Szurkolói rendbontás után bajnok a Montpellier

Vágólapra másolva!
2012.05.20. 23:35
null
Girard és Giroud bajnoki címet ünnepelhet (Fotó: Reuters)
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 38., utolsó fordulójában a Monpellier némi balhé és több játékmegszakítás után 2–1-re legyőzte a már korábban kieső Auxerre-t, így története során először  megnyerte a bajnokságot a Lorient ellen szintén 2–1-re győző PSG előtt. Az Auxerre mellett a Dijon és a Caen esett ki az élvonalból.

Az angol élvonalhoz hasonlóan izgalmasra sikeredett a francia bajnoki pontvadászat záró fordulója is, hisz az utolsó játéknapon a listavezető Montpellier mellett a PSG-nek is volt matematikai esélye a bajnoki cím megszerzésére. Mivel az összes mérkőzést egy időben játszották, így az eredmények alakulásától függően gyakran láthattunk izgalmas perceket.

A PSG előtt három ponttal a tabella élén álló Montpellier a már korábban kiesett Auxuerre-hez látogatott, amely némi meglepetésre Olivier Kapo révén a huszadik percben előnybe került. Erről természetesen értesültek a Lorient pályáján küzdő PSG-játékosok és szurkolóik is. Most kell magasabb sebességi fokozatba kapcsolni – gondolhatták a párizsiak.

Ennek ellenére nyolc perccel később a PSG is hátrányba került Kevin Monnet-Paquet találata miatt, ami a helyszíni drukkereknek annyira nem tetszett, hogy petárdákat és különböző pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, ami miatt a játékvezető öt perce beszüntette a játékot.

Ezalatt a Montpellier szép csöndben kiegyenlített John Utaka góljával.

A Montpellier játékosai a labdaszedést is gyakorolhatták a bajnoki cím megszerzésekor (Fotó: Reuters)
A Montpellier játékosai a labdaszedést is gyakorolhatták a bajnoki cím megszerzésekor (Fotó: Reuters)

Fordulás után Lorientban fokozódtak az izgalmak, a hazai fanatikusok ugyanis teniszlabdák és toalettpapír-gurigák behajításával fejezték nemtetszésüket – hogy mi vagy ki iránt az továbbra is rejtély, de a játékvezető itt is kényszerszünetet rendelt el.

Negyedóra kellett a PSG-nek a második játékrészben az egyenlítéshez: egy lesgyanús támadás után Javier Pastore pofozta be közelről a labdát, ezzel visszahozva a reményt csapatának. Újabb tizenöt perc elteltével fordított a párizsi csapat: az Intertől szerződtetett Thiago Motta fejjel vette be a Lorient hálóját.

Nem sokkal ezután a Montpellier meccsén ismét félbeszakadt a találkozó a szurkolók rendbontása miatt, így ez a találkozó időben jócskán lemaradt a többi összecsapástól, amelyek közben véget értek – így a PSG-é is, amely 2–1-re nyert.

Az Auxerre pályáján hosszú percekig tanakodtak a játékvezetők és a szövetség felügyelői, hogy mi legyen. A francia rendőrség a biztonság kedvéért teljes felszerelésben kivonult a pálya szélére sorfalat állva. A találkozó nagyjából harminc percig állt, majd úgy döntöttek, folytatódhat az összecsapás. Néhány perc után pedig a Montpellier eldöntötte a meccset és a bajnokságot is: John Utaka (a L'Equipe szerint) a 86. percben betalált, így csapata 2–1-re győzött és az első helyen végzett a francia bajnokság 2011–2012-es idényében – maga mögé utasítva a PSG-t.

Olivier Giroud ugyan ma nem tudott betalálni, de a brazil Nenével együtt elnyerte a gólkirályi címet 22 találattal.

AUXERRE–MONTPELLIER 1–2

LORIENT–PSG 1–2

LIGUE 1
38., UTOLSÓ FORDULÓ
Valenciennes–Caen 3–1 (Aboubakar 37., Danic 68. – 11-esből, Cohade 87., ill. Nivet 77.)
Toulouse–Ajaccio 0–2 (Cavalli 20., 31.)
Saint-Étienne–Bordeaux 2–3 (Guilavogui 18., Aubameyang 49., ill. Diabeté 23., 29., Gouffran 68.)
Evian–Brest 0–1 (Jemaa 50.)
Sochaux–Marseille 1–0 (Boudebouz 55.)
Lille–Nancy 4–1 (Hazard 10., 27., 35. – az utolsó 11-esből, De Melo 23., ill Lemaitre 12.)
Auxuerre–Montpellier 1–2 (Kapo 20., ill. Utaka 32., 75.)
Rennes–Dijon 5–0 (Montano 9., Ekoko 47., 58., Pitroipa 51., Hadji 82.)
Lyon–Nice 3–4 (Lisandro López 20., Briand 26., 69., ill. Monzon 31., K. Coulibaly 36., Lloris 52. – öngól, Goncalves 73.)
Lorient–PSG 1–2 (Monnet-Paquet 28., ill. Pastore 61., Motta 75.)
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Montpellier 38 25 7 6 68–34 +34 82
2. Paris SG 38 23 10 5 75–41 +34 79
3. Lille 38 21 11 6 72–39 +33 74
4. Lyon 38 19 7 12 64–51 +13 64
5. Bordeaux 38 16 13 9 53–41 +12 61
6. Rennes 38 17 9 12 53–44 +9 60
7. Saint-Étienne 38 16 9 13 49–45 +4 57
8. Toulouse 38 15 11 12 37–34 +3 56
9. Evian 38 13 11 14 54–55 –1 50
10. Marseille 38 12 12 14 45–41 +4 48
11. Nancy 38 11 12 15 38–48 –10 45
12. Valenciennes 38 12 7 19 40–50 –10 43
13. Nice 38 10 12 16 39–46 –7 42
14. Sochaux 38 11 9 18 40–60 –20 42
15. Brest 38 8 17 13 31–38 –7 41
16. Ajaccio 38 9 14 15 40–61 –21 41
17. Lorient 38 9 12 17 35–49 –14 39
18. Caen 38 9 11 18 39–59 –20 38
19. Dijon 38 9 9 20 38–63 –25 36
20. Auxerre 38 7 13 18 46–57 –11 34
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik