Labdarúgás: „Jó meccs volt, csak egy idióta befújt négy tizenegyest”

2011.02.10. 19:47
null
Aivar Pohlak
Címkék
Mint megírtuk, Észtországban és Bulgáriában futótűzként terjed a hír – fogadási csalás árnyéka vetült a két ország szerdai, Antalyában lejátszott felkészülési labdarúgó-mérkőzésére, amely négy, tizenegyesből született góllal 2–2-re végződött. A találkozón magyar játékvezetői hármas működött közre. Az ügyben megszólalt az Észt Labdarúgó-szövetség elnöke, Aivar Pohlak is.

„A találkozó eredményét nem lehet megváltoztatni. Sokan mondhatják, hogy nem volt tétje a meccsnek, de ez nem igaz. Mindkét csapat számára fontos volt. Amikor megtudtam, hogy három tizenegyest követően 2–1-re végződött a lett–bolíviai összecsapás (ezt az észt–bolgár meccs előtt rendezték szintén az antalyai stadionban – a szerk.), nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Számomra már akkor tartottam tőle, hogy a következő gyanús találkozó a miénk lesz" – nyilatkozta Aivar Pohlak, aki íróként, matematika-tanárként is ténykedett, mielőtt az észt szövetség elnöke lett, 2009-ben pedig indult a helyi politikai választásokon is.

Az Észt Labdarúgó-szövetség egyik tagja, Tarmo Lehiste nem rejtette véka alá, mit gondol a felkészülési mérkőzés játékvezetőjéről: „Észtország jó meccset játszott, különösen ha azt veszem, hogy még csak februárt írunk. Hasznos mérkőzés volt, csak egy idióta befújt négy tizenegyest."

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
5 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
28 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
28 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
54 perce

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik