MLS: megegyeztek, irány Disneyland!

N. P.N. P.
2020.06.05. 12:11
null
A Kansas City és Sallói Dániel júliusban játszhat újra tétmérkőzést (Fotó: Gary Rohman)
Címkék
Megállapodott az MLS vezetősége a játékosok szakszervezetével, így minden akadály elhárult az észak-amerikai labdarúgóliga folytatása elől.

 

Ahogy arról beszámoltunk, az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) vezetősége ultimátumot adott a játékosok szakszervezetének, miután a futballisták több alkalommal leszavazták a szövetség 8.75 százalékos bércsökkentési javaslatát. A klubtulajdonosok ezért „lockoutot” (munkaügyi viták során a munkáltatók körében használható módszer, amellyel kizárhatják a munkavállalókat a munkavégzésből – gyakorlatilag a sztrájk fordítottja) helyeztek kilátásba, amelyre végül nem került sor. A felek ugyanis 7.5 százalékos fizetéscsökkentésben egyeztek meg, és abban is megállapodtak, hogy az egyéni bónuszok, jutalmak nem haladhatják meg idén az 5 millió dollárt. A kiesett bérek miatt pedig egy több mint 100 millió dolláros segélycsomagot is kaptak a focisták.

A csapatok – szigorú egészségügyi ellenőrzések mellett – elkezdhették ismét a közös edzéseket, a 26 együttes a tervek szerint június 24-én utazik el az orlandói Disney Worldbe, ahol a bajnokság – amelyből eddig mindössze két forduló ment le – egy zárt kapus minitornával folytatódik. A floridai kupát megelőzően két hetet kapnak a klubok, hogy felkészüljenek a helyszínen. Azoknak a labdarúgóknak, akiknek a párja gyermeket vár – köztük van az LAFC és az LA Galaxy mexikói sztárjai, Carlos Vela és Javier „Chicharito” Hernández –, nem kötelező elutazniuk Disneylandbe.

Az alapszakasz további küzdelmeire egy későbbi időpontban kerülhet sor, valószínűleg keresztbejátszás nélkül, míg a rájátszás akár 2021-re is kitolódhat.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
4 órája

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Videó: Lewandowski előbb távolról, utána közelről talált be – az első góljai az MLS-ben

Minden más foci
2026.08.02. 11:13

Sallói lövését még kivédte a kapus, de a kipattanóból jött a torontói gól

Légiósok
2026.08.01. 07:44

Hét gól, Szon Hung Min-dupla és számtalan ügyességi játék – ilyen volt az idei MLS All Star-mérkőzés

Minden más foci
2026.07.30. 12:15

Messi másfél héttel a vb-döntő után edzésbe állt – videó

Minden más foci
2026.07.30. 09:31

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26