HIRDETÉS
KORMANIK ZSOLT
KORMANIK ZSOLT
2018.12.28 13:21 Frissítve: 2019.01.01 19:16

„Mindennek vége” – a lyoni csodától Zidane fejetlen fejeséig

A 2018-as esztendő kiemelkedő sporteseményeinek összegzése keretében folytatjuk sorozatunkat, amelyet a francia válogatott második világbajnoki címe tiszteletére indítottunk. Francia futballkalandozásunk hatodik epizódját Lyonból indítjuk, majd miután megnéztük, miként épült fel egy kivételes francia klubmárka, betérünk Berlinbe, hogy újra átéljük Zinédine Zidane visszavonulásának keserves pillanatait. Viszont nem szerettük volna, hogy francia szemszögből szomorú legyen a mai csattanó, ezért beugrunk Auxerre-be is a francia labdarúgás egy másik korszakos alakja, Guy Roux – és Kovács Kálmán kedvéért.

Amire nincs magyarázat: a 2006-os vb-döntőben Zinédine Zidane mellbe fejeli Marco Materazzit (Fotó: AFP)

 

A lyoni látogatást Raymond Domenech 2004-es kinevezése is indokolná, hiszen alig egy évtized alatt – Gérard Houllier, Aimé Jacquet és Jacques Santini után – ő volt a negyedik francia szövetségi kapitány, aki kötődött az Olympique Lyonnais-hez. De nem miattuk indulunk Franciaország második legnépesebb (az elővárosokkal együtt 2.2 millió lakosú) városába, hanem a kézilabdázóból az európai futball befolyásos klubvezetőjévé izmosodó Jean-Michel Aulas életművét megtekinteni

SAINT-ÉTIENNE ÁRNYÉKÁBAN

Amikor Aulast klubelnökké választották Lyonban (1987), az OL már évek óta a másodosztályban rostokolt. Akkoriban kezdődött a Marseille BL-diadalt hozó (1993) aranykora, remek európai kupaidényeket produkált a Bastia, a Bordeaux, a Monaco, a Nantes, a Sochaux, a Luis Fernandez-féle PSG Kupagyőztesek Európa-kupáját (1996) nyert – Lyon pedig viselte a futballberkekben ráragasztott „Saint-Étienne elővárosa” címkét.

Mint arról korábban már megemlékeztünk, a szomszédos iparvárosban a „zöldek” halmozták a sikereket, miközben az 1950-ben alapított OL-nek pedig sokáig be kellett érnie három Francia Kupa-diadallal és egy KEK-elődöntővel (1964).

S bár ez sem kevés, sőt a korszak emlékeinek maradandóságáról árulkodik, hogy a klub gólranglistájának első három helyét ma is a hatvanas-hetvenes évek nagyágyúi (Fleury Di Nallo,
Bernard Lacombe, Serge Chiesa) foglalják el, vitathatatlan, hogy a jómódú Lyont korántsem kerítette hatalmába a futball annyira, mint más francia városokat.

AZ 1973-AS FRANCIA KUPA-DÖNTŐ: LYON–NANTES 2–1
A szerb Dobrivoje Trivics büntetőjével és Bernard Lacombe – khm, egyértelmű kezezéssel előkészített – lövésével győzött a Lyon, Didier Couécou nem sokkal a lefújás előtt szépített. A serleget Fleury Di Nallo vette át.

 

BERNARD TAPIE „TALÁLTA KI” A LYONI ELNÖKÖT

Az új elnök érkeztével minden megváltozott. Az informatikából és közgazdaságtanból felsőfokú végzettséget szerző, 38 éves Aulast egy futballban jártas üzletfele ajánlotta a lyoni döntéshozók figyelmébe, márpedig a Marseille-t felvirágoztató Bernard Tapie szava akkoriban sokat nyomott a latban, különösen ha a sajtó is visszhangozta. Aulas – okulván a gyors sikereket az eszközökben nem válogatva hajszoló Tapie, a szintén korrupciós váddal bíróság elé idézett bordeaux-i Claude Bez és a saint-étienne-i feketekasszával lebukó Roger Rocher szomorú példájából – a stabil és tiszta gazdasági háttér megteremtésében látta a sikeres működés zálogát.

Az OL-márkát a futballon kívül is erősítette (szolgáltatások taxicégtől fodrászaton át az utazási irodáig), és világos jövőképe a folyamatos növekedést finanszírozni hajlandó befektetőket vonzott a klubhoz. Igaz, tizenöt évbe telt, mire a másodosztályban átvett csapatból az élvonal bajnoka lett, viszont a csúcsra vezető hosszú lépcső szilárd alapokon nyugszik: a mezeken hirdetett szlogen, miszerint „Lyon európai város”, 1997 óta futballértelemben is tökéletesen fedi a valóságot, az akkori Intertotó-kupa-győzelem óta az OL egyetlen európai kupaidényből sem hiányzott!

„Gyorsan tanul és sohasem habozik korrigálni, ha egy döntéséről bebizonyosodik, hogy rossz” – jellemzik a klubot immár több mint három évtizede vezető Aulast. Első fontos felismeréseinek egyike: támaszkodni kell a helyi hagyományokra. Így lett 1988-ban a csapat korábbi rettegett hátvédje, Raymond Domenech a vezetőedző, volt gólvágója, Bernard Lacombe a sportigazgató.

Az erőre és fegyelemre építő csapat azonnal feljutott. Domenech további négy évig maradt edző, de a lendület elillant, újabb szintet lépni nem sikerült. Helyére egy másik exlyoni, Jean Tigana ült, aki 1995-ben bajnoki ezüstig repítette az ilyen magasságban még sohasem járó csapatot. A vb-bronzérmes legendát ugyan rögvest elcsábította a Monaco, és a kispad a folytatásban viszonylag gyakran cserélt gazdát (Guy Stéphan, Lacombe, Santini, Paul Le Guen, Houllier), a fejlődés íve mégsem tört meg.

IGAZODÁSI PONT 1997-BŐL: LYON–MARSEILLE 8–0
A bajnokság utolsó fordulójában Ludovic Giuly háromszor, Alain Caveglia és Florian Maurice kétszer-kétszer, Franck Gava egyszer köszönt be az OM-nek. A szünetig hétszer került a labda a világ- és Európa-bajnok Andreas Köpke kapujába… A déli rivális kiütésével az OL a nyolcadik helyen végzett, indulhatott az Intertotó-kupában – utóbb Aulas klubelnök ezt tekintette a megfogalmazása szerint „hihetetlen és egyre nagyobb győzelmeket hozó sikerkorszak˜ nyitányának.

Stabilitás, következetesség, nemzetközileg versenyképes utánpótlásképzés, átgondolt játékospiaci politika – így foglalható össze a lyoni sikerrecept futballszakmai része. A tíz év alatt 15 nagy trófeát nyerő, 2002 és 2008 között sorozatban hét bajnoki címet szerző, ezzel francia rekordot felállító OL aranykorát a legtöbbeknek alighanem a szabadrúgásairól híres Juninho Pernambucano testesíti meg, de sokáig sorolhatjuk az emblematikus figurákat.

A brazil különítményből Sonny Andersont, Crist, a mali Mahamadou Diarrát, a francia válogatottakat, a kapus Grégory Coupet-t, Éric Abidalt, Florent Maloudát, Sylvain Wiltordot, az utánpótlásból kiemelkedő Karim Benzemát, Sidney Govout. Az utolsó aranyidényben, 2008-ban Alain Perrin irányításával a klubtörténet első duplája is összejött.

Az OL azóta egyszer sem lett bajnok – a katari üzemanyaggal felgyorsított PSG-vel nehéz lépést tartani –, de rendre ott tülekszik a tűz közelében (tíz év, hét dobogós helyezés, egy kupasiker), kinevelte Alexandre Lacazette-et (ma ő a negyedik a klub örökgóllistáján), sőt a korábbiaknál közelebb járt a régóta áhított európai diadalhoz is (két elődöntő – BL, 2010; El, 2017).

ÍGY RÚGTA A SZABADRÚGÁSOKAT JUNINHO PERNAMBUCANO
A negyvenszeres brazil válogatott középpályás 2001 és 2009 között volt a Lyon labdarúgója, 344 tétmérkőzésen 100 gólt szerzett – nem keveset szabadrúgásból. A 26 évesen megkezdett franciaországi légióskodása előtt a Sport Recife és a Vasco da Gama játékosa volt, Lyon után a katari al-Garafa, az egyesült államokbeli New York Red Bulls és a Vasco kötelékében futballozott, utóbbiból vonult vissza 2014-ben.

