László Csaba nem hajlandó hosszabbítani

Vágólapra másolva!
2009.08.21. 21:51
Hiába ajánlott szerződéshosszabbítást a Hearts litván tulajdonosa, Vladimir Romanov a csapatot irányító László Csabának, a magyar tréner nem hajlandó aláírni azt. A Skóciában az előző idény legjobb menedzserének megválasztott szakember azt nehezményezi, hogy nem sikerült megerősíteni csapatát oly mértékben, ahogy azt ő szerette volna.
László Csaba nincs megelégedve a játékoskerettel (Fotó: Action Images)
László Csaba nincs megelégedve a játékoskerettel (Fotó: Action Images)

László Csaba tavaly nyáron hároméves szerződést írt alá a Hearts-cal, amelynek mindenható litván elnöke, Vladimir Romanov szeretett volna új kontraktust kötni vele. A magyar szakember azonban nem hajlandó ezt elfogadni, mivel elmondása szerint csapatát nem sikerült úgy megerősíteni, ahogyan azt ő szerette volna.

A Hearts az előző szezonban a harmadik helyet szerezte meg a Rangers és a Celtic mögött, Lászlót pedig megválasztották az év menedzserének. A nyáron azonban több kulcsjátékos is távozott a gárdától, a pótlásukat pedig nem sikerült megoldani.

Hogy az edinburgh-i csapatra ráférne az erősítés, az a csütörtöki Európa-liga-selejtezőn nyilvánvalóvá vált, ugyanis 4–0-s vereségbe szaladt bele a Dinamo Zagreb otthonában. László szerint leginkább a támadósorba kellene igazolniuk egy meghatározó játékost.

„Tíz napunk van még az átigazolási időszak végéig, ilyenkor pedig már nem könnyű igazán jó csatárt találni. Európában már mindenhol folyik a bajnokság, és ha valódi erősítést jelentő támadót akarunk szerezni, akkor a zsebünkbe kell nyúlnunk” – nyilatkozta László Csaba.

„A Hearts egy nagy klub, így ha megkapom a segítséget a céljaim eléréséhez, akkor szívesen aláírom az új szerződést” – tette hozzá a magyar szakember, aki azonban azt is elárulta, hogy ellenkező esetben nem zárja ki a klubtól való távozását sem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik