Megemlékezés: Dunaföldváron idén sem feledkeztek meg Puskás Ferencről

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 12:46
null
A Puskás Ferenc dunaföldvári házán látható emléktábla (Fotó: duol.hu)
A koronavírus-járvány miatt ugyan az ünnepi megemlékezés elmaradt, ám a közösségi oldalon számos fotóval és történettel tisztelegtek Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás futballistája előtt Dunaföldváron, ahol a Honvéd és a Real Madrid korábbi kiválósága 1983 nyarán lakott és rendszeresen meglátogatta barátait.

A Tolna megyei városban több mint tíz esztendeje évente ünnepi megemlékezést tartanak Puskás Ferenc egykori otthonánál – mindig április első napján, a legendás magyar labdarúgó születésnapján.

A Béke téri ház falán látható emléktáblánál idén nem gyűltek össze a helyiek, ám a település közösségi oldalán így is felelevenítették Puskás Ferenc dunaföldvári kötődését – számolt be róla a duol.hu.

A 2006-ban 79 évesen elhunyt Puskás Ferenc felesége, Erzsébet dunaföldvári származású volt. Puskás és kedvese óvatosságból Dunaföldváron lakott három hónapig 1983-ban, amikor hazaköltöztek Spanyolországból. Emellett az 1956-os forradalom előtt és a hazatérés után is gyakran ellátogattak Dunaföldvárra.

Puskás Ferenc dunaföldvári barátok körében a főtéren (Fotó: duol.hu)
Puskás Ferenc dunaföldvári barátok körében a főtéren (Fotó: duol.hu)


„Számára a vidék Magyarországából a legszebb, legvarázslatosabb hely Dunaföldvár volt. Jó hangulatú, kisfröccsös beszélgetések emlékét őrizte. Ha a településen járt, kiment a meccsekre, edzésekre. Mert ahol pattogott a labda, ott volt a helye. Jól érezte magát. Az idősebb földváriak számára életük meghatározó élménye volt, amikor Puskás Öcsi lehozta a Honvéd csapatát egy mérkőzésre a földvári focistákkal. Így az egykori Duna-parti futballpályán Puskás mellett többek között Kocsis, Bozsik vezette a labdát. Mintha ma Messi vagy Ronaldo játszana itt” – magyarázta egyik alkalommal az ünnepségen jelenlévő gyerekeknek Szabados Sámuel gimnáziumi tanár, az emlékező rendezvények főszervezője.

A földváriak Puskás Ferencről szóló történeteit L. Mészáros Irma gyűjtötte össze, s a Dunaújvárosi Hírlapban jelentek meg. A teljes cikket itt olvashatják!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik