Labdarúgás: a korábbi Zenit-elnök az orosz szövetség élén

Vágólapra másolva!
2019.02.22. 12:37
Alekszandr Djukov lett az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFSZ) új elnöke.

Az RFSZ pénteken választotta meg első emberének a Gazprom orosz gázipari cég olajipari leányvállalatának vezetőjét. Az új elnök – aki 2008 és 2017 között a szentpétervári Zenit első embere is volt – megbízatása 2023-ig szól.

Djukov elődje, Vitalij Mutko volt sportminiszter december 19-én távozott tisztségéből, elsősorban azért, mert a 2014-ben kirobbant doppingbotrány kulcsfigurájának őt nevezték meg. Emiatt 2017 végén le kellett mondania a tavaly nyári labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsági elnöki posztjáról és ideiglenesen átadta az RFSZ vezetését is Alekszandr Alajev főigazgatónak. Ezzel együtt továbbra is nagy befolyása volt a szövetségben, noha időközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szisztematikus doppingolás miatt kitiltotta minden ötkarikás eseményről.

Mutko tavaly decemberi lemondása óta átmeneti jelleggel Szergej Prjadkin, az orosz élvonalbeli liga vezetője látta el az elnöki teendőket.

A mostani elnökválasztáson Djukov volt az egyetlen jelölt.

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31

Labdarúgás: négyet kapott a görögöktől az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.10.12. 17:18
Ezek is érdekelhetik