Liga 1: kilenc hónapja vártak erre a Sepsinél

Vágólapra másolva!
2019.09.21. 18:41
Több mint kilenc hónap után nyert ismét hazai pályán a Sepsi OSK a román élvonalban, László Csaba csapata az FC Hermannstadt hálójába vágott hármat szombat délután.

Az első fél órában szinte nézhetetlen futballal untatta a közönséget a két csapat, egyaránt céltalanul előrevágott labdákra építve támadásait. A nagyszebeniek több pontrúgásuknak köszönhetően néhányszor odakerültek a hazai kapu elé, de lövésig már nem jutottak el. Ugyanakkor mindkét csapat örülhetett, hogy megúszta a piros lapot: az utolsó védőként, bár a kaputól távol szabálytalankodó szebeni Srdjan Luchin, majd az ellenfele sípcsontjára taposó szentgyörgyi Ronaldo Deaconu is csak sárgát kapott.

Fél óra után, az első igazán veszélyes hazai támadásnál a korábbi Sepsi-kapitány, Ousmane Viera karral blokkolta Peter Gál-Andrezly lövését, Gabriel Vasvari pedig gólra váltotta a büntetőt. Négy perccel később a Sepsi szélső hátvédjei összehozták a második gólt is: Florin Stefan balról beívelt labdáját Kilyén Szabolcs fejelte Nicolae Carnat elé, aki még le is vette a kapu előtt, mielőtt a jobb alsóba pöckölte.

Szünet után a Sepsi szélsői és szélső védői kedvük szerint rohanhattak át a fejetlenül kitámadó Hermannstadt középpályáján és védelmén. A harmadik gólt Gál-Andrezly letámadása hozta meg, aki a tizenhatoson kívülre kalandozó Figueiredo kapustól vette el és fejelte a hálóba a labdát. Az utolsó fél órában így már semmi sem veszélyeztette a szentgyörgyi sikert, a kaotikus szebeni támadójátékot jól jellemzi, hogy Fejér Bélának csupán egyetlen lövést kellett védenie a 90 perc során.

LIGA 1, 10. FORDULÓ
Sepsi OSK–FC Hermannstadt 3–0
(Vasvari 31. – 11-esből, Carnat 35., Gál-Andrezly 57.)

Legfrissebb hírek

Liga 2: háromgólos előny után is izgulnia kellett a három pontért a Sepsinek

Minden más foci
2025.11.08. 12:15

Bölöni László Jenei Imréről: Nem akarta szabályozni minden percünket, de nem is kellett

Magyar válogatott
2025.11.05. 13:30

Liga 2: korai gólok hozták meg a Sepsi győzelmét

Légiósok
2025.11.04. 18:24

Nem született gól a székelyföldi kuparangadón

Minden más foci
2025.10.28. 16:53

Liga 2: kapushiba után bukta el a győzelmet a Sepsi

Minden más foci
2025.10.25. 13:12

Liga 2: bákói győzelemmel közelít a felsőházi helyekhez a Sepsi

Minden más foci
2025.10.18. 13:14

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59
Ezek is érdekelhetik