PSG: „Akinek nem tetszik, ciao!” – a klubelnök üzent sztárjainak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.16. 20:46
null
Nasszer el-Kelaifi (Fotó: AFP)
Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke hosszú interjút adott a France Footballnak, amely a kedden megjelenő számában közli azt. A francia szaklap ízelítőül nyilvánosságra hozott néhány olyan részletet, amelyben a katari sportpolitikus a csapat sztárlabdarúgóinak „üzent”.

„A futballistáinknak sokkal felelősebben kell hozzáállniuk a feladatokhoz – idézi a France Football a PSG elnökét. – Teljes fordulatra van szükség. Többet kell vállalniuk, többet kell dolgozniuk. Nem azért vannak itt, hogy jól érezzék magukat. S ha nem értenek egyet velem, ha ez nem tetszik nekik, az öltöző ajtaja nyitva áll. Ciao! Elegem van a sztárallűrökből.”

A PSG katari elnöke arról is beszélt, hogy az elveszített Francia Kupa és Ligakupa, illetve az ismételten csalódást keltő BL-szereplés után miért szerződtette sportigazgatónak a brazil Leonardót a két év után menesztett Antero Henrique helyére.

„Megértettem, hogy elkerülhetetlenek a változtatások, máskülönben a semmibe rohanunk. Az egyezségünk két perc alatt megszületett (…) Minden sportszakmai hatalmat megkap (…). Leo az én emberem. Hihetetlen figura, vakon megbízom benne. A természetéből fakadó tekintély jó hatással lesz mindenkire, elsősorban a játékosokra.”

Legfrissebb hírek

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
32 perce

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
5 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
2026.10.17. 23:01

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
2026.10.16. 22:53

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 09:34

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03