Nincs okunk kételkedni a sikeres folytatásban. A klubot működtető gazdasági társaság, az OL Groupe részvényei 2007 óta a tőzsdén forognak, és Aulas nagy tervei közül időközben még egy megvalósult: a 2016-os Eb-re elkészült a Parc Olympique Lyonnais. A Gerland Stadiont kinövő csapat átköltözhetett a 60 000 nézőt befogadó új arénába, amely házigazdája lesz például a 2019-es női vb döntőjének.

Nem véletlenül hozzuk ezt szóba: az OL 2004-ben létrehozott női szakosztálya „a női futball Real Madridjaként” világsztárok sorát – például a Budapesten született, német színekben olimpiai bajnok Marozsán Dzsenifert – foglalkoztatja, és öt Bajnokok Ligája-trófeával máris rekorder.

ZIDANE NÉLKÜL NEM MENT – JÖJJÖN HÁT ÚJRA ZIDANE!

Amikor az OL hölgyei a magaslatok ostromlásába fogtak, a Lyon korábbi feljuttatója, Raymond Domenech a férfiválogatott szövetségi kapitányaként – maradván a hegymászás szókincstáránál – éppen az alaptáborban vesztegelt. A lyoni évei után több mint egy évtizedet az utánpótlás-válogatottak mellett lehúzó „túravezető” a kinevezése óta hajtogatta: „Találkozunk 2006. július 9-én!” Vagyis a vb-döntőben.

S bár a teherhordói teljes létszámban és szorgosan cipekedtek, túl az út felén a vak is láthatta, hogy a mászók csoportja foghíjas. Közben nőttön-nőtt a lavinaveszély: egy nagyon elrontott (vb, 2002) és egy sikeresnek szintén nem mondható (Eb, 2004) csúcstámadás után számolni kellett azzal, hogy a „kékek” a következő hegynek neki sem vághatnak – azaz nem lesznek ott a németországi vb-n. Domenech már majdnem egy éve kapitány volt, amikor az első hazai sikert ünnepelhette. „Végre egy győzelem!” – e sóhajjal felérő cím alatt tárgyalta a France Football 2006-os almanachja a mieink elleni, 2005. május 31-i 2–1-et, hozzátéve, hogy régen láttak ilyen gyenge ellenfelet, és a végén még ez is majdnem kiegyenlített...

A francia futball csodára várt. Bekövetkezett. 2005. augusztus 3-án Zinédine Zidane bejelentette, hogy egy év szünet után visszatér a válogatottba. Jött vele Lilian Thuram és Claude Makélélé is. Két héttel később Zizou csapatkapitányként, góllal segítette 3–0-s győzelemhez a „kékeket” az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzésen.

2005. AUGUSZTUS: FRANCIAORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART 3–0
Majdnem napra pontosan egy évvel azt követően, hogy Zinédine Zidane hivatalosan visszavonult a válogatottól, a montpellier-i Mosson Stadionban telt ház (több mint 31 000 szurkoló), a televíziókészülékek előtt pedig nagyjából tízmillió francia volt szemtanúja a csapatkapitány visszatérésének – és szép kapásgóljának. Előtte William Gallas fejjel, utána Thierry Henry lábbal talált az afrikai rivális kapujába.

Az addig több kínt, mint örömet hozó selejtező is szerencsésen végződött, és a 2006-os vb is mesésen alakult: Zidane kiváló futballal, góllal-gólpasszal sorra ejtette ki akkori vagy korábbi madridista csapattársait – Iker Casillast, Ronaldót, Luís Figót.

Már csak az olaszok elleni finálé volt hátra. Zidane a vb legjobbnak megválasztott játékosaként készült élete utolsó meccsére. Tizenegyesből megszerezte a vezetést. Az olaszok egyenlítettek. Hosszabbítás. 110. perc. Marco Materazzi beszól. A francia 10-es megfordul és mellbe fejeli. Kiállítás. Végül olasz diadal tizenegyesekkel. A France Football címlapján ez állt: „Zidane, mindennek vége”.

A 2006-OS VB-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

 


RÁADÁS: 894 BAJNOKI MÉRKŐZÉS A KISPADON

Sorozatunk a francia labdarúgás dicső pillanataira összpontosít, sokszor téma az utánpótlás-nevelés – hogyan is hagyhatnánk ki belőle Guy Roux-t, aki olyan futballistákat indított útnak a 35 ezres kisváros, Auxerre akadémiájáról, mint Éric Cantona, Djibril Cissé, Jean-Marc Ferreri, Philippe Mexes vagy éppen Basile Boli?!

Na jó, Bolit volt, hogy visszatartotta, például amikor leláncoltatta a mopedjét, megakadályozandó ifjú játékosát az éjszakai kimaradozásban... Sohasem tudjuk meg, hogy e Roux-ra jellemző „rideg családfői” beavatkozás nélkül is lett volna-e Boliból, már az OM játékosaként, BL-hős.

Roux 23 évesen, 1961-ben ült le az akkor még az amatőr futball bugyrainak mélyén rugdalózó AJ Auxerre kispadjára, és amikor 2005-ben, a francia edzők érdekvédelmi szervezetének elnökeként, Európa-szerte tisztelt és kedvelt, szellemes szaktekintélyként végleg felállt onnan, francia bajnok és négyszeres Francia Kupa-győztes volt. Utóbbi francia rekord, amelyet megosztva tart a lille-i André Cheuvával. Beleszámítva a Lensnál eltöltött rövidke időszaka négy bajnokiját, összesen 894 mérkőzésen ült vezetőedzőként a kispadon a francia élvonalban – ez is rekord.

Az AJA hosszú évek óta a másodosztályban senyved, de U19-es csapata 2014-ben is képes volt megnyerni a legnívósabb országos utánpótlástornát, a Gambardella-kupát. Ez volt a klub hetedik diadala a sorozatban, ez is rekord. Roux már csak vendég az Abbé Deschamps Stadionban, de munkássága még mindig gyümölcsözik.

A 2005-ÖS FRANCIA KUPA-DÖNTŐ: AUXERRE–SEDAN 2–1
Guy Roux ezzel a diadallal búcsúzott az Auxerre kispadjától. A zimbabwei Benjani Mwaruwari és az elefántcsontpari Bonaventure Kalou góljával az Auxerre nyert, de a meccs legszebb gólját a sedani nehézbombázó, „az Ardennek Juninhója”, Stéphane Noro lőtte. Talán még most is remeg a felső léc a Stade de France-ban…

 

1991, AUXERRE–LIVERPOOL 2–0 – MAGYAR FŐSZEREPLŐVEL
Egy emlék több mint 13 évvel korábbról, a Liverpool elleni, 1991. őszi UEFA-kupabeli párharcról. Az első mérkőzés egyik főszereplője egy magyar légiós volt: Kovács Kálmán az első félidőben gyönyörű kiugratással adott gólpasszt Jean-Marc Ferrerinek, a második félidőben pedig ő maga állította be a 2–0-s végeredményt. A visszavágót a Liverpool 3–0-ra megnyerte, így az angol csapat jutott a 3. fordulóba. Kovács 1989 nyara és 1991 tele között volt az Auxerre játékosa; az 1989–1990-es idényben 18, a következőben 15 gólt szerzett – és mindkétszer a góllövőlista második helyén végzett a marseille-i Jean-Pierre Papin mögött.


Cikkünk a Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében megjelent sorozat hatodik epizódjának bővített változata.

A SOROZAT RÉSZEI
1.: Az első labdától a magyarok bejöveteléig
2.: Trófeákon őrzött életművek
3.: A franciák vb-gólparádéjától az elátkozott kapufák döntőjéig
4.: Platini csúcsra vezette a francia futballt, majd ott termett a Marseille is
5.: A Zidane-féle aranygeneráció két nagy dobása
6.: „Mindennek vége” – a lyoni csodától Zidane fejetlen fejeséig
7.: Deschamps megtanulta, átélte, alkalmazta: Csak a csapat!

 

2019.01.21 23:15:19

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Szerződést kötnek, magyarán két fél írja alá egyetértően az iratot, benne, hogy mi a cél. Így aztán, ha kudarc a vége, mindketten felelősök.