Sarokkal az ismertségbe - Rabah Madzser

Bár adta magát a kérdés – „Hogyan emlékszik vissza a legendás sarkazós góljára?" –, aligha lett volna ildomos ezt firtatni Rabah Madzsernél, aki pályafutása során már bizonyára több ezerszer, interjúnk napján pedig legalább tizenötször mesélte el a sztorit az újságíró kollégáknak. Úgyhogy bevezetésképp a FIFA honlapján 2008-ban megjelenő mondatait idézzük.

„Pályafutásom legszebb emléke az a találkozó – mondta Madzser. – Gólt lőttem, egy másikat előkészítettem, és begyűjtöttem egy jelentős trófeát, amelyet már nem vehetnek el tőlem. Sohasem hittem volna, hogy egy ilyen fináléban futballozhatok, még a meccs után is azt kérdeztem magamtól, hogy tényleg a bombaerős Bayern ellen szerepeltem-e. A döntő előtti napon azon gondolkodtam, vajon hogyan játszom majd a döntőben. Csapat- és szobatársam, Józef Mlynarczyk elég ideges volt, erre mondtam neki, hogy nyugi, kettő egyre nyerünk. Szerencsére a Mindenható hallotta ezt."

A csatár a legendás mozdulatra így emlékszik vissza: „Háttal álltam a kapunak, csak sarokkal tudtam belőni, ösztönös mozdulat volt. A BEK-döntő után egy bajnoki meccsen is megpróbáltam, akkor is sikerült."

– Nem érzi igazságtalannak, hogy mindenki egyetlen góljáról beszél? Ahogy hallottam, az önt az előbb faggató televíziós és rádiós kollégák majd' mindegyike is erről kérdezősködött. Hogyan éli meg az egyirányú érdeklődést?
– Furcsa érzés, mert bár nagyon sokszor voltam eredményes pályafutásom során, mindenkit a sarkazásos gólom érdekel. Persze azt is tudom, miért. Mert előtte nem láttak hasonlót. És ez a lényeg. Emlékezzünk vissza Panenkára, az ő tizenegyese szintén ez a kategória. Kiváló játékos volt, gólokat szerzett, de ha valaki meghallja a nevét, egyből a tizenegyese ugrik be neki. De visszatérve a kérdésére, egyáltalán nem bánom. Jólesik, hogy csaknem huszonöt évvel a meccs után is emlékeznek a Madzser névre. Ki tudja, ha nem lövöm azt a gólt, lehet, hogy már nem így lenne...

– Főleg úgy, hogy kissé eltávolodott a futballtól, hiszen az al-Arabi televíziós csatorna munkatársaként dolgozik Katarban. Nem hiányzik a kispad?
– Most nincs napirenden az edzősködés, élvezem a jelenlegi munkámat. Persze ez nem jelenti, hogy soha többé nem ülök le a kispadra, hiszen futballközegben nőttem fel, mindig jól éreztem magam benne. Különösen a hazám előtt nem szeretném bezárni az ajtót, mivel bár most nem otthon élek, ha Algériából hívnának, biztosan nem mondanék nemet.

– Jó is, hogy említi. Háromszor is ült már az algériai válogatott kispadján jelentősebb eredmény nélkül. Igaz, nem is hagytak önnek sok időt erre...
– Ne is mondja, nagyon nem értek egyet a hazai szövetség által képviselt irányvonallal. Semmi értelme a külföldi edzők kinevezésének, a helyi tehetséges edzőknek kellene megadni a lehetőséget a kibontakozásra. Rabah Szaban vezetésével kijutott a válogatott a kétezer-tízes világbajnokságra, úgy gondoltam, hogy jó útra tértünk, de most beütött a krach, a csapat nem lesz ott az Afrikai Nemzetek Kupáján.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!