Románia: Kolozsvárra költözik a Steaua Bucuresti

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2015.11.07. 10:54
null
A magyar válogatott az utóbbi években kétszer is játszott a tűzbiztonsági engedéllyel nem rendelkező bukaresti Nemzeti Arénában (Fotó: Mirkó István)
Kolozsvárra költöztette vasárnap esti román bajnoki mérkőzését a Steaua Bucuresti labdarúgó-csapata, miután kiderült, hogy a négy éve átadott Nemzeti Aréna nem rendelkezik tűzbiztonsági engedéllyel.

 

A múlt heti, bukaresti Colectiv Clubban történt és 38 halálos áldozatot követelő tűzvész miatt Romániában sorra ellenőrzik a szórakozóhelyek és sportlétesítmények biztonsági rendszereit, így derült ki, hogy az 55 ezer férőhelyes fővárosi stadion – amelyben 2013-ban és 2014-ben a magyar válogatott is pályára lépett – az átadása óta szabálytalan körülmények között működött.

A Steaua hagyományos otthona, a Ghencea-stadion, a Védelmi Minisztérium és a klubot birtokló Gigi Becali közti, évek óta tartó viták miatt nem jöhetett szóba, a Bukarest tőszomszédságában levő Chiajna község Liga 1-es mérkőzésekre hitelesített pályáját pedig a műfüves borítás miatt nem választotta a klub. A fővárostól 60 kilométerre levő ploiesti-i Ilie Oana Stadion a Petrolul hétfői hazai mérkőzése miatt esett ki, így került képbe a két modern stadionnal is rendelkező Kolozsvár. A szintén 2011-ben átadott Cluj Arenának azonban szintén nincs tűzbiztonsági engedélye, így esett a Steaua választása a CFR birtokában levő Dr. Constantin Radulescu Stadionra – és a profi liga mellett a vendég FC Botosani is elfogadta a változást.

A bukaresti csapat alig egy héttel korábban még vendégként játszott a kolozsvári pályán, amelyen 2–0-ra kikapott a CFR-től. Nem ez lesz az első eset, hogy a Steaua Kolozsváron fogadja ellenfelét: 2011-ben a CSZKA Szófia és Schalke 04 elleni Európa-liga-mérkőzéseket is a Dr. Constantin Radulescu Stadionban rendezték a klub és a Védelmi Minisztérium közti viták miatt.

Legfrissebb hírek

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
Tegnap, 11:59

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

„Nekem a foci sosem küzdősport volt, hanem játék” – Kun Attila, a nagyváradi legenda

Minden más foci
2025.08.12. 13:07

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik