Női vb: Marozsánék az elsők; búcsúzóul bombagól – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 00:20
A Marozsán Dzseniferrel felálló német válogatott 4–0-ra legyőzte Thaiföldöt a kanadai világbajnokság B-csoportjának harmadik fordulójában, ezzel a norvégokat megelőzve – jobb gólkülönbségének köszönhetően – a kvartett élén végzett. Az A jelű négyesben mindkét meccs döntetlennel zárult, így Kanada és Kína biztossá tette helyét a legjobb tizenhat között.

A magyar származású játékos – aki 50. alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban – az első félidőt töltötte a pályán, és a játékrész végéhez közeledve könnyedén megszerezhette volna első világbajnoki találatát, de nagy helyzetben rossz megoldást választott.

A németek a szünet után feljavultak helyzetkihasználás terén, így felforgatott összeállításban is magabiztos győzelmet arattak. A thaiföldi együttes a négy legjobb csoportharmadik egyikeként még továbbjuthat, ám három pontjával és 3–10-es gólkülönbségével erre kicsi az esélye.

A csoport másik mérkőzésén Norvégia hozta a kötelezőt Elefántcsontparttal szemben, amely Ange N'Guessan óriási góljával búcsúzott a vb-től.

Az A jelű kvartettben a házigazda Kanada a hajrában kiengedte a kezéből a győzelmet Hollandia ellen, ám így is megnyerte csoportját – de még az európai csapatnak is van oka bizakodni –, míg a második helyen végző Kína Kulcsár Katalin játékvezetése mellett nem bírt a búcsúzó Új-Zélanddal.

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KANADA
3. FORDULÓ, B-CSOPORT
Thaiföld–Németország 0–4
(Leupolz 24., Petermann 56., 58., Däbritz 73.)
Elefántcsontpart–Norvégia 1–3 (N'Guessan 71., ill. Hegerberg 6., 62., Gulbrandsen 67.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország 3 2 1 15–1 7
2. Norvégia 3 2 1 8–2 7
3. Thaiföld 3 1 2 3–10 3
4. Elefántcsontpart 3 3 3–16 0

A-CSOPORT
Hollandia–Kanada 1–1 (Van de Ven 87., ill. Lawrence 10.)
Kína–Új-Zéland 2–2
(Vang Li-sze 41. – 11-esből, Vang San-san 60., ill. Stott 28., Wilkinson 64.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Kanada 3 1 2 2–1 5
2. Kína 3 1 1 1 3–3 4
3. Hollandia 3 1 1 1 2–2 4
4. Új-Zéland 3 2 1 2–3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik