Ligue 1: érik a váltás, Nancyból is érkezhet a Lyon következő edzője

2011.04.08. 13:01
A L'Équipe francia sportnapilap információi szerint elképzelhető, hogy a Nancytól az idény végén távozó uruguayi Pablo Correa lesz a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában (Ligue 1) szereplő Lyon következő vezetőedzője.

A francia sajtó egyre biztosabbra veszi, hogy a Lyon eredményeivel elégedetlen Jean-Michel Aulas klubelnök az idény végén leváltja a jelenlegi edzőt, Claude Puelt.

Korábban szóba került már Didier Deschamps, Eric Gerets, Leonardo és Jean Fernandez szerződtetésének lehetősége is, míg a legújabb kiszemelt a hozzájuk képest kevéssé ismert Pablo Correa, aki a közelmúltban bejelentette: kilenc év után elhagyja a Nancyt, ottani sikerei után új kihívásra vágyik.

Aulas már kikérte Jacques Rousselot-nak, a Nancy klubelnökének véleményét, sőt magával Correával is egyeztetett. Elemzők szerint a 44 éves uruguayi szakember szerződtetése pillanatnyilag a B-terv részét képezi, ám abban az esetben prioritássá válhat, ha az OL-nek nem sikerül kiharcolnia a BL-szereplés lehetőségét, és ezért csökkentenie kell a költségvetését.

A lyoniak négy pontot szórtak el a legutóbbi két fordulóban, és pillanatnyilag csupán negyedikek – igaz, kilenc játéknappal a zárás előtt csupán egy pont a hátrányuk a már BL-selejtezős helyen álló Rennes mögött.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45