként a klubvezetők. Az összekötő kapocs pedig a legtöbb esetben egy neves játékosügynök, Cristiano Ronaldo jó barátja: Jorge Mendes.

A Juventusban futballozó honfitársa mellett többek között Edersont (Manchester City), James Rodríguezt (Real Madrid), Fabinhót (Liverpool) és Ángel di Maríát (PSG) a Gestifute nevű ügynökségén keresztülő képviselő Mendest aligha kell bemutatni bárkinek is, a nemzetközi labdarúgás egyik legbefolyásosabb embere. A Famalicaóban látott fantáziát, sokan az ő projektjének tekintik a klub felépítését. A nyári érkezők közül a legtöbben (már) az ő ügyfelei, valamint olyan kluboktól érkeztek, amelyekkel szoros kapcsolatban áll Jorge Mendes. A Gestifute által képviseltek közül a portugál U21-es válogatott Diogo Goncalves és Guga a Benficától, Fábio Martins és Joao Neto a Bragától jött – utóbbi 16 éves brazil szélső, a Famalicao edzője szerint a világ legjobbja korosztályában –, míg Roderick Miranda és Pedro Goncalves a Wolverhamptontól.

Az egyik sikerkovács, a portugál szuperügynök: Jorge Mendes (Fotó: AFP)
Az egyik sikerkovács, a portugál szuperügynök: Jorge Mendes (Fotó: AFP)


Az angol klubbal szoros kapcsolatban áll Jorge Mendes: miután feljutott a Premier League-be a Wolverhampton a 2017–2018-as idényben, egy kezdő tizenegyre való futballistát (többek között Rui Patríciót, Joao Moutinhót és Rúben Nevest) igazolt a portugál szuperügynök segítségével. Angliából érkezett továbbá egy portugál támadó (milyen meglepő, ugye?!), Ruben Lameiras – aki a harmadosztályú Plymouth színeiben a 2018–2019-es idényben 45 meccsen 12 gólt és 9 gólpasszt jegyzett –, egy spanyol csatár, Toni Martínez a West Ham Unitedtől, valamint Josh Tymon, a Stoke City angol balhátvédje.

Mendesnek köszönhetően a Valencia – amelynek tulajdonosa, Peter Lim a szuperügynöke barátja – is kölcsönadott két fiatal futballistát, a 21 éves Uros Racsicsot és a 19 esztendős Álex Centellest. A Famalicao többségi tulajdonosának, a Quantum Pacific Groupnak egy másik spanyol klubban, nevezetesen az Atlético Madridban is van érdekeltsége (32 százalékos tulajdonrész), amit szintén kihasznált a portugál alakulat. A fővárosiaktól három fiatal játékost is megszerzett a portugál kiscsapat: a belső védő Gustavo Assuncaót (19), a középső középpályásként bevethető Nehuén Pérezt (19), valamint a balszélső Nicolás Schiappacasse-t (20). Ha már itt tartunk: kitalálják, ki képviseli Joao Félixet, aki a nyáron a Benficától 126 millió euróért az Atlético Madridhoz igazolt? Igen, ő, Jorge Mendes.

A Sporting idegenbeli legyőzése nagy fegyvertény a Famalicao számára (Fotó: AFP)
A Sporting idegenbeli legyőzése nagy fegyvertény a Famalicao számára (Fotó: AFP)


A képlet egyszerűnek tűnik: egy tőkeerős tulajdonos, széles kapcsolati hálóval bíró ügynök, tapasztalt szakmai stáb és fiatal, ambiciózus futballisták. De tudjuk, hogy a labdarúgásban ennél sokkal összetettebb a siker receptje. A Famalicao bátor, támadó felfogású játékával egyelőre meglepte a portugál ligát, és üde színfoltja az évtizedek óta három klub által uralt bajnokságnak – amely egyébként az UEFA legfrissebb rangsorábanaz öt topliga és a hatodik orosz bajnokság után következik.

A kérdés, mint minden hasonló esetben, hogy képes lesz-e a Famalicao hosszabb távon is jó teljesítményt nyújtani, és ténylegesen borsot törni a nagyok orra alá. A fogadóirodák szerint aligha, a bajnoki címre a címvédő Benfica a legesélyesebb, megelőzve a Portót és a Sportingot. A Famalicao keretének értéke (20.7 millió euró) alapján a nyolcadik a 18 csapatos Primeira Ligában, a Benficához (310.7 millió euró) képest például hatalmas a lemaradása ebben a tekintetben. Valamint az is a jövő zenéje egyelőre, hogy egy jó időszak után együtt marad-e a csapat, vagy szétkapkodják a legjobbjait, és kezdődhet minden elölről. A válogatott szünet után vár az igazi erőfelmérő a csapatra, amikor a Portóhoz látogat, majd egy héttel később a Bragához.

A Famalicao az ékes példája annak, hogy tudatos stratégiával, fiatalokra építve is lehet sikereket (még ha egyelőre csak átmenetiekről is beszélünk) elérni a profi labdarúgásban.

(felhasznált források: Transfermarkt, portugoal.net, abola.pt)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik