PSG: brazil klubok is szívesen látnák Edinson Cavanit

Vágólapra másolva!
2020.04.13. 10:52
Négy brazil klub is szívesen látná soraiban Edinson Cavanit, a Paris Saint-Germain uruguayi labdarúgóját.

Cavaninak június végén lejár a szerződése, így akár ingyen távozhat Párizsból. Diego Lugano, a Sao Paulo FC sportigazgatója a minap cáfolta, hogy szinte biztosan az argentin Boca Juniors lesz a 33 éves Cavani következő klubja.

„Azt hiszem, mielőtt a Bocába megy, csatlakozik hozzánk. Ez nem újdonság, már régóta mondom” – közölte Lugano, aki az uruguayi válogatottban sokáig a csatár csapattársa volt.

A támadójátékos állítólag a brazil Flamengo, Internacional és Palmeiras érdeklődését is felkeltette, de a Sao Paulo mellett szólhat Lugano mellett Daniel Alves személye is, hiszen a jobbhátvéd a PSG-ben csapattársa volt Cavaninak.

Az idény eddigi szakaszában 22 tétmérkőzésen hét gólt szerző és három gólpasszt adó támadó iránt egyébként korábbi klubja, a Napoli is érdeklődik, sőt az olaszok már meg is kezdték a tárgyalást vele.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
19 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
21 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Ecuadori csapat is elődöntőbe jutott a Libertadores-kupában

Minden más foci
2025.09.26. 13:31

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26
Ezek is érdekelhetik