Ligue 1: nincs megállás, öt éve nem volt ilyen jó a Marseille

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.08. 23:14
null
Marseille-i gólöröm a második gólt szerző Morgan Sanson (8) főszereplésével (Fotó: AFP)
A Marseille hazai pályán 3–1-re legyőzte a Bordeaux-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 17. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, és ezzel megerősítette pozícióját a tabella második helyén. Vasárnap három ponttal gyarapodott a Nantes és a Reims is.

Noha a Marseille–Bordeaux rangadó első gólját a vendégek szerezték, a fordulás után az OM gyorsan egyenlített, majd két újabb találattal begyűjtötte a három pontot.

A Marseille – amely ezen az estén sérülés miatt nem szerepeltethette legjobb gólvágóját, az argentin Dario Benedettót – egymás után a hatodik bajnoki mérkőzését nyerte meg; ilyen jó szériája legutóbb 2014 őszén volt, akkor nyolcig pergett a győzelemszámláló mutató.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

NANTES–DIJON 1–0

A heteken át tartó hullámvölgyből kilábalóban lévő Nantes fölényben játszott a Dijon ellen, de „szokás szerint” elmaradt a gólzápor: csak Ludovic Blas második félidőbeli lövése akadt be a vendégek hálójába. A Nantes a hatodik hazai győzelmét könyvelte el ebben a kiírásban – egyben az ötödik 1–0-t…

Egy kis stat: Blas három gólt szerzett a legutóbbi öt bajnokiján; a megelőző három góljához 72 bajnoki meccs kellett.

A GYŐZTES GÓL

REIMS–SAINT-ÉTIENNE 3–1

Rémi Oudin akrobatikus mozdulattal lőtt gólját Romain Hamouma még megválaszolta, azonban Boulaye Dia gyors akciót lezáró szép fejesére már nem érkezett érdemi reakció, sőt a lefújás előtti pillanatokban, egy labdaszerzés után Moussa Doumbia bevágta a hazaiak harmadik gólját is.

Egy kis stat: a Reims majdnem két hónapot várt az újabb bajnoki győzelemre; a megelőző öt fordulóban négy döntetlen és egy vereség került a mérlegébe.

BOULAYE DIA VÉGÜL GYŐZELMET ÉRŐ GÓLJA

FRANCIA LIGUE 1
17. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Reims–St.-Étienne 3–1
(Oudin 10., Dia 67., M. Doumbia 92., ill. Hamouma 59.)
Nantes–Dijon 1–0 (Blas 73.)
Marseille–Bordeaux 3–1 (Amavi 48., Sanson 60., Radonjics 92., ill. Adli 31.)

A korábbi eredmények
Péntek
Lille–
Brest 1–0
Nimes–Lyon 0–4
Szombat

Montpellier–PSG 1–3
Monaco–Amiens 3–0
Nice–Metz 4–1
Rennes–Angers 2–1
Strasbourg–Toulouse 4–2

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 16 13 3 35–9 +26 39
2. Marseille 17 10 4 3 25–19 +6 34
3. Lille 17 8 4 5 21–15 +6 28
4. Rennes 16 8 3 5 22–17 +5 27
5. Bordeaux 17 7 5 5 28–20 +8 26
6. Nantes 17 8 2 7 15–16 –1 26
7. Lyon 17 7 4 6 28–16 +12 25
8. Saint-Étienne 17 7 4 6 21–23 –2 25
9. Reims 16 6 6 4 14–9 +5 24
10. Montpellier 17 6 6 5 21–17 +4 24
11. Monaco 16 7 3 6 26–25 +1 24
12. Angers 17 7 3 7 20–23 –3 24
13. Nice 17 7 2 8 25–27 –2 23
14. Brest 17 5 6 6 21–20 +1 21
15. Strasbourg 17 6 3 8 20–23 –3 21
16. Dijon 17 4 4 9 11–19 –8 16
17. Amiens 16 4 4 8 19–31 –12 16
18. Metz 17 3 6 8 14–25 –11 15
19. Toulouse 17 3 3 11 19–35 –16 12
20. Nimes 16 2 6 8 12–28 –16 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik