PSG: Neymar először és utoljára beszélt a nyáron történtekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.15. 14:02
null
Neymar győztes góllal tért vissza (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Neymar ollózós góljával az utolsó pillanatban csikarta ki a győzelmet a Paris Saint-Germain a Strasbourggal szemben a francia labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A brazil támadó a találkozó után az újságíróknak beszélt a távozásának meghiúsulásáról és a párizsi szurkolók füttykoncertjéről.

„Mindenki tudja, és én is világossá tettem, hogy távozni szeretnék. Részletekbe nem mennék bele, mert az másokra is kihatással lenne. Továbbra is a PSG játékosa vagyok, és szeretnék boldog lenni a pályán” – mondta Neymar a találkozó után a Marca beszámolója szerint, majd azért kicsit bővebben is kifejtette, mire gondolt.

„Mindig is világosan elmondtam, hogy semmi bajom a PSG-vel vagy a szurkolókkal. Egyszerűen, ha nem érzi jól magát valaki a munkahelyén, akkor keres egy másik lehetőséget. Ez nem a klub ellen szól, személyes okok állnak a háttérben. Megvannak rá az indokaim, miért akartam elmenni, közöltem is, hogy ez az, amit szeretnék, mindent meg is tettem érte, de sajnos nem engedtek el. Ezen már túl vagyunk, ez az első és utolsó alkalom, hogy beszéltem róla, mostantól csak a PSG-re koncentrálok.”

A visszatérő Neymart nem meglepő módon ilyen előzmények után nem fogadták túl szívélyesen a párizsi szurkolók, molinón is üzentek neki, és hangos füttyszóval adták a tudtára véleményüket.

„Ez szomorú. De tudom, hogy mostantól minden hazai meccs olyan lesz, mintha idegenben játszanék. A szurkolóknak kilencven percen keresztül buzdítaniuk kellene, ez sokkal fontosabb, mint a saját játékosok kifütyülése. Ugyanazok fütyülnek, akiknek a végén a győzelmet kellene ünnepelniük.”

Neymar ollózós győztes gólja

Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
10 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.11.06. 22:44

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27