Krasznodar és Jaroszlavl nem rendez vb-mérkőzést

ACKERMANN SÁNDORACKERMANN SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2012.09.30. 09:39
null
A 11 rendező város elhelyezkedése
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megnevezte azt a tizenegy várost, amelyek a 2018-as labdarúgó-világbajnokság helyszínéül szolgálnak majd.

 

MOSZKVÁBAN LESZ A NYITÓ MECCS ÉS A DÖNTŐ IS

A 2018-as labdarúgó világbajnokság nyitó mérkőzését Moszkvában rendezik majd – jelentette be az orosz sportminiszter, az „Oroszország 2018" bizottság elnöke, Vitalij Mutko.

„Moszkvában lesz a nyitó meccs, az elődöntők Szentpéterváron és Moszkvában lesznek, míg a döntő szintén a fővárosban lesz, a Luzsnyiki stadionban" – nyilatkozta az orosz sportminiszter az újságíróknak.

Moszkva, Szentpétervár, Kalinyingrád, Nyizsnyij Novgorod, Kazany, Szamara, Volgográd, Rosztov, Szaranszk, Szocsi, illetve Jekatyerinburg stadionjaiban játsszák majd a világbajnokság mérkőzéseit.

A szombat esti ceremóniát az orosz állami televízió egyik csatornája élőben közvetítette, így a 13 pályázó város lakói egy időben izgulhattak azért, hogy hat év múlva ők fogadják a világ legjobb focicsapatait. A 11 rendező város közé végül Krasznodar és Jaroszlavl nem került be, az orosz sportminiszter, Vitalij Mutko – aki egyébként krasznodari születésű – szerint a két város nem azért esett ki, mert rosszul voltak felkészülve a versenyre, a döntés egy hosszantartó elemzés vége, ahol rengeteg szempontot kellett figyelembe venni: a városok infrastruktúráját, szociális, gazdasági fejlettségét, a vb-re való felkészülés programját, a szervezőkészséget, de a végső döntés kimondásánál nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy melyik város mit hasznosítana majd a jövőben a rendezésből.

Az FK Krasznodar elnöke, egyben tulajdonosa, Szergej Galickij nem rejtette véka alá csalódottságát a műsor végén: „a városnak két csapata is van az első osztályban. Krasznodar nélkül nem lehet világbajnokság, nem lehet, ez szörnyű" – fakadt ki Twitterén a klubtulajdonos.

A rendező városok közül Moszkvát kivéve mindenhol egy stadion lesz a meccsek helyszíne, a fővárosban a valószínűleg a döntőnek is helyt adó Luzsnyiki, illetve a most még épülő Szpartak-stadion gyepén játszanak majd mérkőzéseket, míg a Dzsudzsák Balázst is sorai között tudó Dinamo Moszkva pályája nem vesz részt a rendezésben (így összesen 12 stadionban lesznek találkozók).

A 12 stadionból eddig mindössze a Luzsnyiki stadion áll készen, a Szpartakot és a jekatyerinburgi pályát felújítják, a Szocsi Olimpiai Stadiont már a 2014-es téli játékok miatt jóval korábban elkezdték építeni, de a többi helyszínen mindenhol új stadiont építenek.

Így néz majd ki a Szpartak-stadion
Így néz majd ki a Szpartak-stadion


A rendező városok mindegyike Oroszország európai részén található, legnyugatabbra a Kalinyingrád enklávé területen található azonos elnevezésű város, míg legkeletebbre az Urálban található Jekatyerinburgba kell majd utazniuk a szurkolóknak. Nézhetünk majd meccseket a két év múlva Téli Olimpiát rendező Szocsiból is, a Fekete-tenger partján fekvő üdülőváros azonban nem az egyetlen tengerparti város Oroszországban, amely helyet ad majd a mérkőzéseknek: a balti-tengeri Szentpétervár egyértelmű befutó volt, Kalinyingrád szintén balti-tengeri kikötővel rendelkezik, de Rosztov sincs messze az Azovi-tengertől, pláne nem orosz mértékkel nézve.

Egész nyugodtan várhatnánk mediterrán hangulatú labdarúgó vb-t, ha nem felejtenénk el, hogy a helyszín a világ legnagyobb országa, Oroszország, ahol egyébként a rendezők még így is figyeltek arra, hogy minél kisebbek legyenek a távolságok. Ennek valószínűleg az ország keleti régióiban lakók már kevésbé örülnek, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a hazai vébét néző, Vlagyivosztokban élő orosz szurkoló csak felvételről nézhet meg egy-egy meccset, tekintve, hogy 10 órás időeltolódás van a főváros és az óriásállam távol-keleti városa között.

A rendező városok neveit bejelentő műsorban az Oroszországi Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin is megjelent, aki a sport fontosságát emelte ki a fiatalok életében a vb-rendezés kapcsán: „a világbajnokság jó indok, hogy a fiatalokat sportolásra buzdítsuk, kicsit leszoktassuk őket az alkoholról és a dohányzásról". Az államfő a műsor végén említést tett a két lemaradt városról is, megígérte, hogy Krasznodar és Jaroszlavl is szállás- és edzőközpont lesz a világbajnokság ideje alatt (ez a döntés egyébként a FIFA-tól és a résztvevő országok válogatottjaitól is függ majd).

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Oroszországba szükséges vízumkötelességet feloldják-e majd a torna idejére, mindenesetre az Orosz Labdarúgó-szövetség egyik célja, hogy a szurkolók utazását megnehezítő adminisztrációt minél gyorsabban megkönnyítsék.

Vasárnap Joseph Blatter FIFA-elnök Moszkvában tart sajtótájékoztatót, ahol bővebben ismerteti a nemzetközi szövetség döntésének okait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik