MLS: váratlan helyen köthet ki Ibrahimovic, a klubigazgató erősítette meg

T. I.T. I.
2019.09.30. 16:56
null
Sajtóhírek szerint Zlatan Ibrahimovic Argentínában folytathatja (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, Zlatan Ibrahimovic szerződése az idény végén kifut a Los Angeles Galaxynél, és a jelek szerint nem marad az MLS-csapatnál. Sőt, argentin és spanyol források egybehangzóan állítják, csak pár lépés választja el új klubjától, ez pedig a Boca Juniors lehet.


„A hír igaz, Ibrahimovic szeretne a Bocában futballozni, és az is igaz, hogy jó esélyünk van megszerezni”
– mondta a Mundo Boca Radio adásában a Buenos Aires-i klub igazgatója, Jorge Arnó.

A spanyol As mindezt azzal egészíti ki, hogy Ibrahimovic menedzsere, Mino Raiola volt az, aki felajánlotta a svéd csatár szolgálatait a Bocának. Ezt viszont az ügynök később a Twitter-csatornáján tagadta, sőt azt is megjegyezte, egyetlen klubbal sem tárgyaltak még.

A 37 éves csatár korábban arról beszélt, érez magában még néhány jó évet, s azt sem tartja kizártnak, hogy valamely európai topligába térjen vissza. Nyár végén például korábbi klubjának, a Manchester Unitednak ajánlotta fel a szolgálatait, de arról is többször beszélt már, hogy visszavonulása előtt szeretne még nevelőegyesületében, a Malmőben futballozni.

Legfrissebb hírek

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Messi megsérült, tízgólos meccset nyert meg az Inter Miami

Minden más foci
2026.05.25. 07:01

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
2026.05.18. 09:08

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
2026.05.18. 07:05

MLS: Sallóiék kikaptak, Gazdagék ikszeltek idegenben

Légiósok
2026.05.17. 08:30
Ezek is érdekelhetik