Labdarúgás: ők voltak a téli átigazolási időszak legdrágább játékosai

Vágólapra másolva!
2017.02.01. 20:04
null
Gabriel Jesus, Oscar és Julian Draxler – övék a dobogó (Fotó: NSO-montázs)
Európában sok országban lezárult a téli átigazolási időszak. Vessünk egy pillantást azokra a játékosokra, akikért a legtöbbet fizettek. Érdekesség, hogy a top ötbe mindössze egy kínai váltás került be – igaz, pont az első helyre!

 

1. Oscar (Chelsea – Sanghaj SIPG) 60 millió euró

A 25 éves labdarúgó 2012-ben költözött Londonba. Ez idő alatt a Premier League-ben 131 mérkőzésen 21 gólt szerzett és 24 gólpasszt adott. Az idei szezonban alapembernek számított a bajnokság első néhány hetében, ám utána csak epizódszerepet kapott Antonio Conte menedzsertől. A távozás mellett döntött, ráadásul kontinenst is váltott: a dél-amerikai labdarúgó Európából Ázsiába szerződött. A Chelsea és ő is jól járt – már ami az anyagiakat illeti.

2. Julian Draxler (Wolfsburg – PSG) 40 millió euró

A fiatal német megunta, hogy nem szerepelhet igazán nívós mérkőzéseken. Amikor a Wolfsburg hívó szavára otthagyta a Schalkét 2015-ben, nem középcsapathoz szeretett volna átigazolni. Ám a VfL-nek nem sikerült az igazi áttörés, nem tudott igazán meghatározó csapattá válni – sem Németországban, sem Európában. A világbajnok terveinek lőttek, ennek hangot is adott. Kijelentette, távozni akar, s ment is! Párizsban bajnoki címért küzdhet és a BL-ben is játszhat.

3. Gabriel Jesus (Palmeiras – Manchester City) 32 millió euró

A Manchester City legújabb csillagával már korábban megegyezett az angol csapat, ám az ifjú brazil csak most csatlakozott Pep Guardiola együtteséhez. A 19 éves támadót az új Ronaldinhóként emlegeti a nemzetközi sajtó, korábbi utánpótlásedzője szerint hamarosan Aranylabdát kap. Január 28-án a Crystal Palace elleni FA-kupa-mérkőzésen kezdőként végigjátszotta a találkozót, a City első gólját ő készítette elő.

4. Goncalo Guedes (Benfica – PSG) 30 millió euró

A portugálok egyik legnagyobb reménysége a 20 esztendős támadó. Fiatal kora ellenére már alapemberként számítottak rá az ősszel a lisszaboni gárdánál, a bizalmat gólokkal, gólpasszokkal hálálta meg. Mind a hat csoportmeccsen pályára lépett a BL-ben, a Napoli és a Besiktas ellen a kapuba talált. Fiatal, tehetséges, és a legrangosabb európai kupasorozatban is van már némi tapasztalata. Nem jártak rosszul a franciák.

5. Dimitri Payet (West Ham United – Marseille) 29 millió euró

A franciákkal Eb-döntőt játszó labdarúgó kerek perec leszögezte, szedni akarja a sátorfáját és el akarja hagyni januárban az angol csapatot. A viszony meg is romlott Slaven Bilic menedzser és a 29 éves játékos között. Payet „hisztizni” kezdett, nem volt hajlandó játszani. A horvát szakember kijelentette, addig nem számol vele, amíg nem változtat a hozzáállásán. Az ügy január utolsó napjaiban ért véget, a támadó visszatért oda, ahonnan a West Hambe szerződött.

TOVÁBBI ÁTIGAZOLÁSOK

6. Odion Ighalo (Watford – Csangcsun Jataj) 23.3 millió euró

7. Morgan Schneiderlin (Manchester United – Everton) 23 millió euró

8. Csang Cseng-tung (Peking Kuoan – Hopej China Fortune) 20.5 millió euró

ÉRDEKESSÉG! A Transfermarkt becslése szerint a 27 éves játékos piaci értéke 475 ezer euró. A Hopej China Fortune ennek az összegnek több mint a NEGYVENSZERESÉT fizette ki. Ráadásul országon belüli átigazolás volt… Korábban szerepelt portugál, spanyol és német kis csapatnál, ám alapember sehol nem lett Európában.

9. Axel Witsel (Zenit – Tiencsin Csüancsien) 20 millió euró

10. Leonardo Pavoletti (Genoa – Napoli) 18 millió euró

11. Alexandre Pato (Villarreal – Tiencsin Csüancsien) 18 millió euró

94. Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Chicago Fire) 3 millió euró

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik