PSG: 50 millióért végleg megtarthatják Icardit – sajtóhír

2020.05.30. 11:25
null
Icardi úgy tűnik, maradni fog a PSG-ben (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő PSG-nek sikerült megegyeznie az Interrel Mauro Icardi kapcsán, a franciák 50 millió eurót fizetnek az olaszoknak – írja a The Guardian.

 

A PSG első idei nyári szerzeménye lehet Mauro Icardi, aki a 2019–2020-as idényt már a francia bajnoknál töltötte kölcsönben – olasz sajtóhírek arról számoltak be, hogy már meg is egyezett a párizsi együttes és az Inter. A The Guardian információi szerint a milánói klub 50 millió euróért engedi el az argentin csatárt – ehhez az összeghez még 7 millió eurót hozzácsaphatnak a párizsiak.

Piero Ausilio, az Inter sportigazgatója pénteken azt mondta, hogy Icardi már nem tervez a milánóiakkal, mindenképp a PSG-ben szeretne maradni.

A 27 éves csatár 20 Ligue 1-mérkőzésen 12 gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában pedig hat találkozón ötször volt eredményes – ehhez még hozzáadhat, hiszen a BL-t nem fújta le az UEFA.

Az Internél egyértelműen nem számolnak Icardival, aki viharos körülmények között távozott a Serie A-ból. A kék-feketék ugyanakkor szeretnék megtartani másik argentin tehetségüket, Lautaro Martínezt, akiért a Barcelona érdeklődik intenzíven.

Legfrissebb hírek

Hiába a 90. percben még kétgólos hátrány, pontot szerzett Lille-ben a PSG

Francia labdarúgás
2026.08.28. 23:02

A Ligue 1 és a gyöngyhalászati Top 10

Francia labdarúgás
2026.08.28. 22:20

Világbajnok kapussal erősít a Chelsea; kölcsönadta spanyol támadóját a Bayern – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.27. 20:40

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Luis Enrique nem tréfál, kötelező pihenőre küldte Ousmane Dembélét

Francia labdarúgás
2026.08.26. 12:39

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58