NAGY ZSOLT (Wolfsburg) 2019.03.27 08:37 Frissítve: 2019.03.27 11:20

Női BL: rend a káoszban – Jakabfiék nem egy gólra várnak

A wolfsburgiak fegyelmezetten, a lyoniak vidáman titkolóztak az edzésen, de céltudatosan készülnek a Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai, németországi visszavágójára.

 

Jakabfi Zsanették továbbjutásra készülnek a női Bajnokok Ligájában (Fotó: Tumbász Hédi) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
JAKABFI Zsanett, a Wolfsburg csatára

– A Lyon elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzéséről lemaradt. Felépült a visszavágóra?
Sajnos nem. A kinti mérkőzés előtti hétvégén, a Freiburg elleni német bajnokin egy párharcnál megsérült a térdem. Szerencsére nem súlyos, de kell még másfél-két hét, mire teljesen rendbe jövök. Addig a többiektől külön tréningezek, erőnléti edző segítségével, a lányoknak meg kénytelen vagyok a lelátóról szorítani.

Franciaországban az első húsz percben kétgólos hátrányba kerültek, úgy tűnt, nagyon gyorsan eldőlhet minden.
– A mérkőzés elején nem voltunk ott fejben, az első kapott gól nagy védelmi hibából született, kissé megtörte a csapatot. A második félidőre azonban összeszedtük magunkat, nagyon fontos gólt szereztünk, és nyílttá tettük a párharcot. A két csapat hasonló játékerőt képvisel, bízom benne, hogy hazai pályán kivívjuk a továbbjutást.

Amihez az egy nullás győzelem is elég. Ennek szellemében lépnek pályára?
– Nem eredményre játszunk. Úgy készülünk, hogy elöl minél több gólt szerezzünk, hátul meg lehozzuk a mérkőzést kapott gól nélkül.


Csípős hideg, fel-feltámadó szél, szemerkélő eső. A wolfsburgi időjárás cseppet sincs tekintettel arra, hogy szerdán női labdarúgó-mérkőzést rendeznek, méghozzá rangosat: a hazaiak a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján a Lyont fogadják. A párharc nyertese tovább folytatja útját a sorozat fináléja felé, amelynek május 18-án a budapesti Groupama Aréna ad otthont.

A nagyjából százhúszezer lakost számláló német városban nyugodtan zajlik az élet, de itt-ott azért találkozni az összecsapásra utaló jelekkel. A Wolfsburg akadémiáján például hatalmas molinó hirdeti a franciák elleni mérkőzést, nem hiába. A hírek szerint mind a 4 445 belépőt sikerült értékesíteni, az utolsókat kedd reggel kapkodták el, így telt ház segíthet kiharcolni a lányoknak a továbbjutást.

A találkozónak helyet adó AOK Stadion nem számít különösebben nagynak, de annál hangulatosabb. Kívülről olyan, mintha a Volkswagen Arena kishúga lenne, szerényen meghúzódik a férfi labdarúgók otthonának közvetlen közelében. Belülről a zöld és a szürke szín árnyalataiban úszik, igazi ékszerdoboz.

Az összecsapás előtti napon mindkét együttes megmutatta magát, de a sajtónyilvános edzés tizenöt percéből sok következtetést nem lehetett levonni. A lyoniak – soraikban Marozsán Dzseniferrel, aki a párharc első mérkőzését végigjátszotta, és ezúttal is kezdőként kaphat szerepet – valamivel jobbkedvűnek, lelkesebbnek tűntek, a gyakorlatok során többször hallatszott nevetés. Talán a múlt héten kiharcolt 2–1-es előny tette, de minden edzői utasítást vidámabban hajtottak végre. A wolfsburgiak fegyelmezetten vonultak pályára, a feltűnő jókedv helyett náluk inkább az összpontosítás volt jellemző. Taktikai felállást, várható kezdőcsapatot egyik oldalon sem lehetett ellesni, de ez nem is meglepő. A szakmai stábok rutinosan elkerültek minden olyan mozzanatot, amely az ellenfél segítségére lehetne. Maradt a passzolgatás. A mezőnyjátékosok három egymáshoz közel lévő körben álltak fel, és folyamatosan változtatva a helyüket adogatták körbe a labdát. Külső szemmel az egész hatalmas káosznak tűnt, a labdák azonban hiba nélkül vándoroltak lábról lábra, mindenki tökéletesen tudta, mikor, milyen ütemben és hova kell mozognia.

Az első mérkőzést három nullára is megnyerhettük volna, és akkor sokkal nyugodtabban várnám a visszavágót – emelte ki Reynald Pedros, a Lyon vezetőedzője a tréninget megelőző sajtótájékoztatón. – De ez már nem számít. Bízom a játékosaimban, tudom, hogy idegenben is tudnak győzni. Nem szabad elfelejteni, hogy mi vagyunk előnyben. A Wolfsburgnak kilencven perce van rá, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa. Nem sietünk el semmit, meglátjuk, hogyan alakul a találkozó.”

A hazaiaktól Stephan Lerch vezetőedző ült mikrofon elé, és mondta el várakozásait.

Izgatottan várjuk a mérkőzést, nagy motivációt jelent, hogy telt ház előtt léphetünk pályára – jelentette ki a német szakember. – Lyonban az első percekben önbizalomhiánnyal küzködtünk, most nem adhatunk ekkora előnyt az ellenfélnek. Bátor, sokkpasszos játékot várok a csapatomtól, ha ezt sikerül megvalósítanunk, továbbjuthatunk.”

2019.05.21 22:07:11

Minden más foci SMAHULYA ÁDÁM

ALAPVONAL. Félreértés ne essék, ma is akadnak kiváló fiatal kapusok, csak néhány kivételtől eltekintve hiányzik belőlük a már említett flúgosság, a jó értelemben vett csibészség.

2019.05.21 15:14:38

Minden más foci nemzetisport.hu

A 22. alkalommal feszülnek egymásnak az ifjúsági válogatottak, ezúttal Lengyelországban.