Szlovákia: elégedetlen a Slovan – átlépne a magyar NB I-be?!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 17:27
null
Holman Dávid, a Slovan magyar légiósa a DAC elleni decemberi meccsen (Fotó: Dömötör Csaba)
A pozsonyi Slovan fontolgatja, hogy kilép a szlovák labdarúgó-bajnokságból, ha nem engednek be több nézőt a stadionokba, és „Magyarországon vagy Csehországban keres lehetséges megoldást” – írja a Paraméter nevű szlovákiai magyar hírportál.

 

A koronavírus-járvány kedvező alakulásának köszönhetően Szlovákiában június 10-től engedélyezik a tömegrendezvényeket 500 főig, és bár július 1-től újra emelkedik a létszámplafon, a nemrégiben új stadionba költöző pozsonyi csapat szerint az év végéig érvényes 1000 fős határ túlságosan alacsony, csődbe viheti a klubokat.

Az elmúlt napokban a Holman Dávidot foglalkoztató Slovan Bratislava és a Spartak Trnava vezetősége is amellett kampányolt, hogy a szurkolókat egy előre meghatározott százalékban, az egyes stadionok befogadóképességéhez mérten engedjék be. A kezdeményezést a Szlovák Labdarúgó-szövetség és a Ligás Klubok Uniója is támogatja, amely már a Közegészségügyi Hivatalt is felkereste ez ügyben – írja pénteki cikkében a Paraméter.

ifj. Ivan Kmotrík (Fotó: parameter.sk)
ifj. Ivan Kmotrík (Fotó: parameter.sk)

ifj. Ivan Kmotrík, a Slovan vezérigazgatója szerint súlyos következménye lesz annak, ha hat hónapon keresztül meccsenként ezer nézőt engednek be a stadionokba, és a SME című lapnak adott interjúban jelezte: ha nem sikerül megegyezni az ügyben, fontolóra veszik, hogy átlépnek egy másik ország bajnokságába.

„Nem szeretnénk félprofi bajnokságban játszani, ami jelenleg is veszélyeztet minket – idézi a SME ifj. Ivan Kmotríkot. – Örülnénk, ha a bajnokság színvonala felfelé ívelne, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem túl jók a kilátások. Egyértelműen konkurenciára, attraktív mérkőzésekre van szükségünk, és félünk, hogy Szlovákiában ez nem lesz számunkra lehetséges. Magyarországon vagy Csehországban kereshetünk lehetséges megoldást, ahol felelősségteljesen állnak az egészhez. A szurkolók és a szponzorok felől is nagy az érdeklődés, valamint az állam támogatását is érezni lehet.”

Kmotrík szerint akár 3-4 csapat is átléphetne ugyanabba a bajnokságba, ami az említett kluboknak, valamint az említett bajnokságnak is jót tenne.

„Hasonló ötleteket már hallhattunk a dunaszerdahelyiek részéről. Ha teoretikusan csatlakozna még a Spartak Trnava, illetve egy másik klub, akkor közösen átléphetnénk például a magyar ligába” – fogalmazott a pozsonyi klub vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik