Századunk százasai, avagy a topligák gólgyáros csapatai

KOVÁCS GERGELY (Képes Sport)KOVÁCS GERGELY (Képes Sport)
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 14:40
null
A Bayern kerek száz gólig jutott a Bundesliga legutóbbi idényében (Fotó: AFP)
Hosszú idő után először fordult elő a Bundesligában, hogy egy csapat eléri a száz rúgott gólt, természetesen az ismét bajnoki címet nyerő Bayern Münchennek jött ki a lépés. A többi – húszcsapatos – elitbajnokságban ezt a határt sűrűn átlépik, de a 2000-es évek előtt ott sem volt szokás, hogy valaki így megszórja a mezőnyt, azóta viszont elég gyakori jelenség lett. Nézzük századunk 100-asait!

 


FC BARCELONA

2008–2009: 105
2011–2012: 114
2012–2013: 115
2013–2014: 100
2014–2015: 110
2015–2016: 112
2016–2017: 116

A sort az FC Barcelona nyitotta bő egy évtizeddel ezelőtt, és a katalánok hamar nagy rutint szereztek ebben a műfajban. Pep Guardiola első vezetőedzői szezonja fergetegesen sikerült. A kezdés nyögvenyelős volt, 0–1 a Numancia otthonában, majd 1–1 a Santander ellen, azután viszont elképesztő sebességre kapcsolt a Barcelona, a következő kilenc fordulóban 35 gólt szereztek Lionel Messiék. A végén kiengedtek, az utolsó négy fordulóból egyet sem nyertek meg (két döntetlen és két vereség), így is 105 góllal zártak. És sosem látott módon megnyerték mindhárom sorozatukat, majd az évben még megszerezhető három másik serleget is hazavitték. Guardiola negyedik, utolsó barcelonai szezonjában újra elérték a száz bajnoki gólt, akkor a társaknak csak félszázat kellett hozzátenniük, ugyanis Messi egymaga 50-ig jutott a bajnokságban. Azután hiába keresték éveken át a megfelelő vezetőedzőt, akkora volt a Barca ereje, hogy a száz gól 2017-ig mindig meglett. A három évvel ezelőtti 116 gólos klubcsúcs óta viszont egyszer sem, 99, 90 és most 86 következett. Igaz, ebben az időszakban a Real Madrid is mindig vonal alatt maradt a nagy szériája után.

REAL MADRID

2009–2010: 102
2010–2011: 102
2011–2012: 121
2012–2013: 103
2013–2014: 104
2014–2015: 118
2015–2016: 110
2016–2017: 106

Zinédine Zidane csapata az idén 70 lőtt góllal lett tulajdonképpen simán spanyol bajnok. Ez hihetetlenül kevés a Real Madrid hagyományos éthoszához mérten, meg hát a 2009 és 2017 között mutatott termékenysége tükrében is. A blancók harminc évvel ezelőtt 107 góllal végeztek a spanyol ligában, közvetlenül előtte kétszer is áttörték a 90 gólos határt, ami korábban csupán egyszer, még Puskás Ferenc idejében sikerült (1959–1960, 92 gól 30 forduló alatt). A vizsgált időszakban, az FC Barcelona robbantása utáni idényben a madridiak is belehúztak és másodszor is elérték a 100 gólt, ami csak ezüstérmet ért, a következő évben ugyanez ismétlődött meg. Hiába érkezett meg 2009-ben Cristiano Ronaldóval egy szekérderékra való gól, az arany nem jött vele. Guardiola utolsó barcelonai évében viszont fordult a kocka, a katalán edző ért el klubgólcsúcsot, de a 121 gólig jutó Realé lett a bajnoki cím. Ezután megint elmaradtak az aranyak, hiába volt meg stabilan a száz, 2014-ben ráadásul csak harmadik lett a csapat. Zidane első szezonjában (2016–2017) viszont a 106 gól megint diadalt hozott. Az idén meg ugye már a 70 is.

CHELSEA

2009–2010: 103

Érdekes, hogy José Mourinho épp abban az egyetlen szezonban ugrotta meg először a százas határt a Real Madriddal, amikor korábbi klubjának, a Chelsea-nek is összejött Carlo Ancelotti irányításával. A londoni kékek előtte és utána is évekig 70 gól alatt maradtak, tüskeként emelkedik ki a tíz évvel ezelőtti 103 góljuk. Meg is lett az eredménye, a Mourinhóval elért dupla után négy évvel újra bajnokok lettek, és mellétették az FA-kupát, majd az angol Ligakupát is. Kellett mondjuk a nagy hajrá a határ átlépéséhez, ugyanis az utolsó fordulóban, május 9-én 8–0-ra győzték le a Wigant. Didier Drogba három döféssel vette ki részét a mészárlásból, összesen 29 gólig jutott a Premier League-ben az elefántcsontparti csatár, de középpályás létére a jelenlegi vezetőedző, Frank Lampard is kitett magáért, hiszen 22 gólt ért el.

LIVERPOOL

2013–2014: 101

A Liverpool az idei bajnoki címe előtt négyszer végzett dobogós helyen a Premier League-ben, mindannyiszor másodikként futott be, így volt ez hat évvel ezelőtt, a 101 gólos szezonban is. Hosszú története legtöbb bajnoki gólját élvonalbeli idényben ekkor szerezte a Liverpool. Az utolsó fordulóban a Newcastle elleni 2–1-es győzelem kellett ahhoz, hogy három számjeggyel kelljen kiírni a lőtt góljait, de hiába vezetett két fordulóval a vége előtt is, a Manchester City legyőzéséhez nem volt elég a záró győzelem, két ponttal lemaradt az aranyéremről a klubikon Steven Gerrard. Mint utóbb kiderült, örökre. Luis Suárez 31 bajnoki gólt szerezve európai aranycipős lett. Az idén 85 gól és 99 pont elég volt a Liverpoolnak a várva várt aranyérem megszerzéséhez, még egy százas vetélytárs ellenében is.

PSG

2015–2016: 102
2017–2018: 108
2018–2019: 105

A francia bajnokság gyengébb, mint a négy elitliga, itt sok támadó magasabb gólátlagra képes, mint azokban. Erre a legjobb példa Zlatan Ibrahimovic. A svéd csatár 2012-es PSG-hez szerződése előtt sosem lőtt 30 bajnoki gólt egy szezonban, a 25-öt is csak kétszer érte el, pedig már 31 éves volt akkor, a párizsiaknál viszont 30, 26, 19 és 38 gól volt sorrendben a termése. Az utolsó nagy segítség volt csapatának, hogy elérje a száz gólt, 102-nél állt meg végül a számláló. Két évvel később ott volt Ibra helyett Neymar, neki ugyan sosem volt kiugróan sok gólja a PSG-ben, de mivel minden szezonban kevés meccsen lépett pályára, azzal is az 1/1-es átlaghoz igen közel teljesített. Persze voltak a brazilon kívül is nagyon jó csatárok a csapatban, Edinson Cavani, majd Kylian Mbappé. Három éve csak 83 jött össze, az elmúlt nyolc évben egyedül akkor nem sikerült ligaaranyat nyerni a PSG-nek.

MANCHESTER CITY

2013–2014: 102
2017–2018: 106
2019–2020: 102

A 2013–2014-es PL-idényben a fent említett, ezüstérmes Liverpool mellett a bajnok Manchester City is száz gól fölé jutott, a csapat 102 találatából Yaya Touré 20, Sergio Agüero 17 találattal vette ki a részét. Két évvel ezelőtt Pep Guardiola a Barca után a Manchester Cityből is százgólos csapatot csinált, ráadásul pontok tekintetében is meglett a három számjegy (100 pont). 2015 óta mindig Sergio Agüero a csapat házi gólkirálya, ezúttal sem volt másképp, 21-et vágott az argentin a Premier League-ben, 30-at összesen, a City szinte végig vezetve ért fel a csúcsra. Az idén az utolsó öt fordulóban összesen 21 gólt szereztek a manchesteriek, ez hatalmas szám, de nem nyerő, mert hiába a nagy hajrá, a jóval kevesebb gólt elérő, a szezonon mégis keresztülszáguldó Liverpool ellen tehetetlenek voltak. Agüero vezető szerepe is megrendült, az új csillag Raheem Sterling húsz bajnoki és – egyelőre – tíz egyéb góllal.

BAYERN MÜNCHEN

2019–2020: 100

A németeknek nehezebb dolguk van, hiszen kevesebb, 34 forduló áll a rendelkezésükre a gólszerzéshez, így szinte háromgólos meccsátlagot kell hoznia annak, aki százgólos akar lenni. A Bayern Münchennek ez az idén – 1971–1972 után másodszor – sikerült. Két fordulóval a vége előtt még hét hiányzott a mérföldkőhöz, a Freiburg elleni 3–1 nem tűnt biztatónak, mert zárásként a Wolfsburg otthonában volt jelenése a bajnoknak, de 4–0-s győzelemmel mentek nyári szünetre a bajorok. A BL-ben fél lábbal a nyolc között vannak, szóval elképzelhető, hogy ez a szezon nemcsak a koronavírus miatt lesz különleges fejezete a klub történetének.

100 PONTOS CSAPATOK
Belőlük persze kevesebb van. A skót bajnokságban a Celtic 18 évvel ezelőtt 103 ponttal, 33 győzelemmel, 4 döntetlennel és 1 vereséggel ért célba. A Serie A-ban az Inter 2006–2007-ben állított fel 97 pontos csúcsot, ezt döntötte meg Antonio Conte Juventusa 102-vel 2013–2014-ben. Kereken 100 ponttal hárman végeztek, 2011–2012-ben a Real Madrid, egy évvel rá az FCBarcelona másolta le legnagyobb riválisa teljesítményét, még a 32–4–2-es mérleg is egyezett, és a Manchester City is pont ugyanezzel az eredménnyel lett angol bajnok két éve. Úgy látszik, a százpontosság titka nem a veretlenségben rejlik, legalábbis az ötös egyikének sem sikerült zakó nélkül letudni a csodaszezonját.

A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik