Labdarúgás: Giuly a Monacóba, Mbokani az Anderlechthez tért vissza

2011.08.09. 19:02
Címkék
A Monaco labdarúgócsapata 3 millió euróért eladta Dieumerci Mbokanit az Anderlechtnek, egyúttal kétéves szerződést kötött Ludovic Giulyvel.

A francia élvonalból idén kiesett Monaco finoman fogalmazva sem csinált jó üzletet Mbokanival, akit tavaly 7 millió euróért vett meg a Standard Liege-től, ám a 25 éves kongói csatár nem tudott beilleszkedni, így a tavaszt már a Wolfsburgban töltötte kölcsönben. Az Anderlechtnél valamennyire ismerős közegbe csöppen, ugyanis a 2006–2007-es szezonban már szerepelt a brüsszeli csapatban (kölcsönben), amelynek színeiben akkor 9 bajnokin 4 gólt szerzett.

Egy támadó tehát elhagyta kedden a Monacót, egy másik viszont visszatért a hercegségbeliekhez. A 35 éves Giuly szabadon igazolható volt, miután elhagyta a PSG-t, így ingyen szerezte meg korábbi csapata, a Monaco, amelyet 1998 és 2004 között 184 bajnokin 47 góllal segített, utolsó évében pedig BL-döntőt játszott a Didier Deschamps által irányított alakulattal.

„Ebben a helyzetben nem hagyhattam el a Monacót, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy visszajuttassuk az élvonalba” – nyilatkozta a két évre aláíró Giuly, aki az utóbbi hetekben már a Monacóval edzett.

Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
5 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
6 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
6 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
6 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
6 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
6 órája