PSG: Beckham szerződését meghosszabbítaná az elnök

Vágólapra másolva!
2013.04.01. 12:58
null
Nasszer al-Kelaifi (balra) nagyon elégedett David Beckhammel (Fotó: Reuters)
Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke azt szeretné, ha David Beckham a következő szezonban is a párizsi futballcsapatot erősítené.
Beckham januárban öt hónapos szerződést kötött a PSG-vel, Nasszer al-Kelaifi azonban a következő idényben is az együttesében látná a 37 éves angol középpályást.

„Beszélünk majd vele erről. Jól érzi magát Párizsban, és tényleg azt szeretnénk, ha a következő szezonban is velünk maradna – nyilatkozta a klub arab tulajdonosa a L'Équipe-nek. – A pályán és azon kívül is fantasztikus. Néha rosszul választunk, David szerződtetése azonban életem egyik legjobb döntése volt. Emberként, játékosként és nagykövetként is kiváló. Valóban hatással van az egész csapatra, mindenki szereti őt.”

Beckham egyébként korábban azt mondta, hogy nem zárkózik el a hosszabbítástól, bár kérdés, hogy mennyire elégedett a neki jutó játékidővel. Eddig ugyanis öt bajnokin lépett pályára, de csak egyet játszott végig, a többin általában az utolsó negyedórára cserélte be Carlo Ancelotti.
Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik