„Sose add fel!” – Bernd Storck a Bruges-ről és a Honvédról

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 10:23
null
Bernd Storck mutatja az utat, irányításával felpörgött az addig gyengélkedő belga Cercle Bruges (Fotók: AFP)
Berlinben vonult önkéntes karanténba Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki lapunknak elmondta, milyen munkára volt szükség Bruges-ben.

 

– Németországban vagy Belgiumban értem utol?
– Berlinben vagyok, két hétig itt kell karanténban lennem – felelte lapunknak Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a belga élvonalban szereplő Cercle Bruges 57 esztendős német vezetőedzője. – A csapat orvosánál kimutatták a koronavírusos fertőzést, ám szerencsére a jelek szerint már túl van a betegségen, és a héten ismét munkába állhat. Az ő javaslatára két hétig nem hagyom el a berlini lakásomat, mielőtt hazamennék a családomhoz. Szerencsére teljesen tünetmentes vagyok, de a biztonság kedvéért megvárom, amíg letelik a tizennégy nap. A helyzet az egész világon súlyos, figyelnünk kell egymásra, türelmesnek kell lennünk, be kell tartanunk a kormányrendeleteket, és csak végső esetben szabad kimozdulni otthonról.

NÉVJEGY: BERND STORCK

Született: 1963. január 25., Herne (NSZK)

Profi klubjai játékosként: VfL Bochum (1981–1983), Borussia Dortmund (1983–1989)

Klubjai edzőként: Hertha BSC (másodedző, 1996–2002), VfL Wolfsburg (másodedző, 2003–2004), Partizan Beograd (szerb, másodedző, 2005–2006), Borussia Dortmund (másodedző, 2006–2007), Kajrat Almati (kazah, 2008), Mouscron (belga, 2018–2019), Cercle Bruges (belga, 2019–)

Szövetségi edző: Kazahsztán U21 (2008), Kazahsztán U19 (2011), Olympiakosz U21 (2012–2014), Magyarország U20 (2015)

Szövetségi kapitány: Kazahsztán (2008–2010), Magyarország (2015–2017)

Sikerei játékosként: Német Kupa-győztes (1989)

Sikerei szakvezetőként: Eb-nyolcaddöntő (2016), görög utánpótlásbajnok (2014)

Kitüntetése: A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat (2018)

– Ami a belga élvonalat illeti, tudnak bármi konkrétumot a folytatásról?
– Egyelőre csak találgatunk. A tervek szerint május elsején folytatódik a bajnokság, ennek alapján április elején állnánk újra edzésbe, de még minden bizonytalan. Meglehet, egy-két hónapig szünetel a bajnokság, de az is lehet, hogy három lesz belőle. Figyeljük, milyen ütemben terjed a vírus, de a bajnokságot csak akkor szabad folytatni, amikor százszázalékos biztonsággal kijelenthetjük, hogy megfékeztük a járványt.

– Keresték a napokban Budapestről? Egészen pontosan Kispestről?
– Sejtem, miért kérdezi. Az interneten olvastam a Budapest Honvéd állítólagos érdeklődéséről, ám ez csak spekuláció. Tisztelem a klubot, de onnan senki sem keresett.

– Miután októberben kinevezték a reménytelen helyzetben lévő Cercle Bruges vezetőedzőjének, udvariasan visszautasította az interjú lehetőségét. Most, hogy biztossá vált a bentmaradás, készséggel rendelkezésre állt, vagyis úgy tűnik, amíg nem végezte el a „munkát”, nem szeret beszélni.
– A kinevezésem után valóban nem akartam interjút adni, mert ezerfelé kellett figyelnem. A klub az AS Monacóhoz tartozik, a hosszú távú projekt szerint a francia egyesület tehetséges labdarúgókat ad át, akiket aztán a fejlődésük tükrében a Bruges értékesít, vagy visszaad a Monacónak. Csakhogy októberben olyan csapatot vettem át, amelyhez a nyáron tizenkilenc új labdarúgó érkezett, akik közül valamennyien tehetségek voltak, ugyanakkor tapasztalatlanok is. A belga élvonal erős bajnokság remekül felkészített csapatokkal, bajba kerülhet az az együttes, amelyiknél nem mindegyik játékos áll készen az első osztályra. Erről a Monaco vezetőségével is beszélgettem, rengeteget dolgoztunk, számos apró részleten változtattunk, a téli szünetig igyekeztem a legtöbbet kihozni a csapatból. A játékkal nem is volt probléma, rendre felvettük a versenyt az aktuális ellenféllel, de túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy nyerjünk. Télen aztán öt új labdarúgó érkezett – köztük Eppel Márton is –, igaz, a felkészülés szempontjából későn csatlakoztak, így időre volt szükség, mire beépítettük őket a csapatba. A magyar támadó például november végén játszott legutóbb tétmeccset, mielőtt hozzánk került, a köztes időben Magyarországon edzett, de eleinte nem volt játékra kész állapotban. Fokozatosan építettük fel, majd a Mechelen elleni hazai bajnokin végre mind az öt új igazolást pályára küldhettük. A három kettőre megnyert bajnoki a négymeccses győzelmi sorozat első állomását jelentette.

– Hogyan adott önbizalmat és hitet padlón lévő csapatának, amely öt fordulóval az alapszakasz vége előtt még kilencpontos hátrányban volt a bentmaradást érő pozíciótól?
– Sok részleten változtattam, elég csak a minket körülvevő környezetről beszélni. Többször beszéltem a játékosokkal, megkérdeztem őket, mit nem szeretnek az öltözőben, vagy éppen a konditeremben, mert fontos, hogy olyan közeget teremtsünk, ahova a labdarúgók örömmel járnak edzésre. Ezt követően elkezdtem a saját képemre formálni a csapatot, elmondtam, milyen játékot várok el tőlük, és meggyőztem őket, hogy ezzel elérhetjük a célunkat. Természetesen folyamatosan fejlesztettük a játékosok erőnlétét és állóképességét, egyénre szabott gyakorlatsort adtunk a labdarúgóknak, így lépegettünk előre. Fontos volt, hogy magunk mellé állítsuk a futballistákat, és megtanítsuk őket a pozitív gondolkodásra. Sose add fel! – ez volt a mottónk, és ahogy jöttek az eredmények, a játékosok hite és önbizalma is növekedett. Fantasztikus munkát végeztünk együtt.

A német edző már a magyar válogatottnál is együtt dolgozhatott Eppel Mártonnal
A német edző már a magyar válogatottnál is együtt dolgozhatott Eppel Mártonnal

– Megfordult a fejében, hogy az eredménykényszer miatt szakít az eredeti elképzeléseivel?
– Egy percig sem! Mindig hű maradok az általam képviselt stílushoz. Amikor magyar szövetségi kapitány voltam, néhányan azt mondták, a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn nincs esélyünk, majd miután kijutottunk az Európa-bajnokságra, ugyanezt mondták az Ausztria és a Portugália elleni csoportmeccsek előtt. Ugyanakkor mindhárom találkozón a saját futballunkat akartuk játszani, mert nem féltünk az ellenféltől. Azt kerestük, hogyan tudjunk kihúzni a vetélytárs méregfogát, egyúttal megőrizni a saját stílusunkat – ez a mai napig így van. Mindig arra törekedtem, hogy a csapatom irányítsa a meccset, és igyekeztem meggyőzni játékosaimat, hogy a jövőben csak így lehetünk sikeresek.

– Korábban említette Eppel Mártont. Miért szorgalmazta a csatár szerződtetését, és milyennek látja az eddigi teljesítményét?
– A magyar válogatottnál dolgoztam vele, a Honvédban többször láttam futballozni, Kazahsztánban jól teljesített. Télen szabadon igazolható volt, nekünk meg szükségünk volt egy klasszikus befejező csatárra. Miután beszéltünk, sikerült meggyőznöm, hogy minket válasszon. Nem is csalódtam benne, mert keményen dolgozik, jó úton jár, nem véletlen, hogy a magyar válogatottnál is szóba került a neve.

– Az előző idényben a reménytelen helyzetben lévő Mouscront tartotta az élvonalban, ezúttal a tizenkét forduló után három ponttal álló Cercle Bruges-t. Milyen szempontokat mérlegel, mielőtt elvállalja a látszólag lehetetlennek tűnő küldetéseket?
– A Mouscron ajánlatát a sportigazgató, Jürgen Röber személye miatt fogadtam el. Korábban dolgoztunk együtt, jól ismert, és azt mondta, szüksége lenne egy jó edzőre, aki képes az élvonalban tartani a csapatot. Ez volt a cél, ám miután elértük, távoztam a klubtól. A Cercle Bruges a Monaco által vázolt hosszú távú koncepció miatt volt érdekes, fiatal játékosok felépítése lenne a feladatom, a jövőnek kellene tehetségeket nevelni. Itt az idény végén lejár a szerződésem, nyitott lennék a folytatásra, de majd meglátjuk, mit hoz az élet.

– Hamar megszerette Bruges-t?
– Egyelőre hotelben lakom, többnyire csak aludni jártam oda. Az emberek kedvesek, a város gyönyörű, ugyanakkor eddig nem sokat láttam belőle, mert reggel nyolckor már az edzőközpontban voltam, az irodámból pedig csak délután hat-hét óra körül indultam haza. A stábommal folyamatosan dolgozunk, tervezünk, keressük, hogyan lehetünk sikeresek a jövőben, ami időigényes munka.

– Korábbi szövetségi kapitányként adja magát a kérdés: mennyire követi figyelemmel a magyar futballt?
– A bajnokságra most kevésbé van időm, a válogatottat viszont figyelem. A Bulgária elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-meccs nem lesz könnyű, de az esély megvan, a magyar együttes nyerhet Szófiában. Továbbjutás esetén a Románia–Izland meccs győztese következne – ha nézők előtt rendeznék a meccset a Puskás Arénában, az sokat segítene a csapatnak, zárt kapuk mögött nehezebb lenne a helyzet. Addigra több játékos, többek között Willi Orbán is visszatérhet az együttesbe, amelyben most a fiatalabb és az idősebb labdarúgók jó egyveleget alkotnak. Szoboszlai Dominik sokat fejlődött a Salzburgban, Gulácsi Péter remek teljesítményt nyújt a Leipzig kapujában, úgyhogy sok sikert kívánok a magyar válogatottnak.

A Cercle Bruges-nek télen befejező csatár kellett, Eppel Márton (balra) jó játékkal hálálta meg a bizalmat
A Cercle Bruges-nek télen befejező csatár kellett, Eppel Márton (balra) jó játékkal hálálta meg a bizalmat
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik