Ligue 1: a Legfelsőbb Bírósághoz fordult az Ajaccio

2020.05.26. 18:03
A francia közigazgatási legfelsőbb bírósághoz fordult a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Ajaccio, mivel a Francia Olimpiai Bizottság elutasította fellebbezését, amelyet a feljutás lehetőségének elvétele miatt nyújtott be.

Az Ajaccio azt szeretné elérni, hogy megrendezzék a rájátszást és osztályozót.

A Ligue 2 küzdelmei a koronavírus-járvány miatt tíz fordulóval a vége előtt szakadtak félbe, majd a bajnokságot lezárták, és úgy döntöttek, hogy az éllovas Lorient bajnokként, a Lens pedig másodikként felkerül a legjobbak közé, ahonnan két együttes, az Amiens és a Toulouse búcsúzik. Ugyanakkor az osztályozót törölték.

Az eredeti kiírás szerint a Ligue 2 negyedik és az ötödik helyezettje előbb egymással játszott volna, majd a győztes a harmadikkal küzdött volna meg az osztályozón való részvételért, amelyen az élvonal 18. helyezettje lett volna az ellenfél.

A lezárt bajnoki tabellán az Ajaccio harmadik, a Troyes negyedik, a Clermont ötödik helyen állt. A három klub a francia sportági szövetség döntését követően egyformán a Francia Olimpiai Bizottsághoz fordult, de az ötkarikás testület elutasította indítványukat. Az Ajaccio viszont tovább küzd a feljutásért.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
23 órája

Legyűrte a PSG a Le Mans-t, a Lorient kiütéssel győzött

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51

A történelem nem ismétli magát, de néha rímel: 1–1-es döntetlen és kiállítás a francia-olaszon

Minden más foci
2026.10.02. 23:03