Románia: a CFR sikerével végződött a „magyar” rangadó

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.11.27. 22:49
null
A CFR sikerével végződött a „magyar” rangadó (Fotók: Manases Sándor)
A román labdarúgó élvonal „magyar” rangadóját rendezték hétfő este Kolozsváron, hiszen a listavezető CFR-t és a Sepsi OSK-t is „magyar csapatként” tartja számon a futballközvélemény.

Bár a hazaiaknál már nem Pászkány Árpád a tulajdonos, a nézők közt továbbra is felülreprezentáltak az erdélyi magyarok, bár a szentgyörgyiek megjelenése a Liga 1-ben számos szimpatizánsukat elcsábította.

A havas esőben lejátszott meccs is elsősorban a vendégtábor műsora miatt maradt emlékezetes, mert a pályán kevés igazi focira emlékeztető jelenet zajlott. A Kolozsváron tanuló háromszéki egyetemistákkal megerősített Székely Légió viszont kitett magáért, a mintegy 120 fős szentgyörgyi tábor jóval hangosabb volt a hazai kemény magnál.

A népdalokkal felturbózott szurkolói rigmusok mellett még az is elhangzott, hogy „Lesz, lesz, lesz, Kolozsváron újra magyar szurkolás lesz!”, a végén pedig az újabb vereség ellenére kijárt a székely himnusz is a vendégek játékosainak és stábjának.

Hogy a CFR is „magyar” csapat, az a semleges nézők számára nem derült ki, hiszen a hazai tábor szokása szerint románul szurkolt, a román futballban járatosaknak viszont feltűnhetett, hogy ezúttal teljességgel hiányoztak a mindkét csapat meccsein gyakran előforduló magyarellenes megnyilvánulások.

A mérkőzésen a szentgyörgyiek a mezőnyben ugyan többnyire jól zárták le a területet a bajnoki címre hajtó CFR előtt, támadásaikban viszont nem volt erő, kaput eltaláló lövése az utolsó percig nem is volt a Sepsi OSK-nak.

A CFR viszont öt helyzetéből kettőt kihasznált, bár a vezető gólnál a vendégek vitatták, hogy Omrani lövése áthaladt-e egyáltalán a gólvonalon. A második félidőben egy szabadrúgás után a csereként beálló Andrei Muresan fejese viszont végleg eldöntötte a három pont sorsát, a CFR öt pontra növelte előnyét a táblázat élén, míg a már 11 mérkőzés óta nyeretlen, legutóbbi öt találkozóján gólképtelen Sepsi OSK továbbra is a 12. helyen áll.

ROMÁNIA
Liga 1, 19. forduló

CFR–Sepsi OSK 2–0 (Omrani 36., A. Muresan 77.)
Az élcsoport:
1. CFR 43 pont, 2. FCSB 38, 3. Craiova 36, ...12. Sepsi OSK 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik