Svédország: Henrik Larsson lett a Helsingborg új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 20:44
A hétszeres svéd bajnok, az előző kiírást csupán a kilencedik helyen záró Helsingborg korábbi legendáját, Henrik Larssont nevezte ki új vezetőedzőjének.

„Egy percig sem hezitáltam, amikor megkérdeztek – mondta a Helsingborg új vezetőedzője, aki új klubjánál fiát, Jordant is edzheti majd. – Megtárgyaltuk otthon, milyen fontos, hogy különbséget tegyünk az én szerepemben Jordan apjaként és edzőjeként. Minden, ami itt történik, a Helsingborg érdekét kell, hogy szolgálja.”

A 43 éves szakember játékosként 1992-ben és 1993-ban 56 mérkőzésen 50-szer volt eredményes a Helsingborgban, 2006 és 2009 között pedig 84 összecsapáson 38-szor.


Futballistaként erősítette még a Feyenoordot (1993–1997, 101 meccs, 26 gól), a Celticet (1997–2004, 221/174), a Barcelonát (2004–2006, 40/13), kölcsönben 2007-ben egy rövid ideig Manchester Unitedet (7/1), majd 2013-ban, nevelőcsapatában a Högeborgsban fejezte be végleg karrierjét.

Larsson ebben az idényben az újonnan feljutott Falkenberget irányította, és tartotta bent az élvonalban – egy ponttal megelőzve a helyosztót játszó Geflét, és néggyel a már kieső Mjällbyt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik