Svájc: visszavonult a Juve és az Arsenal korábbi védője

MTI MTIMTI MTI
2020.08.12. 15:02
null
Stephan Lichtsteiner az Augsburgból vonul vissza (Fotó: AFP)
Befejezte pályafutását Stephan Lichtsteiner, a Lazio, a Juventus és az Arsenal labdarúgócsapatának korábbi jobbhátvédje.


A 108-szoros svájci válogatott védő szerdán jelentette be döntését. A svájci szövetség közleményében Lichtsteiner elmondta, úgy tervezte, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot követően fejezi be pályafutását, a koronavírus-járvány viszont közbeszólt, a jövő évre halasztott kontinensviadalig pedig már nem tudja vállalni a folytatást.

A 36 éves védő a Grasshoppersben kezdte karrierjét, majd a francia Lille-hez igazolt, ahonnan 2008-ban szerződött a Lazióhoz. Az olasz fővárosból három idény után távozott a Juventushoz, mellyel hét idény alatt hét bajnoki címet, négy Olasz Kupát és három olasz Szuperkupát nyert, illetve kétszer jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.

A torinói klubtól az Arsenalhoz került, majd egy idény után tavaly nyáron a német Augsburghoz, mely karrierje utolsó klubcsapata volt.

A nemzeti együttessel három világbajnokságon és két Európa-bajnokságon szerepelt, a 2016-os Eb-n és a 2018-as vb-n ő volt a svájciak csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
Tegnap, 13:09

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
2026.10.15. 08:42

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Horváth Dominik: A saját részemet mindig beleraktam a pályafutásomba

Jégkorong
2026.10.13. 15:47

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47