Már hetven fölött a szurkolói összecsapás áldozatainak száma!

Vágólapra másolva!
2012.02.01. 20:41
null
Több százan rohantak a pályára a lefújást követően<br />
Címkék
Az első híradások szerint legalább negyven ember (később kiderült, hogy több mint hetven...) vesztette életét egy labdarúgó-mérkőzést követő szurkolói összecsapásban Egyiptomban. Az al-Maszri–al-Ahli találkozó a két csapat szimpatizánsai nem kímélték egymást és a biztonságiakat sem....

Az egyiptomi labdarúgó-bajnokság ma délutáni mérkőzésén az al-Maszri 3–1-re legyőzte otthon az al-Ahli gárdáját. Míg a találkozó legvégén a hazai drukkerek egy csoportja saját csapatát ünnepelte, másik része érthetetlen okokból megtámadta a vendégjátékosokat, akik az öltöző felé futva menekültek. Ezután pedig már nem lehetett megfékezni az összecsapást a két szurkolótábor között.

Az Egyiptomi Egészségügyi Minisztérium első tájékoztatása szerint legalább negyven ember meghalt az összecsapások során. Később az ANSA olasz hírügynökség szerint az áldozatok száma az 50-et is elérte, a legfrissebb beszámolók pedig már 74 áldozatról írtak.

Egyre több áldozatról lehet hallani (Fotó: Reuters)
Egyre több áldozatról lehet hallani (Fotó: Reuters)
GYÁSZIDŐSZAK, FELFÜGGESZTÉS

Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményben tudatta: gyászidőszakot rendelt el a szerdai stadionkatasztrófa után.

„Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal, meghatározatlan időtartamra felfüggeszt mindennemű futballtevékenységet a négy országos bajnokságban az al-Maszri–al-Ahli mérkőzésen történt tragikus és sokkoló események miatt. Az egyiptomi labdarúgás háromnapos gyászidőszakot tart az erőszak minden áldozata emlékére” – tudatták.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a hetvennégy áldozatot követelő tragédia minden idők harmadik legtöbb halálozással járó futballkatasztrófája a limai futball-lázadás (328 halálos áldozat) és a Hillsborough (96) után, és minden sporteseményt tekintve is a tíz legsúlyosabb stadionkatasztrófa között van.

Az egyiptomi kormány és a parlament csütörtökön rendkívüli ülést tart az események miatt.

Az áldozatok többnyire az egymással verekedő szurkolók közül kerültek ki, de a biztonsági szolgálat munkatársai közül is többen életüket vesztették. A stadionban egyébként az egyiptomi viszonyoknak "megfelelően" nagyon kevés rendőr tartózkodott. Esélyük sem volt szétválasztani a két tábort.

A beszámolók szerint a fanatikusok késekkel, kövekkel, különböző pirotechnikai eszközökkel és üvegekkel estek egymásnak, az összecsapásban pedig több játékos is megsérült.

Az al-Ahli futballistái a mérkőzést követően pánikszerűen menekültek. Többen egy televíziós csatorna stadionon belül lévő stúdiójába futottak, mások elérték az öltözőt is. Egy szurkoló a vendégek csapatkapitánya előtt vesztette életét.

„A biztonsági szolgálat egyedül hagyott minket, nem védett meg minket. Egy szurkoló velem szemben, a már az öltözőben vesztette életét” – mondta a vendégek csapatkapitánya, az ország egyik legnépszerűbb futballistája, Mohamed Abutrika.

Egyiptom egészségügyi minisztere minden idők legnagyobb egyiptomi futballkatasztrófájának nevezte a halálos áldozatokat követelő összecsapást.

Kairóban tüntettek, Port-Szaíd biztonsági igazgatóját leváltották. A Muzulmán Testvériség Mubarak híveit vádolja a katasztrófa miatt, mindenki felelősöket keres. Háttér»

„Ez a legnagyobb katasztrófa az egyiptomi labdarúgás történelmében" – mondta az ország egészségügyi minisztere az állami televízióban.

Az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség már be is jelentette, hogy törlik a forduló összes mérkőzését, s egyelőre az is bizonytalan, hogy mikor játszanak újra mérkőzést a bajnokságban. A tömegverekedés kitörése után nem sokkal, az áldozatokkal való együttérzés jegyében lefújták az akkor még zajló al-Iszmailíja-Zamalek mérkőzést is.

A halálos áldozatok száma egyelőre nem végleges. Sajnos annak tükrében, hogy több mint ezren sérültek meg (150-en súlyosan...), akár újabb halálesetekről is beszámolhatnak a híradások az elkövetkezendő időszakban...

„Ledöbbentett és elkeserített, amikor megtudtam, hogy rengeteg ember vesztette életét egy futballmérkőzés után Port Saídban. Együtt érzek azokkal a családokkal, akik elveszítették rokonukat a tegnapi este folyamán. Ez volt a labdarúgás fekete napja. Elképzelhetetlen katasztrófa volt ez, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie” – mondta a stadionkatasztrófáról Sepp Blatter, a FIFA elnöke.

A DRÁMAI KIMENETELŰ TÖMEGVEREKEDÉS


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik