Román Kupa: sorsoltak az elődöntőre, megvan a Sepsi ellenfele

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 10:22
Elkerülte a bukaresti csapatokat a labdarúgó Román Kupa elődöntőjében a Sepsi OSK: a székelyföldi csapat a szerda délelőtti sorsolás alapján a Politehnica Iasi ellen harcolhatja ki a fináléba jutást.

A bajnokságban a 11. helyen álló jászvásári csapat ellen a Sepsi még sosem vesztett tétmérkőzést: öt szentgyörgyi győzelem mellett három döntetlen született.

A másik ágon a Dinamo és a FCSB küzd a döntőbe jutásért, a párharcok első mérkőzését június 24-én, a visszavágókat július 8-án rendezik meg. Bár a klubok javasolták, hogy a továbbjutásról csak egy mérkőzés döntsön, a román szövetség a sűrített versenynaptár ellenére ragaszkodott az oda-vissza vágós párharcokhoz. A Román Kupa döntőjét július 22-re írták ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik