NL: a vb-bronzérmes szélső eltörte csapattársa orrát, így Kínában ragadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.20. 16:25
null
Yannick Carrasco kínai kalandja nem alakul túl jól (Fotó: AFP)
Nehéz helyzetbe hozta magát Yannick Carrasco, az Atlético Madrid korábbi szélsője, aki februárban a Talien Jifanghoz szerződött. A belga sajtó azt találgatta, hogy azért nem kapott meghívót a válogatottba, mert a – szerintük gyenge – kínai bajnokságban futballozik. Kedden azonban napvilágot látott a valós indok.

 

Yannick Carrasco a kínai élvonalbeli bajnokságban szereplő (és a bennmaradást épphogy kiharcoló) Talien Jifang edzésén összeszólalkozott egyik csapattársával, nevezetesen Csin Peng-hszianggal. A vita tettlegességig fajult, a belga szélső megütötte a kínai védőt, akinek eltört az orra.

„Volt egy kis konfliktusunk edzés közben egy párharcot követően, aminek következtében eltört az orra – idézte fel az esetet Yannick Carrasco a VTM Nieuws televíziós hírműsorban. – Ő jó játékos, és jó ember. Szeretnék bocsánatot kérni tőle. Sajnos a futballban akár edzés közben is előfordulnak az ilyenek. Remélem, minél előbb felépül.”

„Szeretném tisztázni, hogy felajánlottam neki tízezer eurót, ami fedezi az orvosi ellátás költségeit, de nem reagált túl jól erre. Hallottam olyan híreket is, hogy sokkal nagyobb kártérítést követel. Beszéltem már vele erről, és azt mondta, ez nem igaz” – tette hozzá Carrasco.

A 25 éves szélső – aki 25 kínai élvonalbeli bajnokin játszott a szezonban, ezeken hét gólt és kilenc gólpasszt jegyzett – állítólag nem úszta meg ennyivel: a sértett, Csin Peng-hsziang ugyanis a hírek szerint jogi útra terelte a dolgot. Mivel eljárás folyik Carrasco ellen, útlevelét átmenetileg bevonták, és határozatlan ideig nem hagyhatja el Kínát.

Emiatt nem lehetett ott a belga válogatott legutóbbi két Nemzetek Ligája-meccsén. Carrasco 35-ször szerepelt a nemzeti csapatban, négy gólt szerzett, és ott volt a világbajnokságon bronzérmes együttesben is.

Legfrissebb hírek

Senki sem alakított ki több helyzetet az NL-ben, mint Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.10.07. 12:40

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Schäfer András jót derült: „…akkor nézzétek a spanyolokat!”

Magyar válogatott
2026.10.06. 07:25

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

Szurkolói vélemények: Szoboszlai vitte a fiúkat a hátán; Ez a csapat az A-ligába való

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:05

Kerkez Milos fejesével megtört a gólcsend, győzelem Grúzia ellen!; Minden másodlagos a Ronaldo-ügy árnyékában

E-újság
2026.10.03. 00:42

A törökök és a románok vesszőfutása is folytatódott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.02. 22:56

Az északírek 3–0-ra legyőzték Ukrajnát, és a csoport élére ugrottak

Minden más foci
2026.10.02. 22:40