Portugália: a Benfica és a Sporting is csak ikszelt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 00:14
null
Nem sikerült gól lőnie a Benficának (Fotó: AFP)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primeira Liga) a Benfica 0–0-s döntetlent játszott a Tondelával, míg a Sporting CP a Guimaraes otthonában végzett 2–2-re.

 

A hazai Benfica jóval esélyesebb volt, mint a Tondela, a vendégcsapat azonbanremekül állta a sarat, s keményen védekezett. A pirosaknak végül nem sikerült megtörnie a jeget, s be kellett érnie a 0–0-s döntetlennel.

Ez azt jelenti, hogy keserűen indult újra a portugál bajnokság a Benfica számára, hiszen egy győzelemmel könnyen elléphetett volna a Portótól, amelynek – szerdai veresége miatt – ugyanannyi pontja van, mint a lisszaboniaknak.

A későbbi mérkőzés már izgalmasabban alakult – a Sporting CP és a Guimaraes is egy-egy gólt szerzett az első félidőben, két óriási kapushibának köszönhetően. A második félidőben a zöld-fehérek másodszor is megszerezték a vezetést, ám a Guimaraes újra egyenlíteni tudott, így mindkét csapatnak be kellett érnie az egy ponttal.

PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA
25. FORDULÓ

Benfica–Tondela 0–0
Guimaraes–Sporting CP 2–2

Legfrissebb hírek

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
2025.11.10. 17:08

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2025.10.21. 22:28

Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát is meglátogattuk a Benfica stadionjánál – FOTÓK

Magyar válogatott
2025.10.14. 16:55

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

A portugálok a napokban kivívhatják a vb-részvételt, de Cristiano Ronaldo és a Benfica még a meccsnél is fontosabb

Foci vb 2026
2025.10.11. 09:30

Szoboszlaiék másfél éve nem nyertek a Puskás Arénában – itt az idő!

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:11
Ezek is érdekelhetik