Spanyolország: Del Bosque elégedett volt Casillas riválisával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.05. 08:35
null
Vicente Del Bosque vereséggel kezdte az „új” spanyol korszakot (Fotók: Action Images)
Vicente Del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem bánta meg azt a döntését, hogy Iker Casillas helyett David De Geát nevezte kezdőkapusként a Franciaországgal szemben 1–0-ra elvesztett felkészülési mérkőzésen, míg a franciák érthető módon elégedetten nyilatkoztak a találkozó után, akárcsak az olasz kispadon győzelemmel debütáló Antonio Conte a hollandok legyőzését követően.

 

A spanyolok világ- és Európa-bajnok szövetségi kapitánya Iker Casillas csalódást keltő brazíliai szereplését követően adott bizalmat a Manchester United kapusának.

De Gea jól játszott, boldogok vagyunk a teljesítményét illetően. Meg kellett kapnia az esélyt, és csak az előnyünkre válhat, hogy egy ilyen színvonalas mérkőzésen tesztelhettük” – mondta a riportereknek a találkozót követően a bajszos mester, aki azt nem árulta el, hogy melyik kapusára számít hétfőn a Macedónia elleni Eb-selejtezőn.

„Nem tudtunk nyerni, de voltak pozitív jelek és jó benyomást tett rám a csapat teljesítménye, főleg az első félidőben. Diego Costa megmutatta, mire képes, azon dolgozunk, hogy egyre jobban a csapatba építsük. Egyre jobbak leszünk” – tekintett vissza mérkőzésre Del Bosque, amelyet Loic Rémy 73. percben szerzet találatával a Didier Deschamps vezette franciák nyertek.

„Presztízsmérkőzés volt, nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni – értékelt a mérkőzés egyetlen gólját szerző Rémy. – Minden egyes pályára lépés, és minden perc játéklehetőség nagyon fontos számomra. Giroud most nem volt itt, így néhány játékosnak lehetősége nyílt megmutatni, hogy mit tud.”

„Nyerni mindig jó. Egy erős spanyol válogatottal találkoztunk, még akkor is, ha sok hiányzójuk volt – nyilatkozta Deschamps. – A második félidőben jobban játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, majd szereztünk egy érvényes gólt, amit nem adtak meg, de végül csak sikerült betalálunk.”

Antonio Conte Hollandia legyőzésével mutatkozott be az olasz labdarúgó-válogatott élén. A frissen kinevezett szövetségi kapitány szerint a keze alatt dolgozó különleges generáció a jövőben jelentős célokért küzdhet.

Conte kinevezésekor és első bemutatkozása után is elégedett volt
Conte kinevezésekor és első bemutatkozása után is elégedett volt
Az olaszok keményen bekezdtek a hollandok ellen, tíz perc után két góllal vezettek, előnyüket meg is őrizték a végéig.

„Nem az eredmény volt igazán fontos. Az érdekelt, miként reagálnak a fiúk a pályán az edzésen elhangzottakra, és egyértelműen pozitív benyomásaim voltak, jól működtünk együtt csapatszinten.”

„Az ilyen mérkőzések önbizalmat és eltökéltséget táplálnak belénk, ami nagy segítségre lesz a most elkezdett közös projektünk előremozdításában” – vonta le bemutatkozása következtetéseit a Rai Sport tévécsatornának a nyáron a Juventust három sikeres szezont követően elhagyó, majd augusztusban a válogatott élére kinevezett Antonio Conte.

„Ez a csapat több mint különleges, különleges játékosokkal. Biztos vagyok benne, hogy kemény munkával nagy tettekre lehetünk képesek. Hosszú az út előttünk, de a győzelem mindig segít a nyerésben” – mondta a kapitány, aki a csatársorban újoncot avatott Simone Zaza személyében.

Csapata naivitását fájlalta a rutinos Hiddink
Csapata naivitását fájlalta a rutinos Hiddink

A holland kispadon is egy (régi-)új szövetségi kapitány, Guus Hiddink mutatkozott be. A brazíliai világbajnokságon szerzett bronzérmet követően lemondó Louis van Gaalt váltó szakember játékosai naivitása miatt volt csalódott a lefújást követően.

„A piros lap után a mérkőzés eldőlt. Az első percekben a védekezésben naiv hibákat követtünk el, ezt követően nem tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni” – mondta a holland nemzeti csapatot 1994 és 1998 között egyszer már irányító Hiddink, aki pozitív jeleket is látott együttese játékában.

„Nulla kettő után középhátvédjeink már úgy teljesítettek, amit elvárunk tőlük. Mérges vagyok, hogy az első tíz percben kiengedtük a kezünkből a mérkőzést, de még a tanulás folyamatában járunk” – tette hozzá Hiddink, aki Robin van Persie teljesítményére is kitért.

„Örülünk, hogy több időt tudott a pályán tölteni, igaz, a kapura nem igazán játszott veszélyesen. Egy vereség alkalmával nehéz ilyet mondani, de feláldozta magát a csapatért, ami becsülendő.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FRANCIAORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1–0 (0–0)

OLASZORSZÁG–HOLLANDIA 2–0 (2–0)

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
9 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
10 órája

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
11 órája

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
11 órája

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
11 órája

Pedro Porro és Oyarzabal szállította a gólokat Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
12 órája

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
13 órája
Ezek is érdekelhetik