Női foci: A legfontosabb, hogy a csapattal nyerjek – Marozsán Dzsenifer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 13:42
null
Marozsán célja a jövő évi, franciaországi világbajnokság (Fotó: AFP)
A német válogatott csapatkapitánya, Marozsán Dzsenifer a világ egyik legjobb labdarúgónőjének számít, a BBC idei Év Játékosa-választásán is bekerült az öt jelölt közé. A Budapesten született Marozsán – mint azt a Digi Sport híradójának elmondta – csapatainak ajánlja egyéni sikereit.

„Nagyon-nagy dolog, persze, de a legfontosabb nekem, hogy a csapattal nyerjek. Nekik köszönhetem, hogy beválasztottak, és persze nagyon büszke vagyok rá, ám a csapat eredményea legfontosabb– nyilatkozta a Sport24-nek a magyar válogatott Marozsán János lánya.

Klubcsapata, a Lyon idén is roppant eredményes, két BL-győzelem után ismét döntőbe jutott, amelyben egy különleges párharcot is láthatunk majd. Marozsán a Wolfsburg magyar kiválóságával, Jakabfi Zsanettal is találkozhat a pályán. „Ismerem Zsanettet,nagyon ügyes játékos,olvastam, hogy szerdán is négy gólt vágott a Bundesligában, ezek szerint jó formában van, örülök annak, ha azt olvashatom, hogy ilyen jól megy neki Németországban. Nagyon jó lesz vele megint találkozni.”

A német válogatott zsinórban hat megnyert Eb-cím után tavaly a negyeddöntőben kiesett, de megvannak az új célok. „Persze, nagy volt a csalódás mindenki számára, nekünk, játékosoknak nehéz volt feldolgozni ezt az Európa-bajnokságot, mert a célunk a döntő volt. Most a célunk, hogy kijussunk a jövő évi, franciaországi világbajnokságra” – fogalmazott a 26 éves, olimpiai bajnok klasszis.

A Lyon–Wolfsburg női BL-döntőt május 24-én rendezik Kijevben, és reméljük, hogy később is összejön egy hasonlóan „magyaros” csata, a 2019-es finálé ugyanis a budapesti Groupama Arénában lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik