Mire vitte volna Puyol szélsőként, Bergkamp pedig védőként?

Vágólapra másolva!
2017.05.08. 17:49
null
Ivan Kepcija szerint biztos recept nem létezik a klasszisok kinevelésére<br />(Fotó: Babják Bence)
Luka Modricról, Carles Puyolról és Dennis Bergkampról is beszélt Ivan Kepcija, a Dinamo Zagreb akadémiájának alelnöke, aki szerint a „futballistaagy” mellett a túlélési ösztön és a versenyszellem a legfontosabb.

– Hogyan lehet felismerni az olyan tehetséget, mint Luka Modric?
– Ebben az a nehézség, hogy több olyan játékost nevelünk az akadémián. akiknek hasonló képességei vannak, mint annak idején Lukának, csakhogy ez nem mindig kerül felszínre. A fiatal játékosok karrierje ugyanis számos tényező miatt megrekedhet. Elég csak a súlyos sérülésre gondolni, de ebben a korban az is elkaszálhatja az ígéretes pályafutást, ha a barátnője szakít a játékossal, ő pedig hetekig magába roskad. Ettől függetlenül igyekszünk kiszúrni azokat, akikből évekkel később képzett futballista válhat. Kell hozzá az úgynevezett „futballistaagy”, ez például megvan Luka Modricnál. Emellett fontosak az atletikus képességek, látnunk kell, hogy a játékos idővel képes lesz-e kilencven perc alatt tizenegy kilométert zakatolni. Emellett a versenyszellemet is keressük, fontos, hogy a tehetség ne csak hétvégente akarjon a legjobb lenni, hanem hétköznap, az edzések során is. Ez egyébként már a legkisebbeknél is megfigyelhető. Ha a hétéves kisgyerek elesik, akkor fáj a lába, prüszköl picit. De amelyikük a leghamarabb felpattan, és utánaszalad a labdának, hogy visszaszerezze, nos, abban megvan ez a szellemiség.

– Az utóbbi évtizedekben számos labdarúgót neveltek a nyugati kluboknak. Ezek szerint megvan a biztos recept?
– Ilyenről álmodni sem merünk. A futball nem matematika, nincsenek egyetemesen érvényes képletek. Nagyon sok döntés csak egyszerű befektetés. A tapasztalatok, és a számok alapján úgy gondoljuk, hogy jó döntéseket hozunk, de semmire sincs garancia. Első lépésben kell a játékosmegfigyelő, aki kiszúrja a tehetséget. Utána következik az edző, aki értékeli a figyelmébe ajánlott játékost. Aztán a sportigazgatónak szintén rá kell bólintania arra, hogy megéri napról napra képezni az illetőt. Rengeteg szűrő szükséges, mert az utánpótlás sokkal összetettebb a felnőttfutballnál. Nagyon könnyű megmondani, ki az első csapat legjobb játékosa, de hogy a tizenöt éves srácok közül huszonegy évesen ki lesz az, már jóval nehezebb. És akkor az alkalmazkodásról még nem is beszéltem.

– Mire céloz?
– Arra, hogy megeshet, valaki csatárként kerül hozzánk, ám három évvel később már védőként számolunk vele. Márpedig nem minden játékos képes alkalmazkodni az új helyzethez. Az Ajax akadémiáján mesélték, hogy Dennis Bergkamp tizennyolc éves koráig jobbhátvédet játszott. Carles Puyol annak idején szélsőként került fel a Barcelona első csapatához. Utána lett jobb oldali védő, majd középhátvéd. Ha Puyol ragaszkodik a szélső poszthoz, talán a spanyol harmadosztályig vitte volna, középső védőként viszont világbajnok lett. Miért? Mert a vágya, hogy a legjobbak között versenyezzen, sokkal nagyobb volt, mint az egója. Nem a posztot nézte, hanem a lehetőséget, hogy a világ élvonalába tartozzon, és mindent alárendelt annak, hogy megfeleljen az új szerepkör követelményeinek. Ezt nevezzük mi túlélési ösztönnek. A hétköznapi életben is önmagunk megváltoztatása a legnehezebb, nincs ez másként a pályán sem.

– Az edzőktől mennyire követelik meg, hogy azonos elvek szerint dolgozzanak?
– A csapatokat vezető edzők nyolcvan százalékban azonos irányvonalak mentén készítik fel a játékosokat, a maradék húszban viszont szabad kezet kapnak. A srácok szinte mindannyiukkal dolgoznak majd, ahogy lépkednek előre, és fontos, hogy mindenkitől tanuljanak valami újat, miközben az alapelvek változatlanok. A B-csapatnak követnie kell az első csapat taktikáját, az U19-nél is szerencsés, ha így történik, mert az első csapathoz felkerülő játékosoknak így könnyebb lesz alkalmazkodniuk, jelentős taktikai újdonsággal nem találkoznak majd, nem lesz olyan elem, amelyet nem gyakoroltak volna. De nagyon fontos, hogy a játékosokat nem kizárólag saját magunknak képezzük.

– Hogyan tudják felkelteni a nyugati klubok érdeklődését?
– Úgy, hogy nemcsak a Dinamo stílusát tanítjuk meg a játékosainknak. A Dinamo Zagreb játéka a labdatartásra, a támadófutballra épül. De ha csak ezt sulykoljuk a labdarúgóinkba, a potenciális vevőink köréből kizárjuk azokat az európai topcsapatokat, amelyek a kontrákra rendezkednek be. Éppen ezért, a Dinamo alapjátékát ismerniük kell a futballistáknak, de arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy tisztában legyenek vele, hogyan kell kontrázni, vagy éppen mélyen hátra húzódva védekezni. Egyeseknek a német, másnak a spanyol, és megint másnak az angol stílus fekszik. Van, aki a 4–2–3–1-es hadrendben képes a legjobb teljesítményre, más pedig a 4–3–3-ban. A lehető legtöbb taktikai formációra megtanítjuk őket, ugyanis egyetlen csapatot sem akarunk kizárni a vevői körünkből.

– Az utánpótláscsapatok esetében mi a fontosabb? A tabellán elfoglalt helyezés, vagy az egyéni képzés?
– Arra törekszünk, hogy a csapat és az egyén együtt fejlődjön. Csak azért, mert van egy kiemelkedő képességű játékos a korosztályban, a többiek képzését, a csapatjáték megtanítását nem hanyagolhatod. Luka Modric sem vitte volna ennyire, ha nem kellett volna mindennap megszakadnia azért, hogy a legjobb legyen. Ha a társak nem inspirálták volna, nem akarták volna utolérni, akkor hátradőlt volna, és megrekedt volna a fejlődésben. Ráadásul a képesség csak egy tényező. Azt is meg kell tanítani, hogyan kell az adottságokat a csapat érdekébe állítani. Tudatosítani kell a játékosban, hogy azért kap lehetőséget, mert az adott poszton ő a legjobb az együttesben, a kezdő sípszótól kezdve viszont mindent alá kell rendelnie a csapat érdekének. Olykor persze megesik, hogy az egyén fejlődése és a csapat eredményessége együtt nem valósulhat meg.

– Kifejtené?
– Megeshet, hogy az U15-ös csapatban szerepel egy játékos, aki hatalmas tehetség, de fizikailag még nem tudja felvenni a versenyt a nagyobb termetű riválisokkal. Ha szerepeltetjük, pontokat veszíthetünk. Nos, ilyenkor kell leülni, és higgadtan átbeszélni, hogy mi a koncepciónk, mik a terveink. Az a célunk, hogy a játékos huszonegy éves korára topfutballista legyen. Segítheti ezt a folyamatot, ha szerepeltetjük? Igen. Nos, akkor betesszük a csapatba, még ha emiatt a tizenöt éves korosztály nem is nyeri a meg a bajnokságot. Hosszú távon gondolkozunk, nem U15-ös bajnokokat akarunk nevelni, hanem kiváló felnőtt labdarúgókat.

– Ezek szerint az edzőket sem az eredmények alapján értékelik?
– Az eredmény csak egy szelete az információnak. Akit az eredmény érdekel, az a szurkoló. Neki nincs ideje mélyebbre ásni, ő sikert akar. De mi nem szurkolók vagyunk, hanem profik. Minket az eredmény mellett számos egyéb tényező is érdekel. Hogy játszott a csapat? Mi történt a hétközi edzésen? Milyen munkát végeztek a meccs előtt? Az elvégzett munka összhangban volt-e az általunk megkövetelt elvekkel? Mennyire pozitív személyiség az edző? Mit mondott a szünetben? Segített-e megoldani a játékosoknak a problémát? Még legalább száz tényezőt felsorolhatnék, a lényeg, hogy eredmény és eredmény között is van különbség: Lehet, valaki a bajnokság végén harmadik helyen végez a csapatával, és azt mondom neki, jó munkát végzett, és megeshet, hogy valaki szintén bronzérmet szerez, mégis úgy véljük, nem végezte jól a feladatát.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik