R. Dinamite, Pelé, R. Sara, Bochini – Ezredes Úrnak tisztelegj!

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2010.08.10. 15:42
null
Ryan Giggs, a Manchester United jelképe és csúcstartója (Fotó: Action Images)
Júliusban két emblematikus alakja hagyta el a Real Madridot: Guti és Raúl. Előbbi serdülőkora, az 1986-os év, utóbbi ifjúsági kora, 1992 óta volt a királyi gárda tagja. Guti egész életében csak a madridiak mezét viselte, Raúl pedig profiként csak az övékét. Krisztusi korukban váltottak, a középpályás Isztambulba (Besiktas), a csatár Gelsenkirchenbe (Schalke) téve át a székhelyét. Guti 541-szer, Raúl – klubrekordnak számító – 741-szer öltötte magára a Real szerelését; mit mondjunk, nehéz lesz őket megszoknunk új csapatukban. De mielőtt elkezdenénk szoktatni magunkat eme furcsa s friss látványhoz, nézzünk körül a labdarúgás világában: lássuk, kik voltak a legnagyobb klubok legnagyobb mérkőzéshalmozói!

Sportlegek rovatunk egyik korábbi részében (Paolo Maldini elnökségi tag lett a Csak 18 éven felülieknek! klubban) már szóltunk a profi egyletek leghűségesebb futballistáiról, ám csupán szolgálati idejük hosszúságát gyűjtöttük ki akkor, mérkőzéseik számát nem. Nos, a Raúl-klubváltás apropóján utóbbira is sort kerítettünk végre, újfent nem csak külföldön nézve szét.

A WALESI, AKI LEELŐZTE CHARLTONT

Amíg a Real csúcstartója 741 fellépést számlál, az örök rivális, a Barcelona meccsrekordere csaknem kétszázzal kevesebbet, ráadásul a királyiakat legtovább szolgálók közül nyolcan is több fellépéssel büszkélkedhetnek, mint a Barca-csúcsot 548 meccsel tartó Migueli. Legalábbis egyelőre.

Xavinak (527 meccs a legutóbbi idény végén) és Carles Puyolnak (488) ugyanis még jócskán lesz lehetősége e tetemes hátrány lefaragására, elvégre nagyon úgy fest, hogy a katalánoktól mennek majd nyugdíjba.

Ugyanez vonatkozik (mármint a jelenlegi klubból történő visszavonulás) Ryan Giggsre a Manchester Unitednél – a walesi szélsőre, aki egy ideje már amúgy is csúcstartó. Az elmúlt évad végéig 838 fellépést jegyző Giggsy nem kisebb nagyságot taszított le a trónról, mint az MU és az angol labdarúgás első számú legendáját, a világbajnok és aranylabdás Bobby Charltont (759).

A Liverpool egykori walesi csatára, Ian Rush 660 mérkőzésnél hagyta abba, teljesítménye ezzel együtt csak a negyedik helyhez volt elegendő, igaz, 14 éve őrzi ezt a pozíciót. Kérdés, meddig, a klub első csapatában éppen Rush távozásának évében, 1996-ban bemutatkozó Jamie Carragher ugyanis úgy tör felfelé, mint a talajvíz: 631 fellépést számlál már.

A „vörösöknél" egyébként csupán egy nem brit, sőt nem európai név található a szereplési öröklajstrom „Top 10"-ében. A felejthetetlen zimbabwei kapuvédőé, a nyolcadik Bruce Grobbelaaré (628).

KISZTIHAND MARADONÁTÓL

Meccshalmozásban, statisztikakészítésben a derék taljánok is legalább olyan jók, mint az angolok – vessünk csak egy pillantást a fentebb címben már idézett Paolo Maldini „adatlapjára”.

A 25 szezonban összesen 902 meccset abszolváló védőfejedelem hatalmas fölénnyel vezeti a Milan vonatkozó örökrangsorát, a mögötte következő Franco Baresi (719) majd kétszázzal kevesebb találkozót számlál. Maldininek 648 bajnokival, 72 hazai, 161 európai és 21 más kupa- (díj-)mérkőzéssel jött össze a 902 fellépés. Őrület.

Roberto Dinamite, a Vasco legendája
Roberto Dinamite, a Vasco legendája

Érdekes, hogy az adatokat akkurátusan kezelő, azokat imádó, sokrétű statisztikáikról (is) híres németek nemigen vannak összesített klubstatisztikákkal eleresztve. (Legalábbis nem vettük észre...) Bundesliga-adatok közlésében ugyan verhetetlenek, de a liga alapítását, az 1963-at megelőző 60 esztendőről mintha nem akarnának tudomást venni.

Mentségükre legyen mondva, hogy igen zűrzavaros volt az a korszak: két háború, a mostanihoz képest kissé bonyolult, követhetetlen bajnoki rendszerek, miegymás. Ezért aztán talán sohasem tudjuk meg, hogy Fritz Szepan (Schalke, 1925–49), Ernst Kuzorra (Schalke, 1923–49) vagy éppen Fritz Walter (Kaiserslautern, 1937–59) pontosan hányszor szerepelt klubjában.

Dél-Amerika két futballnagyhatalmában, Brazíliában és Argentínában szerencsére más a helyzet – jóllehet a legnagyobb egyletek legnagyobb ikonjai arrafelé később léptek pályára. Így aztán nemcsak azt tudhatjuk, hogy Pelé például 1106-szor, Roberto Dinamite pedig még nála is többször, 1110-szer játszott a Santosban, illetve a Vascóban, hanem azt is, hogy Pelé 1098, Dinamite meg 708 gólt szerzett klubjában. Az Independientének is van egy (majdnem) „ezredese": Ricardo Enrique Bochini, akinek még Diego Maradona is kezet csókolt egyszer (lásd a képet alant)!



SZIKRÁZÓ TICHY-CIPŐK


Nálunk is vannak „egyklubos" meccshalmozók – elég csak Sárosi doktorra, Szusza Ferencre, Bozsik Cucura vagy Sándor Csikarra gondolnunk –, ám a többségről sajnos nincsenek pontos adataink (legfeljebb a bajnoki meccseikről). Magyarországon ugyanis még mindig mostohán kezelik a futballstatisztikákat, ha kezelik egyáltalán...

Lasszóval sem igen fogni olyan klubot (minden tiszteletünk a megboldogult fradista Nagy Béláé!), amelyik minden igényt kielégítő statisztikákkal rendelkezik. Paradox szituáció: a legnagyobb honi focistatisztikusok nem újságírók vagy orgánumok, hanem a profiknál is profibb munkát végző műkedvelők – a legjobb fajtából.

Elég csak fellapozni a Szikrázó cipők című könyvet, majd összeadni a minket érdeklő Furinda-adatokat, s máris megtudhatjuk, hogy Tichy Lajos, a Bp. Honvéd bombázója 1953 és '71 között összesen 802-szer húzta magára az első csapat szerelését.

Vagy kedélyesen elbeszélgetni az amúgy jogot végzett miskolci dr. Nagy Jánossal, és közben jegyzetelni, aszongya: Salamon József 631, Görgei János 649, Veréb György 706, Oláh Ferenc 795. Nagy úr (a Nagy név, úgy látszik, kötelez...) 1950, azaz iskolás kora óta gyártja, vezeti a különféle statisztikákat, bár világ életében elfoglalt ember volt (egy iparvállalat élén állt), arra mindig szakított időt, hogy frissítse kedvenc együttese, a Diósgyőri VTK adatbankját. Köszönjük neki.

KLUBOK ELSŐ SZÁMÚ MECCSHALMOZÓI (VÁLOGATÁS)
MeccsszámJátékosKlubIdőszakMegjegyzés
SPANYOLORSZÁG
741RaúlReal Madrid1994–2010a klubban 4 játékos érte el a 600 meccset
614José Ángel IribarAthletic Bilbao1962–1980
548MigueliFC Barcelona1973–1989

ANGLIA
857Ian CallaghanLiverpool1960–19789-en érték el a 600-at
838Ryan GiggsMan. United1991–4-en érték el a 600-at
809*Terry PaineSouthampton1956–1974*más forrás szerint 815
795Ron HarrisChelsea1961–19802-en érték el a 700-at
793*Billy BondsWest Ham1967–1988*a tétmeccsek alapján; 5-en érték el a 600-at
773Jack CharltonLeeds1952–19736-an érték el a 700-at
722David O’LearyArsenal1975–19934-en érték el a 600-at

SKÓCIA
872*David NareyDundee United1973–1994*a tétmeccsek alapján; a klubban 5-en érték el a 600-at
797*Willie MillerAberdeen1972–1990*a tétmeccsek alapján
790*Billy McNeillCeltic1957–1975*a tétmeccsek alapján; 5-en érték el a 600-at
755*John GreigRangers1961–1978*a tétmeccsek alapján

OLASZORSZÁG
902Paolo MaldiniMilan1985–20094-en érték el a 600-at
758Giuseppe BergomiInternazionale1980–19993-an érték el a 600-at
632Alessandro Del PieroJuventus1993–
570Francesco TottiRoma1992–

NÉMETORSZÁG/NSZK
kb. 900*Max MorlockNürnberg1940–1964*mindent beleszámítva; a klubban 8-an érték el a 600-at
765*Wolfgang Overath1. FC Köln1963–1977*mindent beleszámítva
744Manfred KaltzHamburger SV1971–1991
720Karl-Heinz KörbelE. Frankfurt1972–1991

FRANCIAORSZÁG
755Jean-Luc EttoriMonaco1975–19942-en érték el a 600-at
532*

Jean-Paul

Bertrand-Demanes

Nantes1969–1987*a bajnoki meccsek alapján
532*Henri MichelNantes1966–1982*a bajnoki meccsek alapján

PORTUGÁLIA
803*NenéBenfica1968–1986*mindent beleszámítva; 7-en érték el a 600-at

DÁNIA
817Lars HöghOdense1977–2000

AUSZTRIA
1023*Robert SaraAustria Wien1964–1984*mindent beleszámítva

BRAZÍLIA
1110Roberto DinamiteVasco da Gama1970–1993**megszakításokkal
1106*PeléSantos1956–1974*életrajzi könyvében 1114
900 fölöttRogério CeniFC Sao Paulo1993–2-en érték el a 600-at
901Ademir da GuiaPalmeiras1962–1977
857JúniorFlamengo1974–1984, 1989–19933-an érték el a 600-at
803WladimirCorinthians1972–19873-an érték el a 600-at
723Nílton SantosBotafogo1948–19642-en érték el a 600-at
Brazíliában általában a barátságos meccseket is beleveszik a statisztikákba.

ARGENTÍNA
mintegy 1000*Ricardo BochiniIndependiente1972–1991*mindent beleszámítva
570Roberto MouzoBoca Juniors1971–1984
521*A. R. CarrizoRiver Plate1945–1968*a bajnoki meccsek alapján

MAGYARORSZÁG
795*Oláh FerencDiósgyőr1970–1989*a fontosabb hazai edzőmeccsekkel együtt
648*Lipcsei PéterFerencváros1990–2010***az összes díjmeccs alapján; **megszakításokkal

Csak az első csapatban játszott meccseket vettük figyelembe (az ifi, tartalék, B együttesben stb. jegyzett találkozókat nem). A statisztikák elsősorban a tétmeccseket és a legfontosabb díjmeccseket tartalmazzák. Az adatok a 2010. június 30-ai állapotot tükrözik.

Forrás: Wikipedia, klubhonlapok, szurkolói oldalak; Pelé – The Autobiography; dr. Nagy János.

A MAGYAR NÉGYSZÁZASOK KLUBJA*
MeccsszámJátékosKlub
510Szabó GyörgyTatabánya
463Szusza FerencÚjpest/Bp. Dózsa/Ú. Dózsa
447Bozsik JózsefKispest/Bp. Honvéd
435Komjáti AndrásVasas
417Bene FerencÚ. Dózsa
411Zámbó SándorÚ. Dózsa
408Dunai III EdeÚ. Dózsa
408Fazekas LászlóÚ. Dózsa
408Kocsárdi GergelyZTE
407Lakatos KárolyTatabánya
403Soós IstvánZTE

*Az egy klub színeiben játszott első osztályú bajnoki meccsek alapján.

Az adatok a 2010. június 30-ai állapotot tükrözik.

EGY KIS TERMINUS TECHNICUS

BAJNOKI MECCS

Az első, másod- stb. osztályban, egy adott idényben zajló bajnokságban játszott találkozó. Ilyen meccs az esetleges alsó és felső házi playoff-mérkőzés vagy a helyezésekről, a nemzetközi kupaindulásról döntő találkozó is. Az osztályozó nem (bár egyes országokban a bajnoki meccsek közé sorolják statisztikailag)!

TÉTMÉRKŐZÉS

Klubszinten ilyen minden bajnoki, osztályozó, hazai és nemzetközi kupatalálkozó. A nemzetközi gyakorlatban a klubstatisztikákat e mérkőzésekre építve, de nem feltétlenül csak e meccsek alapján (!) készítik el. Angol jelentése: competitive/official match.

DÍJMÉRKŐZÉS

Klubszinten ilyen minden tétmérkőzés, továbbá minden olyan összecsapás, amely valamilyen trófeáért, serlegért, címért („díjért") zajlik. A nemzetközi gyakorlatban a jelentősebb portyák során játszott barátságos klubmeccseket (pl. a Manchester United vagy a Real Madrid hagyományos tengerentúli vagy éppen ázsiai túráin játszott meccseket) is ide sorolják. Nagy Béla, a Ferencváros krónikása a díjmérkőzések alapján készítette el statisztikáit, amelyekbe beleszámított minden nemzetközi mérkőzést – a külföldi csapatokkal vívott „szimpla" barátságos meccseket is.

EDZŐMÉRKŐZÉS

Másképpen: előkészületi, felkészülési, barátságos vagy tesztmérkőzés, akár hazai, akár külföldi csapat ellen. Minden olyan találkozó, amely nem „díjért" zajlik. A nemzetközi és a hazai gyakorlatban az ilyen meccset általában nem veszik figyelembe a statisztikák elkészítésekor, ha igen, akkor azt külön jelölik. (Nagy Béla sem „strigulázta" a Fradi magyar együttesekkel vívott edzőmeccseit.) Angol jelentése: unofficial match.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik