PSG: Cavaninak tetszett a gólja, de kicsit azért bosszús

Vágólapra másolva!
2013.08.19. 10:20
Edinson Cavani, a Paris Saint-Germain nyáron igazolt uruguayi labdarúgója örül, hogy az első franciaországi gólja szép lövésből született, amiatt viszont bosszús kissé, hogy a sok helyzet ellenére nem tudták legyőzni vasárnap este az Ajacciót (1–1).

„A gólom? Minden gyorsan történt, ilyenkor az ember az ösztönei szerint cselekszik, nem gondolkodik. Örülök, hogy az első gólom szépre sikerült, de sajnos nem sokra mentünk vele, hiszen nem nyertünk. De legalább visszaadta a hitünket" – mondta Cavani a 86. percben lőtt, végül pontmentést jelentő találatáról.a 86. percben lőtt, végül pontmentést jelentő találatáról.

„Rengeteg helyzetünk volt, megérdemeltük volna a győzelmet, de sajnos ilyen a futball... Lépésről lépésre javulni fogunk, és a munka meghozza majd a gyümölcsét" – tette hozzá a támadó, aki kiváló cserének minősítette korábbi nápolyi csapattársa, Ezequiel Lavezzi második félidei harcba küldését, és a Zlatan Ibrahimovichoz fűződő viszonyára vonatkozó felvetésre is pozitívan reagált.

„Normális a kapcsolatunk, nincs semmi gond. Jól kiegészítjük egymást, az biztos, és idővel csak jobbak leszünk együtt a pályán."

A PSG valóban nagy fölényben játszott a vasárnapi bajnokin, Guillermo Ochoa, az Ajaccio mexikói kapusa tucatnyi nagy védése jutalmául 9-es osztályzatot kapott a tízes skálán értékelő L'Équipe-től.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik