MLS: Rooney a rájátszásba lőtte Stieberéket; Sallói betalált az exfradisták csapatának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.22. 01:43
null
Wayne Rooneyval a soraiban szárnyal a DC United, amely már kilenc mérkőzés óta veretlen (Fotó: Twitter)
A mezőnyből és a büntetőpontról is a kapuba találó Wayne Rooney két góljára építve a DC United vasárnap hazai pályán 3–1-re legyőzte a New York Cityt (a hajrábeli szépítő gólt David Villa lőtte), és ezzel biztossá vált, hogy ott lesz az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában.

Stieber Zoltán kispados volt és ezúttal nem jutott játéklehetőséghez a fővárosi csapatban, amely kilenc mérkőzéses veretlenségi sorozatban van – a széria során ez volt a hetedik győzelme. Rooney a harmadik gólban is benne volt, őt szerelték röviden, mielőtt Luciano Acosta a kapuba tekerte a labdát.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nikolcs Nemanja végig a pályán volt a playoff lehetőségétől már korábban elbúcsúzó Chicagóban, amely szoros mérkőzésen kikapott a ligaelső Atlanta vendégeként.

A Sporting Kansas City Sallói Dániellel a soraiban 3–0-s győzelmet aratott az FTC két korábbi játékosát, Roland Lamah-t és Marcos Pedrosót is bevető FC Dallas otthonában, ezzel átvette a vezetést a Nyugati főcsoportban, de még mindig nem biztos, hogy a konferencia első két helyének valamelyikén végez. Ez azért lenne fontos, mert akkor a rájátszás első körében nem kellene pályára lépnie, hanem csak a főcsoport-elődöntőben kapcsolódna be a playoff küzdelmeibe.

A Sporting első gólját a 45. percben Sallói szerezte, aki a hajrában kiharcolt egy tizenegyest is – Marcos Pedroso rúgta fel a kaputól két méterre –, amelyet Johnny Russell értékesített. Ezt megelőzően két büntető kimaradt a meccsen, egyet a hazaiak, egyet a vendégek hagytak ki.

Sallói magyar csapattársa, Németh Krisztián a 91. percben állt be.

Az SKC az alapszakasz utolsó játéknapján a főcsoport második helyén álló Los Angeles FC-vel csap össze. Egy döntetlennel Sallóiék biztosan az első kettőben végeznének Nyugaton, ha viszont kikapnak, könnyen lehet, hogy visszacsúsznak a harmadik pozícióba.

SALLÓI DÁNIEL GÓLJA

Az alapszakasz utolsó játéknapja jövő vasárnap lesz, a mezőnyből egyedül a Real Salt Lake-nek nem lesz már akkor mérkőzése.

MLS, ALAPSZAKASZ
DC United–New York City 3–1
Atlanta United–Chicago Fire 2–1
Philadelphia Union–New York RB 0–1
Orlando City–Columbus Crew 2–1
Montreal Impact–Toronto 2–0
Dallas–Sporting KC 0–3
SJ Earthquakes–Colorado Rapids 0–0
Minnesota United–LA Galaxy 1–3
Los Angeles FC–Vancouver Whitecaps 2–2
Houston Dynamo–Seattle Sounders 2–3
Portland Timbers–Real Salt Lake 3–0

*A tabellában félkövérrel jelölt csapatok helye már biztos a rájátszásban.

A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Sporting Kansas City 33 17 8 8 63–39 +24 59
2. Los Angeles FC 33 16 9 8 67–50 +17 57
3. FC Dallas 33 16 9 8 51–42 +9 57
4. Seattle Sounders 33 17 5 11 50–36 +14 56
5. Portland Timbers 33 15 9 9 53–46 +7 54
6. Real Salt Lake 34 14 7 13 55–58 –3 49
7. Los Angeles Galaxy 33 13 9 11 64–61 +3 48
8. Vancouver Whitecaps 33 12 8 13 52–66 –14 44
9. Minnesota 33 11 3 19 47–68 –21 36
10. Houston Dynamo 33 9 8 16 55–56 –1 35
11. Colorado Rapids 33 7 7 19 34–62 –28 28
12. San Jose Earthquakes 33 4 9 20 48–69 –21 21
A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlanta United 33 21 6 6 69–40 +29 69
2. New York Red Bulls 33 21 5 7 61–33 +28 68
3. New York City 33 15 8 10 56–44 +22 53
4. Philadelphia Union 33 15 5 13 48–47 +1 50
5. DC United 33 14 8 11 60–50 +10 50
6. Columbus Crew 33 13 9 11 40–43 –3 48
7. Montreal Impact 33 14 4 15 47–52 –5 46
8. New England Revolution 33 9 11 13 48–55 –7 38
9. Toronto FC 33 9 6 18 55–63 –8 33
10. Chicago Fire 33 8 7 18 48–61 –13 31
11. Orlando City 33 8 4 21 43–73 –30 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik